Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Szakértői tanácsok nőknek!

Az egyik legmegosztóbb téma a női divatban, hogy 30 éves kor felett mit viseljünk. Az interneten sok lista és tanács kering arról, hogy milyen darabokat kellene mellőzni a harmadik iksz után. Ilyen lenne például a feliratos póló, a miniszoknya, a szaggatott farmer, az overál, a csillogó vagy túlságosan kivágott darabok.

Corata Mónika divattervező azonban másképp vélekedik erről: azt tanácsolja, hogy ne az életkorunk és a külvilág elvárásai alapján alakítsuk ki a ruhatárunkat. „A nőiesség és a stílusosság egyáltalán nem függ attól, hogy valaki hány éves, éppen ezért hatalmas butaságnak tartom a 30 felettiek öltözködésről szóló tiltólistákat” – kezdte a divattervező.  „Nagyon fontos, hogy csak olyan ruhadarabokat viseljünk, amelyekben jól érezzük magunkat. Még a legdivatosabb összeállításokban is mindenkiről azonnal lesüt, ha idegen számára az öltözete. A tanácsom, hogy ne az elvárásokat és a divatot, hanem az egyéniségünket kövessük és hallgassunk a magérzéseinkre” – mondta Corata Mónika.

A másik lényeges pont, hogy az adottságainknak megfelelő ruhákat hordjuk. A divattervező a 2013-ban alapított a Pomme Verde márka tulajdonosa, amely többségében 30 feletti nőket szolgál ki – így bőven van tapasztalata ezen a területen.

„Teljesen mindegy, hogy hány éves az ember, mindig érdemes a legesztétikusabb részleteket kiemelni. Például ha valaki büszke a lábaira, akkor miért ne mutathatná meg akár 30, 40, 50… felett is? Ugyanakkor, ha már felszaladt néhány kiló -, szükség van egy kis rafinériára. Ilyenkor már nem tanácsos a testhez feszülő ruhákat választani, helyette a kicsit lazább, sportosabb darabokat javaslom” – tanácsolta Mónika.

Felejtsük el a leggings-eket?

A divattervező a szabad, kreatív és egyedi öltözködés híve, azonban úgy gondolja, van egy darab, amit sok nőknek nem előnyös felvennie az utcára. Legalábbis takarás nélkül nem.
Ha egyvalamit ki lehetne iktatni a nők gardróbjából, az részéről egyértelműen a cicanadrág lenne. A leggings-ek az esetek legkisebb részében állnak jól a viselőiknek. Ez az a ruhadarab, ami megmutat mindent, így igazán tökéletes alak kell a viseléséhez. Tudom, hogy fontos a kényelem, és ha már lebeszélhetetlen a leggings-ekről valaki, javaslom hogy mindenképp popsit takaró, hosszított felsővel hordja” – mondta Corata Mónika.

Ne feledkezzünk meg a színekről!

Az évek múlásával mindenki ízlése változik, az viszont egyáltalán nem igaz, hogy bizonyos kor felett le kellene mondani a különleges, divatos vagy éppen színes darabokról. Sőt!
„Úgy gondolom, hogy a kor előrehaladtával érdemes színesebben öltözködni egy kicsit. Én például mindig is nagyon szerettem a feketét, de manapság sokszor jobban érzem magam vidám, színes darabokban. A hozzánk leginkább illő színskála összeállításában ma más stílustanácsadók és színtanácsadók is segítségünkre lehetnek” – nyilatkozta.

Előtérben a praktikus darabok

A harmadik iksz után még inkább előtérbe kerül a praktikusság, ha a ruhatárunkról van szó. Ebben a korban már sokan nevelnek gyereket és dolgoznak egyszerre, így olyan darabokat részesítenek előnyben, amiben elmehetnek dolgozni egy irodába, de a játszótéren is kényelmes.

Kollekcióinak tervezésénél is kiemelten odafigyel a komfortérzetre és a kombinálhatóságra.A streetfashion márka darabjai például izgalmas kiegészítőkkel „megbolondítva” 2 perc alatt elegáns öltözékké alakulnak a sportos ruhából.

Egy másik fontos szempont a tudatos vásárlás. A fast fashion visszaszorítása a környezetvédelem szempontjából is igen fontos lenne, ám a minőség miatt is érdemesebb divattervezőktől vásárolni. Ugyanis míg a fast fashion ruhák sok esetben egy szezonra készülnek, egy egyedi tervezésű ruha időtálló és akár egy évtizedig is hordható.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.