Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Filmre vele! programban filmes szakemberek elismert írók, Benedek Szabolcs, Háy János, Láng Zsolt, Péterfy Gergely, Toroczkay András és Vámos Miklós művét mutatják be és ajánlják megfilmesítésre a veszprémi Magyar Mozgókép Fesztiválon június 25-én.

    Az Óváros téren a Filmio Fröccsteraszon hat kortárs magyar regényt mutat be öt-hat percben hat "könyvgazda". Vecsei H. Miklós felolvassa a könyvgazda által előre kijelölt részletet a könyvből, majd a szakmai zsűri és a közönség kérdéseket tehet fel a könyvgazdának vagy a személyesen jelen lévő néhány szerzőnek. Ezután dönt a zsűri, hogy kinek ítéli a Legjobb Pitch Díjat - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
    Benedek Szabolcs Kádár hét napja című könyvének gazdája Nagy V. Gergő forgatókönyvíró (a fesztiválon is szereplő Az ezredes a vörös nőért sír rendezője). A könyv annak a hét napnak a történetét meséli el, amely az ország számára sorsfordítónak bizonyult, illetve arra is keresi a választ, miként és miért lett az 1956-os forradalom kezdeti hívéből annak árulója és eltiprója.
    Háy János A cégvezető című regényét Sümeghy Claudia producer (Curtiz, Magasságok és mélységek) ajánlja megfilmesítésre. A cégvezető azt hitte, isten lábát fogja meg, amikor lapátra tette a régi feleségét, és beválasztott egy új nőt. A mű mindannyiunk helyes és helytelen döntéseinek, céljaink és céltalanságaink, cselekvéseink és tehetetlenségeink könyve.
    Láng Zsolt Bolyai című regényét Maruszki Balázs dramaturg, forgatókönyvíró (Nino bárkája, a fesztiválon is szereplő Megbélyegzetten - 1968) ajánlja. Miközben a regényben egy bonyolult apa-fiú kapcsolat bontakozik ki, és feltárulnak egy meg nem értett gondolkodó mindennapi tépelődéseinek, Bolyai rendkívüli életét tanulmányozza napjainkban egy író.
    Péterfy Gergely Kitömött barbár című regényét Kolozsi László író (Apafa), forgatókönyvíró pitch-eli. 1796-ban Kazinczy Ferenc hétéves börtönbüntetését tölti Csehországban, amikor Bécsben meghal barátja, Angelo Soliman. Holttestét császári parancsra kitömik és kiállítják a Természettudományi Múzeumban. Harminchat évvel később Török Sophie, Kazinczy özvegye elmegy a múzeumba, hogy szembe nézzen a kitömött testtel.
    Toroczkay András Boldog emberek című groteszk művét téves kapcsolásokról és tétova kapcsolatokról Lemhényi Réka (Taxidermia, Final Cut) vágó, dramaturg ismerteti. A főhős Jocó, akit ismeretlen telefonálók Süveges Csabaként keresik. A regény kibontja egy tisztaságmániás szorongó, egy alföldi félárva történetét, aki beteg apjával próbál szót érteni.
    Kertész Zsanett forgatókönyvíró (A tanár - tévésorozat) prezentálja Vámos Miklós Dunapest című írását, amelynek "főszereplője" az 1938-ban felépült Pozsonyi út 38-40. A 38-as szám csillagos ház volt 1944-ben, a vele egybeépített 40. pedig svájci védettségű is - e patinás bérház múltja és jelene köti össze a cselekmény két szálát.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.