Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarország még a koronavírus-járvány felszálló ágában van - jelentette ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília azt mondta: nincs oka kétségbe esni annak, akit megfertőz a vírus, mivel változatlanul igaz, hogy az érintettek 80 százaléka nagyon enyhe tünetekkel esik át a betegségen.

Az idősotthonok folyamatosan készülnek a járvány elleni védekezésre - mondta. Hozzátette: azokra az egészségügyi intézményekre is kiemelten kell figyelni, ahol koronavírusos betegeket gyógyítanak.

Müller Cecília a fővárosi Pesti úti idősek otthonával kapcsolatban elmondta, a lakóknál jelenleg is zajlik a második körös mintavétel, ami azt jelenti, hogy vasárnap vesznek mintát az ott lakóktól, a laborvizsgálatok eredményei hétfőre várhatóak.

Kitért arra, hogy nem változott azok köre, akik magas kockázatnak vannak kitéve: továbbra is elsősorban az idős, krónikus betegségben szenvedő emberekre jelenti a legnagyobb veszélyt a vírus.

Az országos adatokról szólva elmondta, a vasárnapi adatok szerint 1916-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Kétszázötvenen - akik közül sokan súlyos betegségben is szenvedtek - felgyógyultak, jelenleg 748 embert ápolnak kórházban, hatvanegyen lélegeztetőgépen vannak. Ezzel kapcsolatban a szakember úgy fogalmazott, a lélegeztetőgép sem a reménytelenséget jelenti, többeket már le tudtak venni róla.

Müller Cecília kérdésre elmondta, a koronavírus-fertőzöttek nagyjából 40 százaléka szorul kórházi kezelésre, ami megegyezik más országok adataival. A kórházban ápoltak állapota széles spektrumon mozog, vannak, akiket enyhébb tünetekkel kezelnek, van, aki intenzív ellátást kap, de nem kell lélegeztetni.

A nyugdíjasházakról azt mondta, ezek közegészségügyi szempontból nem nyilvántartott házak, hiszen társasháznak, így privát szférának minősülnek, ahol saját jogon laknak az idősek apartmanszerű ellátásban.

A közelgő érettségi kapcsán Müller Cecília kérdésre elmondta, az érettségi helyszínére lehetőleg gyalog menjen a diák, ha ez nem megoldható, akkor a tömegközlekedési eszközökön viseljen maszkot. Ha autóval megy - és többen utaznak - akkor is ajánlatos a maszk viselése, megérkezéskor pedig minden esetben mossanak kezet, fertőtlenítsenek.

A kezdődő pollenszezonnal összefüggésben az országos tisztifőorvos azt javasolja, hogy aki allergiás, inkább maradjon otthon, így az allergén hatásokkal szemben jobban tud védekezni. A szokásos gyógyszereket, kezeléseket időben el kell kezdeni, így tartva egyensúlyban ezt a krónikus állapotot - tette hozzá. Azt tanácsolta, ebben az időszakban az allergiások mossanak gyakrabban hajat és ágyneműt, mert ezekben könnyebben és nagy nagyobb számban ragadnak meg a pollenszemcsék.

A kültéri sportolással kapcsolatban Müller Cecília elmondta, előnyben kell részesíteni az egyéni mozgásformákat, így a futást, a kerékpározást, sétát. Olyan területet keressünk, ahol nincs sok ember, mert így a megfertőződés esélye csekély.

Kérdés kapcsán a szakember elmondta, a fagylaltozóknál azokat a higiéniai szabályokat kell betartani, mint eddig is, azonban szét kell választani a kiszolgálást és a pénzkezelést. A tölcsért szalvétával kell megfogni, az adagolókanalat többször, friss vízzel lemosni. Fontos, hogy a pénzkezelést ne az végezze, aki kiszolgálja az embereket, továbbá szintén sűrűbben kell kezet mosni.

MTI, 2020.04.19.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.