Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A novemberi veszprémi Music Hungary Konferenciára a kormány véleményezi az elkészült magyar könnyűzenei stratégiát, addigra a 2021-2025 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi pillérek is körvonalazódnak - jelentette be a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra megújításának és társadalmiasításának koordinálásáért felelős miniszteri biztos   szerdán Budapesten.

Demeter Szilárd az Akvárium Klub előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a járványhelyzetben számos döntést hoztak a hazai zeneipar megsegítésére.
    "Várhatóan a jövő héten kiírják a 1,4 milliárd forintos klubtámogatási pályázatot, amelyet az EMET támogatáskezelő felületen keresztül lehet majd elérni. A pandémia második hulláma miatt az itt elnyerhető összegeket nem koncerttámogatásra kapják a klubok, hanem járványügyi biztonsági fejlesztésekre, infrastrukturális fejlesztésekre" - mondta Demeter Szilárd.
    Kitért arra, hogy a Nemzeti Művelődési Intézettel közösen 450 millió forintos pályázati keretösszeg jut a bevételeiktől elesett rendezvénytechnikusoknak. A Petőfi Irodalmi Múzeum járvány miatt elnapolt ingatlanfejlesztési maradványösszegéből indulhat el - szintén pályázat útján - a magyar könnyűzene elmúlt fél évszázadának audiovizuális és tárgyi örökségét bemutató gyűjtemény kialakítása. "A tervek szerint egy ingyenesen elérhető felületen tudjuk közzétenni a gyűjteményt, a virtuális értéktár legkésőbb 2023-ra kinyithatja kapuit" - tette hozzá.
    Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kormánybiztosa arról beszélt, hogy a Music Hungary Konferencia Veszprémbe költözése egy folyamat része. "Olyan gazdasági modellt szeretnénk kidolgozni a Bakony és a Balaton térségében, amely a Közép-Európában megszokottnál jóval nagyobb mértékben építene a kreatív iparra".
    A kormánybiztos utalt arra, hogy Veszprémnek kiváló adottságai vannak, tavaly elnyerte az UNESCO "Music City" címét, sikeres könnyű- és komolyzene fesztiválok házigazdája, az egy főre eső diplomások tekintetében az ország élvonalába tartozik, akárcsak kulturális szokásainak igényessége tekintetében, három színházat és két irodalmi folyóiratot tart el.
    Weyer Balázs, a 2017-ben alakult Music Hungary Szövetség elnöke arról számolt be, hogy a november 9-10-i konferencián a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzet, a hazai zeneipar jövője lesz a középpontban.
    "Megvitatjuk, mit tudunk tenni azért, hogy a zeneipar minél kevesebb sérüléssel élje túl ezt az időszakot, hiszen hosszú évek óta az élőzene adja a bevételek túlnyomó részét. Nagyjából  bekövetkezett, amit áprilisban felvázoltunk, 70 százalékkal esett vissza a zenészek jövedelme, mintegy 30 milliárd forintos bevételkiesést okozott a pandémia" - fejtette ki Weyer Balázs.
    Mint elhangzott, a Szövetség megbízásából a PwC Magyarország Kft. hatástanulmányt készít, amelynek részletes megállapításait a Music Hungary Konferencián fogják ismertetni.
    "Megvizsgáltuk, hogy a koncertjegyárak jelenlegi 27 százalékos, valamint a fesztiváljegyárak 18 százalékos áfakulcsának egységesen 5 százalékra csökkentése milyen hatással lenne az iparág szereplőre, illetve a központi költségvetés bevételeire. Jól látszik, hogy majdnem az összes iparági szereplő számára kedvező hatást jelentene egy ilyen lépés" - mondta Szilágyi Dávid, a cég menedzsere.
    Hozzáfűzte: az extra forrás kompenzálná az iparági szereplőknek a koronavírus-járvány miatt megnövekedett költségeit, másrészt lehetőséget adhat arra, hogy ne kelljen jegyárakat emelni. A menedzser úgy látja, az áfacsökkentéssel több nemzetközi előadó hozható Magyarországra, nőhet a sportcsarnokok kihasználtsága, emellett a hazai kínálat is tovább színesíthető lenne.
    A sajtótájékoztatón ott volt Puskás Peti zenész, énekes is. Mint elmondta, a szakmának szüksége van a segítségre, ráadásul az idei kiesés leginkább a nyári időszakot, a fesztiválfellépéseket érintette, amikor a zenészek bevételeik 90 százalékát megkeresik.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.