Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ahogy a koronavírus-járvány első szakaszában rendkívül fontos szerep hárult a Magyar Honvédségre, a második szakaszban is megkerülhetetlen a szerepe a védekezésben - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára kedden Debrecenben.

Németh Szilárd és Ruszin Romulusz humánpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban járt, ahol megtekintette a hallgatók testhőmérséklet-mérését. Az államtitkár közölte: azért látogattak el az intézménybe, hogy megnézzék, egy olyan iskolában, ahol a katonai fegyelemnek nagy szerepe van, miként tudják megoldani az október 1-től kötelező hőmérőzést.
    Németh Szilárd az iskola épülete előtt katonás rendben, egymástól másfél méter távolságban felsorakozott, szájmaszkot viselő 202 hallgató előtt fontosnak nevezte, hogy üzenni tudjanak mindenkinek: "egy ilyen intézményben, ahol leendő honvédeket nevelnek, ahol hadapródok sorakoznak fel példás rendben, itt egy közös ellenség, a koronavírus ellen is hatékonyabban, gyorsabban és sokkal szakszerűbben lehet védekezni".
    Hozzátette: a járvány második szakaszában a közösségi terjedést kell megakadályozni, és ez épp az iskolákat érinti.
    Az államtitkár emlékeztetett arra, az operatív törzs a kormány javaslatára olyan döntést hozott, hogy októbertől a közösségi védekezésben használni kell a testhőmérséklet-mérést, mivel ez az egyik olyan jel, ami arra utal, hogy valaki megfertőződött a koronavírussal.
    Ennek a gyakorlását láttuk itt: 202 hallgató, rendkívül szervezetten, az iskola négy bejáratán át három és fél perc alatt bejutott az épületbe - jelezte Németh Szilárd, példamutatónak nevezve a tapasztaltakat.
    Ezzel összefüggésben azt mondta, a magyar emberek mindig számíthatnak a Magyar Honvédségre, miként a honvédhallgatókra is. Felidézte, a védekezés első szakaszának leküzdésében ott voltak a katonák az idősotthonok fertőtlenítésénél, a határvédelemben, a járőrözésben, kiemelte a kórházparancsnoki rendszert és a létfontosságú vállalatok élén végzett munkájukat, majd hozzátette: most, a védekezés második szakaszában ugyanilyen megkerülhetetlen a honvédség.
    A kedd reggeli rendezvénnyel azt szerették volna üzenni, mennyire nagy szükség van a leendő katonákat nevelő intézményekre - mondta a helyszínen az MTI tudósítójának Németh Szilárd.
    Felidézte, hogy korábban csaknem húsz ilyen intézménye volt az országnak, az utolsó katonai kollégiumot 2007-ben zárták be. "A szocialista-liberális kormányok, a Gyurcsány-Vadai érában mindet megszüntették" - tette hozzá.
    Az államtitkár közölte: eddig egyet, a debreceni Kratochvil honvédközépiskolát tudták visszaállítani, de abban gondolkodnak, hogy Hódmezővásárhelyen, Gyulán, Budapesten, Székesfehérváron és más katonahagyományokkal rendelkező városokban, ahol volt honvédkollégium és -középiskola, újra megnyitják azokat. 2030-ig több mint tíz ilyen iskolát terveznek megnyitni - jelezte Németh Szilárd,

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.