Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A két és fél hét alatt elkészülő kiskunhalasi járványügyi mobil kórház egy olyan mérnöki és kivitelezési bravúr, amely igazolja, hogy ilyen rövid idő alatt is lehet kiváló minőségű és felszereltségű kórházat építeni - mondta Kovács Zoltán Kiskunhalason.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hangsúlyozta: a 150 beteg befogadására alkalmas mobil járványügyi kórház ékes bizonyítéka azoknak a képességeknek is, amelyekkel egyébként a büntetés-végrehajtás rendelkezik, illetve annak a tudásnak, amely a magyar szakembereket kórházépítésben, kórházak felszerelésében és berendezésében jellemzi.

Az államtitkár orvosszakmai kérdésnek nevezte annak eldöntését, hogy mikor van szükség egy olyan intézmény megnyitására, amely kimondottan a koronavírus-fertőzöttekkel, azok közül is a súlyosabb betegekkel foglalkozik. De az intézmény készen áll - fogalmazott.

Kovács Zoltán kiemelte: a kormány kellő időben meghozta azokat a korlátozó, illetve előkészületi döntéseket, amelyek lehetővé teszik a koronavírus terjedésének lassítását. A magyar járványgörbe, a megbetegedések száma, a betegek és az elhalálozások száma "pontosan az időben hozott intézkedések miatt nemzetközi összevetésben is kiállja a próbát" - fogalmazott.     Az államtitkár ugyanakkor hozzátette, bár a kormány lépései lehetővé tették, hogy a járvány lassabban terjedjen, mint máshol, ez nem jelenti azt, hogy a körülmények megváltozása miatt bármelyik pillanatban ne lobbanhatna be, és "ne következhetne be egy olyan szcenárió, amely indokolttá tenné a több tízezer ágy szükségességét".     Közölte: a kiskunhalasi mobil járványügyi kórház egy hirtelen jelentkező, nagy nyomás, terhelés kezelésére épült. A tervek szerint a kiskunhalasi börtön területén elkészült konténerkórház a járványhelyzet megszűnésével a büntetés-végrehajtás országos hálózatának kórházaként működhet tovább.


 Kovács Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a magyar egészségügyi rendszer, a rendvédelem, a katasztrófavédelem, illetve az összes érintett intézmény és szervezet a legrosszabb forgatókönyv kezelésére is felkészült. Ennek demonstrációjára május első hetében, május 3-a körül lesz szükség.

A magyar emberek védelme érdekében kialakított keretek biztosítása a magyar állam és az operatív törzs felelőssége, a szakmai kérdésekben azonban már az orvosoknak, a szociális ellátórendszernek, a fertőzéssel foglalkozó szakembereknek kell döntést hozniuk - tette hozzá.


A beruházásért felelős büntetés-végrehajtási szervezet helyszínen kiosztott közleménye szerint a kiskunhalasi járványügyi kórház építésén 24 órában több száz szakipari munkás és szakember dolgozott. A legszigorúbb infektológiai szabályoknak is megfelelő létesítményt a legmodernebb berendezésekkel és orvostechnikai eszközökkel szerelték fel.


A 3100 négyzetméter alapterületű, 225 konténerből álló épületegyüttesben 36 kórtermet alakítottak ki. Ezekből 16 az alacsony, 16 a közepes kockázatú és 4 a súlyosabb állapotban lévő betegek kezelését szolgálja.


A Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet területén felépült, de a börtöntől elkülönített mobil konténerkórház folyamatos működését és a kulcsfontosságú berendezések használatát egy 1,6 megawattos transzformátor, két aggregátor és egy szünetmentes tápegység biztosítja.
A mobil járványügyi kórház gyógyító-megfigyelő egységgel, háromutas zsiliprendszerű öltözőkkel, befogadó és vizsgálórészleggel, külön laboratóriummal, röntgen-, ultrahang- és CT-készülékkel, továbbá lélegeztetőgépekkel rendelkezik.

MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.