Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A járvány lassítása és az idősek védelme érdekében keddtől ismét vásárlási idősávot vezettek be a 65 éven felüliek számára - közölte Kiss Róbert alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese online sajtótájékoztatón kedden.

Az alezredes elmondta, hétköznaponként reggel 9 és 11, hétvégente reggel 8 és 10 óra között csak a 65 éven felüliek léphetnek be az élelmiszerüzletekbe, az illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító üzletekbe, valamint a gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletekbe, gyógyszertárakba. Hozzátette: az idősek a védett idősávon kívül is szabadon vásárolhatnak.

    A védett idősávra vonatkozó szabályok betartásáról az üzletek üzemeltetőinek, alkalmazottainak kell gondoskodniuk, fel kell szólítaniuk az illetékteleneket a bolt elhagyására, ha pedig ez nem vezet eredményre, értesíteniük kell a rendőrséget - tudatta Kiss Róbert. Hangsúlyozta: ezek elmaradása esetén a rendőrség közigazgatási hatósági intézkedésére kerülhet sor.
    Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese beszámolt arról, hogy a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt hétfőn 294, a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet szeptember 21-iki hatályba lépése óta 7826 emberrel szemben intézkedtek.
    Hétfőn 260 emberrel szemben léptek fel a 10 ezer lakosnál népesebb településeken az önkormányzat által elrendelt védőmaszk viselési kötelezettség megszegése miatt, tömegközlekedési eszközön, megállóban, kereskedelmi egységekben 34-en nem tartották be az előírásokat - tette hozzá.
    Kiss Róbert jelezte, egyes üzletek, szolgáltatási helyek üzemeltetői megszegik a korlátozott nyitvatartásra, illetve a nyitvatartás tilalmára vonatkozó előírásokat. A rendőrök hétfőn két ilyen hely ideiglenes bezárása mellett döntöttek, erre a jogszabály hatályba lépése óta 73 esetben került sor.
    A kereskedelmi üzletekre, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és a szabadidős létesítményekre vonatkozó intézkedések megszegése miatt eddig 476 rendőri intézkedésre került sor, ebből 119 szabályszegést az üzemeltető, vagy tulajdonos követett el. Egyes létesítmények nyitvatartásának tilalmával összefüggésben 357 szabályszegés történt - jegyezte meg.
    Az alezredes kitért arra is, hogy hétfőn Makón egy söröző nyitva volt, vendégek ételt és italt fogyasztottak benne, a szabályszegőkkel szemben szankciót alkalmaztak, a sörözőt 31 napra bezáratták. Ugyancsak bezáratták a Borsod megyei Kelemér egyik presszóját, amelynek üzemeltetője játékversenyt rendezett és a résztvevőket szeszesitallal szolgálta ki.
    Kiss Róbert szólt arról is, hogy a rendőrök hétfőn 324, a november 4-én életbe lépett kijárási korlátozás és a november 10-ei kijárási tilalom óta 5954 emberrel szemben intézkedtek a kijárási, gyülekezési tilalom megsértése miatt.
    A rendőrök a külföldiek átutazására vonatkozó szabályok megsértése miatt hétfőn 41-szer, az előírások szeptember 1-jei hatályba lépése óta pedig 6344-szer intézkedtek - tudatta.
    Jelezte, hogy hétfőn 6107 hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 41 557-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 3894-en regisztráltak az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazásra.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.