Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Főpolgármesteri Hivatal munkatársai egy új fővárosi hajléktalanügyi stratégia megalkotásán dolgoznak.

    A stratégia célja, hogy meghatározza a hajléktalanság megelőzéséhez, a hajléktalan emberek számára nyújtott szolgáltatások fejlesztéséhez, valamint a hajléktalanságból való kilépéshez szükséges intézkedéseket.    A stratégiakészítés során fontos számunkra az érintett emberek tájékoztatása és véleményük megismerése, ezért különböző részvételi lehetőségeket biztosítunk számukra. Az éjjeli menedékhelyekre, átmeneti szállókra szervezett részvételi fórumokon a tervezett intézkedések megismerése után a résztvevők elmondhatják véleményüket, javaslataikat az elhangzottakkal kapcsolatban.    Azon hajléktalan, hajléktalanságot megtapasztalt emberek számára, akik ennél mélyebb bevonódásra is nyitottak, jelentkezési lehetőséget hirdetünk a Tapasztalati Szakértői Tanácsba való részvételre.  A Tapasztalati Szakértői Tanács egy 30 fős testület, amelynek tagjait a felhívásra jelentkezők közül hívjuk össze úgy, hogy a Tanács összetétele minél inkább tükrözze a fővárosi hajléktalan emberek összetételét.    A csoportba való jelentkezéshez nincsen szükség semmilyen speciális tudásra: mindenki véleményére kíváncsiak vagyunk, minden résztvevő értékes szempontokkal segítheti azt, hogy a készülő stratégia a hajléktalanságot megtapasztalt emberek meglátásait és javaslatait is tükrözze.    A készülő stratégia véleményezése a csoporttagok számára két napos elfoglaltságot jelent majd, 2022. április 9-10-én, 10-18 óráig. A közös munka alkalmával a résztvevőknek kávét, üdítőt és hideg ebédet biztosítunk. A Tapasztalati Szakértői Tanácsban végzett munkáért jelképes összegű (netto 20.000 Ft) térítést fizetünk a résztvevők számára.

 

Jelentkezni a következő linken található űrlap kitöltésével lehet: https://bit.ly/tapasztalatiszakertok   Jelentkezési határidő: 2022. április  3. (vasárnap)     A jelentkezőket 2022. április  5-ig értesítjük, hogy bekerültek-e a sorsolás útján kiválasztott csoporttagok közé.   ​Az adatkezelési tájékoztató erre a hivatkozásra kattintva​ érhető el.   (budapest.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.