Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Közel ötven százalékkal többen látogatták meg az idén augusztusban a hazai kastélyokat és várakat, mint az előző év hasonló időszakban, nem törte meg a járvány a belföldi turisztikai látogatókedvet a júniusi újranyitás óta - közölte Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel pénteken.

 Rámutatott: ugyan a világjárvány miatt tavasszal csaknem 3 hónapra bezártak az épített örökségek, a hazai kastélyok, várak, műemlékek, de június óta folyamatosan dőlnek meg az egy évvel ezelőtti látogatószámok. Az idei nyári turisztikai szezon látogatószámainak adatai meghaladták a várakozásokat, annak ellenére is, hogy  a járványügyi korlátozásoknak eleget téve jelentősen csökkenteni kellett az épületekbe egy időben beengedhető vendégek létszámát - mondta.
    Példaként említette a Siroki Várat, az Edelényi Kastélyszigetet, a füzérradványi Károlyi-kastély parkját, a tiszadobi Andrássy-kastélyt, a létesítmény éttermét és grillteraszát, a Majki Kamalduli Remeteséget és az ozorai Pipó-várkastélyt, mert ezeken a helyszíneinken az idei nyári hónapokban kiugróan magas volt a látogatószám.
    A hazai műemlék kastélyok és várak, valamint kastélykertek és parkok szeptember végéig csaknem 150 ezer érdeklődőt vonzottak. Júliusban 35 százalékkal, augusztusban 48 százalékkal, szeptemberben pedig közel 20 százalékkal többen látogatták meg a NÖF fenntartásában lévő műemlékeket, mint tavalyi év hasonló időszakában úgy, hogy ráadásul több létesítmény felújítás alatt van - emelte ki Glázer Tamás.
    A NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. további eredményeiről elmondta: az idén nyáron bevezetett, különböző kedvezményeket és exkluzív tartalmakat biztosító Kastélykártya program méltán népszerű a látogatók körében, hasonlóképpen sikeres az épített örökség világából különlegességeket, érdekességeket bemutató, a nagyközönség számára a helyszíneken ingyenesen elérhető MŰ/emlék című kastély- és vármagazinjuk kiadása is.
    Kitért arra, hogy eredményesen pályáztak a Magyar Turisztikai Ügynökség által kiírt Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban, így ennek köszönhetően az ország több pontján lévő szálláshelyeik is megújulnak a közeljövőben.
    Az ügyvezető igazgató az idei év legjelentősebb eseményének nevezte, hogy decemberben nyitja meg kapuit a felújított tatai Esterházy-kastély. A létesítmény a Nemzeti Kastélyprogram keretében megújulva, új látogatóközponttal kiegészülve, széles szolgáltatási struktúrával, új interaktív kiállításokkal, közösségi kulturális térként várja december elejétől ismét egyéni vendégeit és a rendezvényeket.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.