Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A közelmúltban lezajlott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva csütörtökön tartják az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) szervezésében a Magyar Csupajáték - A modern magyar összművészeti előadás című konferenciát.

Az esemény online is követhető az MMA MMKI YouTube-csatornáján - közölte az intézet az MTI-vel csütörtökön.

    A magyar kultúra legjelentősebb összművészeti előadása volt a Magyar Csupajáték 1938-ban, a produkciót a hazai és a nemzetközi szakmai is elismerte (például a BBC a londoni előadást élőben közvetítette).     A konferencia célja egyfelől a Magyar Csupajáték értékeinek elemző feltárása, valamint a népművészet és összművészet koncepciójának vizsgálata a Magyar Csupajáték-előadás nyomán.     Az MMA MMKI kutatási projektének eredményeit tanulmánykötet fogja össze, amely részleteit tekintve sok új eredményt tár fel, ezáltal régi hiányt pótol a produkció többrétű bemutatásával.     Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet által szervezett konferencia aktualitása a 2021-ben Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, hiszen az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti programjának annak idején a Magyar Csupajáték is része volt.     A produkció idehaza a Szent István-év programsorozatában került színre az akkori Művész Színházban. Az esemény másik aktualitása a produkció létrejöttében jelentős szerepet játszó Paulini Béla halálának 75. évfordulója, valamint a Magyar Állami Népi Együttes 70. születésnapja kapcsán a magyar néptánc színpadi feldolgozásának sokszínű és igencsak időszerű kérdésének vizsgálata.     Ez a téma a magyar néptánc gyűjtésétől és színpadra rendezésétől kezdve mindig is komoly esztétikai kérdések elé állította az alkotót. A Háry Jánosról és Gyöngyösbokréta mozgalomról ismert Paulini Béla az akkori időszakban kivételesen innovatív módon folklór ihletésű összművészeti produkciót állított színpadra, amelyben a kor legjelentősebb művészei vettek részt: a zeneszerzők közül Ránki György, Pongrácz Zoltán, Veress Sándor, Farkas Ferenc, a festők közül Molnár-C. Pál, Szőnyi István, Büky Béla, Fáy Lóránt, Pekáry István, de még a korszak híres divattervezői is, mint Mallász Gitta vagy Tüdős Klára. Maga a "csupajáték" szó az összművészetiségre utal.
    A koreográfiát minden idők leghíresebb magyar táncművésze, Milloss Aurél készítette, aki mind Kodály, mind Bartók alkotótársa volt a korszakban. Lábán Rudolf tanítványaként sajátos, csak rá jellemző expresszionistának nevezhető stílust alakított ki, amely később A csodálatos mandarin koreográfiájában is megnyilvánult. Milloss Paulinivel együtt dolgozva olyan művészi módon állította színpadra a magyar folklóranyagot, amelynek még sok évtizedig nem volt hasonló példája.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.