Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Vitézy Dávid szerint globálisan is példát mutathat Magyarország: rozsdaövezetből is lehet modern kulturális negyed.

Az első magyar vasútvonal megnyitásának 175. évfordulóján kiállítás nyílt tegnap az Északi Járműjavító épületében, ahol 2026-tól már a megújult Közlekedési Múzeum kap majd helyet. A Volt egyszer egy Északi című tárlat október 31-ig várja az érdeklődőket. 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megnyitóbeszédében azt mondta, a korábbi, városligeti Közlekedési Múzeum lehetetlenül „kis helyre volt összezsúfolva”, a gyűjtemény új, kőbányai otthona azonban lehetőséget ad arra, hogy kiderüljön, a magyar gyártás nagyban hozzájárult a közlekedés fejlődéséhez. A modern technológiával kialakított Közlekedési Múzeumban arra is ügyelnek, hogy a kiállítási darabokat, járműveket eredeti állapotukban őrizzék meg.

A múzeumépületre kiírt nemzetközi pályázaton a New York-i székhelyű Diller Scofidio + Renfro építésziroda győzött, ők tervezhetik meg tehát a tervek szerint 2026-ra elkészülő Közlekedésit. 

Gulyás kijelentette: Kőbányán új kulturális központ van kialakulóban, amely turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú lehet a jövőben, figyelembe véve, hogy az 1899 óta működő korábbi épület éves szinten 150-200 ezer látogatót vonzott.

A miniszter beszédében elmondta, a nagyvárosokban világszerte kiemelt szerepet kap a tömegközlekedés az elkövetkezendő években. Ezt a közlekedési reformot azonban nem az autósok kárára kellene végrehajtani, még ha ez több embert is ösztönöz a tömegközlekedés használatára – szúrt oda a fővárosi vezetésnek Gulyás.

Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója a kiállításmegnyitón történelmi kitekintéssel is szolgált, amikor felidézte, hogy az Északi Járműjavító kiegyezés utáni alapítását követő években több üzemtulajdonos is csődbe ment, így végül a magyar állam vette át annak fenntartását, 1870-ben pedig megalakult a Magyar Királyi Államvasutak Gép- és Kocsigyára. 

Ezt követően jelentős exportpiac alakult ki, a világ szinte minden tájára szállítottak magyar gyártású mozdonyokat – a rendszerváltás után azonban visszaesés következett, 2009-ben végül be is zárták az Északi Járműjavítót.

A főigazgató elmondása szerint 2023-tól kezdődhet meg az új múzeum építése, ami nagyjából négyszer akkora területet fog biztosítani a tárlatoknak, mint a városligeti épület. Vitézy szerint, jobb helyet aligha találhattak volna a múzeumnak, tekintettel a hely történelmi jelentőségére, ráadásul azzal, hogy itt épül majd meg a gyűjtemény új helye, globálisan is példát mutathat Magyarország: rozsdaövezetből is lehet modern kulturális negyed.

A most megnyílt kiállítás célja, hogy helytörténeti kontextust adjon a látogatóknak, így a tárlaton helyet kapott Kandó Kálmán első villanymozdonyainak egyike, illetve a korábbi Közlekedési Múzeum épülete előtt álló, 97 éves gőzmozdony is. Egyébként ez a mostani a Közlekedési Múzeum eddigi legnagyobb időszaki kiállítása. 

A jövőben a kiállítások, múzeumi programok mellett egyéb kikapcsolódási lehetőségük is lesz az új Közlekedésibe látogatóknak: korábban szintén a Városligetben üzemelő Kertem elnevezésű söröző is helyet kap Kőbányán.

Forrás: hirstart.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.