Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A „Hímezz magyarra” program életre hívói különleges akcióval ünneplik meg Takács István matyó freskófestő születésének 120. évfordulóját 2021-ben.

A „Hímzett álom” projekt keretein belül közel 290 darab kézzel készült egyedi babatakarót adnak át, így a Magyarország területén található összes Takács István-féle templomba kerül majd belőlük. A különleges, népi motívumokkal díszített takarókat keresztelőkön ajándékozzák majd hátrányos helyzetű családoknak.


A „Hímezz magyarra” csoport már elkezdte készíteni azokat az egyedi, népi motívumokkal díszített babatakarókat, amelyek jövőre közel háromszáz hátrányos helyzetű családhoz kerülnek majd. A szimbolikus akció apropója Takács István matyó freskófestő születésének 2021-ben esedékes 120. évfordulója. A művész keze munkáját közel 290 katolikus templom őrzi Magyarországon, így Mezőkövesd után Egerben, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Gyöngyösön, Szombathelyen, Ajakon és még megannyi helyen szeretnénk átadni  az úgynevezett "Hímzett álmot".
A szervezők abban bíznak, hogy a különleges hímzett babatakarók segítenek megszerettetni a gyerekekkel a népkultúrát, s még több szülőt bátorítanak arra, hogy őrizzék és mutassák be a magyar hagyományokat az utókornak.

„Elképzelésünket azért az idei Magyar szórvány napján jelentjük be, mert nem titkolt célunk az is, hogy kiegészítő tevékenységet biztosítsunk az elszakított területeken élő kismamáknak és nagymamáknak, hogy minél sokszínűbb legyen a ’Hímzett álom’ nevet viselő tervünk. Tehát pl. a beregszászi takaró beregszemes lesz, míg a torontálvásárhelyi törpe pipacsos motívummal pompázik. Nem titok, hogy Erdély vonatkozásában a sepsiszentgyörgyi Sántha Évi, Hímzés nagykövetünk kreatív elképzeléseire hagyatkozunk. míg a nyugat-európai diaszpórát Kalocsai Krisztina képviseli” - mondta Petrányi-Szöőr Anna ötletgazda.

A "Hímezz magyarra" program életre hívói egyre növekvő aggodalommal figyelik a világjárvány alakulását, emiatt olyan  programokban és üzletben  gondolkodnak, amelyek  nem igényelnek nagy létszámú személyes  jelenlétet, költséghatékonyak, ugyanakkor elősegítik a 15 milliós magyarság lelki összetartozásának élményét, stílusikonuk: Szeleczky Zita, művésznő szellemében.
„Amikor karanténba kényszerülünk és nem ölelhetjük meg a szeretteinket, nem marad más hátra, mint az álmodozás arról, hogy újra együtt lehessünk. Ez a derengés szülte meg  a 2020. november 15-én, a Magyar  szórvány napján, Debrecenben  megtartott konferenciánkon megválasztott Hímzés nagyköveteinkkel közös gyermekünket a ’Hímzett álom’ projektet, amely a délvidéki írónő, Topolcsányi Laura ún. ’takaró manó’  elképzelését  fejlesztette tovább” - veszi át a szót a mezőkövesdi Árvai Erzsébet, szakmai vezető.
A szívmelengető, de nem túl drága takarók egyik alkotója és tervezője Réti Éva, a Réthy Fashion KFt. tulajdonosa. Mint elmondta, a puha gyermek-takarókra hímzett zseb kerül, amelybe  benne ül egy ölelhető kismanó. Amikor a kisgyermek magához öleli a hímzett figurát,  magával az adott  népi motívummal ismerkedik meg.

Érdeklődni a Hímezz magyarra Facebook-oldalon és a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. lehet.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.