Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Idén 68 pályakezdő rendező jelentkezett az Inkubátor Programra. A pályázatok közül mozgóképszakmai előzsűri választotta ki a 10 filmtervet, amelyek forgatókönyv fejlesztési támogatásban részesülnek - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel szerdán.

Az Inkubátor Programra a diplomás, de első egészestés filmet moziban még be nem mutatott rendezők jelentkezhettek, valamint olyan alkotók, akik rövidfilmjükkel már szerepeltek nemzetközi filmfesztiválokon, vagy akik Magyarországon országos televízióban bemutatott alkotást jegyeznek - írja a közlemény.     A legtöbb pályázat idén is a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), a Budapesti Metropolitan Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) diplomásaitól érkezett, de voltak Edinburgh-ban, Kolozsváron, Londonban, Párizsban és Los Angelesben végzett fiatal magyar filmesek is a jelentkezők között.    

 A szakmai előzsűri tagja volt Bodzsár Márk rendező, Hartung Attila rendező, Iványi Petra producer, Pápai Zsolt filmtörténész és Zurbó Dorottya dokumentumfilm rendező. A kiválasztott fiatal alkotók - Breier Ádám, Dudás Balázs, Hevér Dániel, Holtai Gábor, Nagy Borbála, Podhradská Lea, Sós Bálint Dániel, Szabó Szonja, Szeleczki Rozália, Tóth Gergely - projektjei 2 millió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásban részesülnek.     A forgatókönyvek elkészítésére januártól 5 hónap áll az alkotók rendelkezésére. Május végén a döntősök prezentációs, azaz "pitch fórumon" mutatják be a filmtervüket a szakmai közönség előtt.

A 10 filmterv közül szakmai zsűri és a meghívott szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választja ki az 5 nyertes filmtervet.     A nyertes filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 100 millió, a dokumentumfilmeknél 30 millió forintig nyújthat támogatást az Inkubátor Program. A fiatal alkotóknak az NFI az anyagi mellett szakmai támogatást is nyújt.     A 2015-ben életre hívott Inkubátor Program keretében már 24 elsőfilmes csapat kapott támogatást, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása, Csuja László Virágvölgy című road movie-ja, és Zurbó Dorottya Könnyű leckék és Visky Ábel Mesék a zárkából című dokumentumfilmje is.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.