Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze Fiala Jánosnak a Spirit FM-en futó Keljfel Jancsi! műsorban arról beszélt, hogy az egyházak hogyan tudnak felelősségteljesen viselkedni és cselekdeni a koronavírus idején.Németh Sándor: Az egyházak nem rombolhatják a közegészséget

Semjén Zsolt azt írta, hogy az állam nem ír elő semmit az egyházaknak a szentmisék vagy istentiszteletek tartása kapcsán, a száznál több fős rendezvények esetén azt javasolják, hogy több alkalmat tartsanak, de kötelezni nem kötelezik őket.

Ennek kapcsán Németh Sándor elmondta, hogy jóval Gulyás Gergely szerdai bejelentése előtt, körülbelül 2,5 hete tervezik azt, hogy hogyan tudják átalakítani a közösség hitéletét akkor, ha Magyarországra is betör a járvány. Ezért nem érte nem érte váratlanul őket a veszélyhelyzet kihirdetése.

A 100 fős limit gyakorlatilag minden rendezvényüket érinti, mert a Hit Gyülekezetének az istentiszteletein több ezren vesznek részt hétről hétre. A számosság okán is nagyon érintett a gyülekezetet: nagyon sok a fiatal és az idős is, ez összetételében is sebezhetővé teszi a közösséget. Ezenkívül a gyülekezet nemzetközileg is elismert ébredési központ, nagyon sok külföldi vendég is megfordul hétről hétre náluk. Ebből a szempontból is át kellett gondolni az egész működésüket.

A Semjén Zsolt nyilatkozata kapcsán Németh Sándor azt mondta, hogy ez a kijelentés a felelősséget az egyházvezetők kezébe adta. Fiala azon kérdésére, hogy az állam és az egyház szétválasztásból ez evidens döntésnek számít-e, Németh azt mondta, hogy igen, mert a törvények, és a különböző nemzetközi egyezmények is szabályozzák az állam és egyház viszonyát, biztosítva az egyházak autonómiáját. A katolikus egyháznál nemzetközi rendszerről van szó, a végső döntés a Vatikánnál van, ezzel szemben a Hit Gyülekezete nemzeti egyháznak számít, a központja Magyarországon van, a felelősség az övék.

Németh úgy értelmezte, hogy minden felelősség (morális, jogi) az egyházaké, miközben a nyilatkozat az egyházak szabadásgát hangoztatja, de hangsúlyozta, hogy ezzel a szabadsággal az egyházaknak felelőséggel kell bánniuk. A közegészséget az egyházak nem rombolhatják, védeniük, erősíteniük kell- mondta a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.

A rendszeres misejárók idős emberek- ezzel magyarázta, hogy Olaszországban olyan szintre jutott a járvány, hogy muszáj volt bezárni a templomokat.

Németh elmondta, hogy fenntartják azt a lehetőséget, hogy 100 fő alatti összejöveteleket tartsanak és rögzítsenek, ezeket online is meg fogják osztani, illetve vannak olyan istentiszteletek, amik a Vidám Vasárnap műsorában nem mentek le, továbbá a Vidám Vasárnap Klubot is sugározni fogják. Az ATV Spiriten elindul egy új műsor, Hit és az élet címmel, ezzel is segíteni akarják a hívőket. 

Arra a felvetésre, amely szerint a közmédiában több istentiszteletet és szentmisét is sugározni fognak a következő hetekben, Németh Sándor elmondta, hogy ez őket nem érinti, a közmédia kapuja be van zárva a Hit Gyülekezete előtt.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.