Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Két újabb étterem, az Essencia és a Salt is Michelin-csillagot nyert a budapesti Michelin-kalauz csütörtöktől elérhető, legfrissebb kiadása szerint, amelynek kritikusai hat új étteremmel egészítették ki az ajánlott helyek listáját is.

    Az Essencia és a Salt is első alkalommal szerepel a kalauzban, ezzel Budapesten már a Babellel, a Borkonyha Winekitchennel, a Costesszel, a Costes Downtownnal és a Standdal együtt összesen hét Michelin-csillagos étterem működik - közölte Michelin Hungária Kft. csütörtökön az MTI-vel.
    A közlemény szerint az Essencia éttermet Tiago és Éva Sabarigo vezeti: Tiago séf portugál származású, míg felesége, Éva magyarországi születésű. Az egyszerre stílusos és családias étterem menüje mindkét kultúra önfeledt ünneplését ötvözi.
    Mint emlékeztetnek, a Salt Budapest Tóth Szilárd séf-tulajdonos ötletéből született. Az okosan felépített és kreatív menü számos technikát alkalmaz, mint például az erjesztés és pácolás folyamata. A séf-tulajdonos fenntartható gasztronómia iránti elköteleződésének köszönhetően az étterem zöld jelölést is kapott.
    "Mindkét étterem csodálatos példája Budapest dinamikus éttermi szférájának. Nemcsak kiváló fogásokat kínálnak, hanem valami extrát is, miközben tiszteletben tartják a magyar konyha hagyományait" - méltatta a két éttermet Gwendal Poullennec, a Michelin-kalauz nemzetközi igazgatója.
    A Michelin-kalauz kritikusai hat új étteremmel egészítették ki az ajánlott Michelin Plate helyek listáját. Ezek között megtalálható a Hoppá! Bistro számos törzsvendéggel; a Felix, amely ötvözi a kifinomult főzési technikákat és a feltűnő építészeti elemeket; a Stand25 Bisztró (a Stand kistestvére), amely új helyszínnel újra felkerült a listára; az elegáns Spago by Wolfgang Puck, ahová mindenki kiöltözik; a Rumour, ahol a kreatív menüt a konyha körül kialakított nyílt pultnál szolgálják fel; valamint az elegánsan modern Pasztell, ahol a legmodernebb konyhában kísérhetjük figyelemmel a séfek munkáját - áll a közleményben.
    A Michelin Plate helyek listáján ezzel már tizennyolc budapesti étterem szerepel.
    Gwendal Poullennec szerint Budapest a különböző stílusú és árkategóriájú éttermek csodálatos választékát kínálja. "Néhányat a házon belüli séfek és vendéglátók vezetnek, néhányat olyan szakértők, akik külföldön gyűjtöttek tapasztalatot, majd hazatértek. Ez adja a főváros életerejét, ami azt is jelenti, hogy ígéretes jövő elé néz az éttermi szféra".
    Mivel a budapesti kalauz ezúttal csak digitális formában jelenik meg, a kritikusoknak több idejük volt dolgozni rajta, ami létfontosságúnak bizonyult a jelenlegi kihívások mellett. Ennek ellenére a Michelin Guide szakértői ugyanazokat a módszereket alkalmazták és értékeket keresték, mint a korábbi években, nem történt könnyítés, amely csorbítaná a Michelin-kalauz tekintélyét - hangsúlyozzák a közleményben.
    A budapesti Michelin-kalauz a https://guide.michelin.com/hu/en címen, valamint az ingyenes IOS vagy Android applikációkban lesz elérhető.

Forrás: mti

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.