- Részletek
- Budapest, te drága!
A kormány 1,2 millió ember számára nyújt olyan támogatást, amely lehetővé teszi munkahelye megtartását vagy pótolja kieső jövedelmét, segíti a jövőre való felkészülését - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.
- Részletek
- Budapest, te drága!
A szabad felhasználású Diákhitel 1 igénylésének és keretemelésének június 15-ei, hétfői határidejére hívta fel a figyelmet Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója, az MTI-nek eljuttatott közleményében.
- Részletek
- Budapest, te drága!
A vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatók 2021. január 5. helyett két nappal tovább, január 7-ig fogadják el a decemberi dolgozó- és tanuló bérleteket helyközi járataikon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.
- Részletek
- Budapest, te drága!
Több mint tizenháromezer cég pályázott eddig munkahelyvédelmi bértámogatásra, amelyet eddig 170 ezer munkavállaló után kaptak meg a vállalkozások - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Fóton.
- Részletek
- Budapest, te drága!
A legtöbb településen továbbra is stagnál, illetve enyhén csökken a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - mondta az operatív törzs nevében megszólaló Galgóczi Ágnes a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
- Részletek
- Budapest, te drága!
Rendkívül fontosnak nevezte az országos tisztifőorvos a "járványügyi éberség" fenntartását a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
- Részletek
- Budapest, te drága!
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben továbbra is érvényben van a látogatási és kijárási tilalom a szociális intézményekben, idősotthonokban - mondta az operatív törzs nevében megszólaló Galgóczi Ágnes a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület szerdai online sajtótájékoztatóján.
- Részletek
- Budapest, te drága!
A kormány üdvözli az Országgyűlés döntését, amellyel felkérte a kormányt a rendkívüli jogrend megszüntetésére.
- Részletek
- Budapest, te drága!
A Pesti úti idősotthonban kirobbant tömeges fertőzések miatt indított vizsgálatok keretében újabb hatósági figyelmeztetést és büntetést kapott az intézmény.
- Részletek
- Budapest, te drága!
A téli szünetben minden iskolát és óvodát ki kell takarítani, ahol szükséges, a munkába a honvédséget is bevonják - mondta a köznevelésért felelős államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
- Részletek
- Budapest, te drága!
Ismét csak egy újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4078 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg.
- Részletek
- Budapest, te drága!
Eredményesnek tartja a kormány az ágazati bértámogatási programot, amelyet eddig mintegy 7 ezer vállalkozás igényelt több mint 50 ezer munkavállalójára 5 milliárd forint értékben.
- Részletek
- Budapest, te drága!
Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához, a kormány az eredetileg tervezett keretet több mint háromszorosára emelte - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
- 4014 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 2 idős, krónikus beteg
- A járvány elleni védekezés érdekében szilveszterkor nem lehet tűzijátékozni
- A magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonú vállalatok adják
- Módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói
- Hátrányos helyzetű gyerekek nyári táborozását segíti a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
- Amikor a buli, nem annyira buli
- 14 ezer ügyben járt el az ügyeleti központ
- A gazdaságvédelmi és járvány elleni intézkedések növelték a pénzforgalmi hiányt május végére
- Még többen használhatják ingyenesen a közösségi közlekedést
- Megszűnt az ellenőrzés az osztrák és a szlovák határon
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.




