Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A fém-felületkezeléssel foglalkozó Aalberts Surface Treatment Kft. a kormány versenyképesség-növelő támogatási programjának segítségével egymilliárd forintot meghaladó beruházást hajt végre, amelyhez 440 millió forint támogatást kapott - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az üzemben tartott sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter elmondta: a munkahelyek megőrzését célul kitűző támogatási lehetőségekhez eddig 1338 vállalat csatlakozott, e cégek együttesen 831 milliárd forint értékben hajtanak végre fejlesztéseket, amelyekkel 270 ezer munkahely megőrzéséhez járulnak hozzá.

    Komárom-Esztergom megyében 40 vállalat kapott összesen 9 milliárd forint kormányzati támogatást 20 milliárd forint értékű beruházás megvalósításához, megőrizve ezzel 10 ezer munkahelyet - ismertette a miniszter.     Szijjártó Péter szerint a holland tulajdonú vállalat beruházása jó példája a két ország közötti gazdasági köteléknek. Magyarországon 500 holland vállalat működik, 15 ezer embernek munkát biztosítva, Hollandia Magyarország hetedik legnagyobb kereskedelmi partnere.     Puszta Ferenc, az Aalberts Surface Treatment Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a beruházást két ütemben valósítják meg. Elsőként a jelenlegi irodaépületbe is gépeket telepítenek, így 800-1000 négyzetméterrel nő az üzem termelő területe. Az irodának otthont adó új épületet a gyár melletti, saját tulajdonú telken építik fel.    
    A fejlesztés második ütemében egy új üzemcsarnok felépítésével további ezer négyzetméter termelő területet alakítanak ki. A két beruházás a gyár kapacitását tíz százalékot meghaladó mértékben bővíti.
    A tatabányai telephelyen cinklamellás bevonattal, porfestéssel, nedveslakk-bevonatokkal látnak el fémalkatrészeket, autóipari tömegcikkektől speciális élelmiszeripari gépalkatrészekig. "A gyárat évente 50 millió alkatrész hagyja el, ebből a mennyiségből 30 millió darabot szó szerint kézbe kell venni a dolgozóknak" - ismertette az ügyvezető.
    A különböző felületkezelések mellett mosással, szemcseszórással, koptatással, és utókezeléssel, valamint kisebb szerelési műveletekkel nyújt a cég komplex szolgáltatásokat.
    A nagymértékben automatizált berendezések által kibocsátott termékek minőségellenőrzését, korróziós tesztjeit a gyáron belül kialakított laboratóriumban végzik el.
    Az Aalberts Surface Treatment Kft. 115 embert foglalkoztat, éves nettó árbevétele 2018-ban 2,9 milliárd, 2019-ben 2,7 milliárd forint volt. Az árbevétel kétharmada belföldi értékesítésből, egyharmada exportból származik. A társaság idén a bevételek mintegy 30 százalékos csökkenésére számít, 2021-re tervezik elérni a 2019-es szintet.
    Az Aalberts Surface Treatment holland tulajdonú cégcsoport a világ egyik legjelentősebb felületkezeléssel foglalkozó társasága, 3 kontinensen és 50 telephelyen több mint 3000 alkalmazottat foglalkoztatnak.

MTI 2020. november 30.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.