Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével megkezdte tevékenységét a járványhelyzetben létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport - jelentette be a honvédelmi tárca államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Az akciócsoportnak az a feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégeket biztosítsa, amelyek működése létfontosságú a rendkívüli járványhelyzetben Magyarországon. Közel 140 létfontosságú szolgáltató céget, gyártókapacitást azonosítottak; amennyiben szükséges, ezek irányítását a helyszínre települő honvédelmi törzsek veszik át - tette hozzá a politikus.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy fokozott figyelmet fordítanak a honvédséghez tartozó valamennyi egészségügyi intézmény biztonságára a vírusfertőzés terjedésének megelőzése érdekében. Szabó István arról is beszámolt,hogy a Honvédkórházban (Magyar Honvédség Egészségügyi Központ) úgynevezett egykapus beléptetést vezettek be. Ez azt jelenti, hogy a Honvédkórházba a sürgősségi ellátást biztosító személyzeten kívül mindenki csak egy kapun léphet be, azt követően, hogy testhőmérésen esik át, lefertőtleníti a kezét, illetve kitölt egy a fertőzés kockázatát felmérő kérdőívet. Amennyiben valaki fertőzésgyanúsnak bizonyul, elkülönítik és sürgősségi ellátásban részesítik - ismertette az államtitkár.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport áll fel, ezek egyike a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport.

Kapcsolódó hír: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/orban-tanulok-hetfotol-nem-mehetnek-iskolaba-tiz-akciocsoport-allt-fel

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A második világháború alatt csaknem 40 ezer zsidó és román származású munkaszolgálatos életét megmentő Reviczky Imre vezérezredes születésének 130. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést...
Az előző év azonos időszakához mérten 8,2, az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal nőtt az ipari termelés szeptemberben - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A jelentős...
A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...

A címlapról

A második világháború alatt csaknem 40 ezer zsidó és román...
Az előző év azonos időszakához mérten 8,2, az előző hónaphoz képest...
A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.