Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A koronavírus-járvány kezelésében az a régi bölcsesség a mérvadó, hogy "reméld a legjobbat, és készülj a legrosszabbra" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő közölte: szeretne segíteni abban, hogy visszatérjen az emberek élete a normális kerékvágásba, de még nem meri azt mondani, hogy lazítsanak, egyelőre a korlátozások fenntartását javasolja. Megjegyezte, tudja, hogy például "két-három gyermekkel otthon lenni (...), internetes oktatás, az maga a dzsihád". Ha viszont a magyar szempontból laboratóriumnak tekintett Ausztriában beválik bizonyos tiltások feloldása, a fertőzések száma nem nő, és közben az egészségügyi rendszer is felkészült, akkor majd itt is el lehet gondolkodni ezen - tette hozzá, úgy fogalmazva: "örüljünk, hogy végre egyszer nem mi vagyunk a kísérleti egerek".

Arról is beszélt, előbb-utóbb nem lehet majd elkerülni, hogy Budapestre - ahol a fertőzések 60 százaléka van, Pest megyével együtt pedig ez a szám 80 százalék - sajátos szabályokat léptessenek életbe. Egy kis faluban nem ugyanazok az intézkedések logikusak, mint a fővárosban, ezért talán már jövő héten el kell gondolkodni a települések közötti különbségtételen. Az önkormányzati közterület-használati szabályozásokat - a húsvéti tapasztalat alapján - jól működőnek nevezte, úgy értékelte, hogy a polgármesterek a helyzet magaslatán álltak. Mivel most hétvégén is szép idő várható, ismét itt "a szociális érintkezés gyarapodásának veszedelme", a településvezetők ezért újra elrendelhetnek korlátozásokat - mondta.

Orbán Viktor hangsúlyozta: úgy számol, hogy a járvány csúcsa "előttünk van", az igazán nehéz szakasz most jön, a következő napokban a megbetegedések számának nagyobb ütemű emelkedésére kell számítani. "Belépünk a tömeges fertőzés időszakába", de mire ez bekövetkezik, meglesznek a kórházi ágyak, a lélegeztetőgépek és az azokat kezelni képes egészségügyi dolgozók. Az eddigi védekezés abból a szempontból sikeres volt - folytatta -, hogy időt nyertek, a kórházakat elkezdték felkészíteni, a szükséges eszközöket felhalmozták, "a raktáraink tele vannak", a kórházakba, szociális otthonokba tíznapi működéshez szükséges tartalékot kiszállítottak. "Ebben a háborús helyzetben a muníció rendelkezésre áll", és egymás után érkeznek a szállítmányok - fogalmazott.

A kórházi ágyak felszabadításáról szólva rámutatott: Magyarországon több mint ezer idősotthon működik, ha mindegyikből csak tíz ember kapja el a fertőzést és szorul kórházi kezelésre, az tízezer beteg. Arra van szükség, hogy a legrosszabb esetre készülve legyen 8 ezer működő lélegeztetőgép és több mint 30 ezer olyan kórházi ágy, amelyen csak koronavírusos betegeket tudnak ápolni - mondta, jelezve: valóban okoz nehézséget, hogy miként állítsák elő ezt a helyzetet. Azt is kiemelte ugyanakkor: a 68 ezer kórházi ágy 34 százalékán nem volt beteg, így az összes ágy felének felszabadításához az ágyak 16 százalékának esetében kellett úgy dönteni, hogy ha ott halasztható beavatkozásra váró beteg van, őt küldjék haza. Erről egy orvosi grémium adott ki szakmai iránymutatást - közölte, hangsúlyozva: ez természetesen nehéz, kényelmetlen döntés, de nem tudják máshogy megoldani a problémát. Ráadásul intenzívvé alakítani kórházi ágyat bonyolult művelet - jegyezte meg.

Úgy összegzett: egy nagy, katonai jellegű akció "kellős közepén vagyunk", ami természetesen okoz kényelmetlenséget. A miniszterelnök méltatta a kórházigazgatók, orvosok, ápolók

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.