Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Három év után ismét lehet városi zenei koncepciók készítésére pályázni a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumához. Ugyancsak novemberi a beadási határideje a könnyűzenei médiumoknak szóló, a pályakezdő zenei menedzserek showcase fesztiválokon való részvételét segítő, illetve a tavaly kísérleti jelleggel kiírt, a magyar nyelvű dalszerzés kultúráját támogató kiírásoknak.

 A Hangfoglaló Program keddi közleménye felidézi, hogy az NKA zenében érintett kollégiumai 2017-ben írtak ki közös pályázatot városi zenei koncepciók elkészítésére. Az akkori felhívásra több mint egy tucat település jelentkezett, és az elmúlt években nemcsak az NKA pályázatában foglaltakat teljesítették, de sok helyen használni és alkalmazni is kezdték az így elkészült koncepciókat.
    "A Hangfoglaló Program Kollégiuma ezért úgy érezte, hogy három év után ismét érdemes a témával foglalkozni akaró településeket pályázattal ösztönözni és támogatni a saját, minden zenei műfajt érintő, az oktatásra és a helyi fellépési, gyakorlási lehetőségekre nagy hangsúlyt fektető koncepciók elkészítésére" - írják.
    A pályázatot önkormányzatok, városi intézmények, de akár civil szervezetek is benyújthatják november 18-ig, ugyanakkor a felhívás szerint minden esetben fontos, hogy az adott település vezetése partnerségéről biztosítsa a jelentkezőket.
    A maximum 1 millió forintos támogatás 2021-ben használható fel a koncepció kidolgozására, azaz a pályázat benyújtásának nem feltétele egy kész terv megléte.
    A Hangfoglaló Program Kollégium szintén októberben jelentette meg a könnyűzenével foglalkozó print és online médiumoknak szóló, immár hagyományos - hetedik éve rendszeres - pályázati felhívását.
    A 30 millió forintos keretre nemcsak kizárólag könnyűzenével foglalkozó sajtótermékek jelentkezhetnek, hanem olyan kiadványok is, amelyek rendszeresen frissülő, a témával foglalkozó rovattal rendelkeznek. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően könnyűzenei blogok jelentkezését is várja a kollégium november 20-án éjfélig.
    Ugyancsak ez a jelentkezési határideje a magyar nyelvű dalszerzés kultúráját támogatni kívánó pályázatnak. "Fontos, hogy e felhívásnak nem célja dalok vagy hanghordozók megszületéséhez alkotói támogatás biztosítása, illetve versek megzenésítésének az ösztönzése" - írják.
    A 30 millió forintos keretből olyan újszerű projektek megvalósítása a cél, amelyek a magyar nyelvű dalok megőrzésének, megismertetésének, értelmezésének, a magyar nyelvű dalszerzés kultúrájának, a magyar nyelvű dalok népszerűsítésének, bemutatásuk elősegítésének, ezáltal a magyar nyelvű dalok elismertségének és értékének növelését kívánják elérni.
    Szintén elérhető a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogram ebben az évadban első, nyilvános felhívása is, amelyre olyan pályájuk elején lévő könnyűzenei menedzserek - vagy leendő menedzserek - jelentkezését várja a kollégium, akik képesnek érzik magukat, hogy a jövőben külföldi piacokon egyengessék magyar produkciók útját, és ennek érdekében tanulni és tapasztalatokat szeretni szeretnének.
    A Kollégium ebben az évben 10 leendő menedzser showcase fesztiválokon, vagy ha a vírushelyzet miatt nem lehetséges, akkor a témában releváns online kurzuson való részvételét szeretné támogatni - olvasható az NKA közleményében.
    A felhívások teljes szövege elérhető az NKA honlapján.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.