Tavasszal találkoztak utoljára a Civil Házban a kerületi civil szervezetek képviselői.

Az őszi, csütörtöki Civil Fórumon többek között Gajda Péter polgármester számolt be az önkormányzat aktuális feladatairól, valamint az elmúlt hónapok eredményeiről.

Gajda Péter beszámolójának legfontosabb részében tájékoztatta a fórum résztvevőit az elmúlt időszakban történtekről. A polgármester elmondta: év elején még úgy tűnt, hogy a covid után visszatérhetünk a normál kerékvágásba és viszonylag stabil lesz a kerület költségvetése, de a begyűrűző energiaválság miatt máshogy alakult.

Kispest számára is fontos beruházásai voltak a közelmúltban a Fővárosi Önkormányzatnak, befejeződött az 50-es villamos rekonstrukciója, megérkeztek az új CAF-villamosok, a következő év végére az összes szerelvény új lesz – tette hozzá a városvezető. Apróbb felújításaink voltak idén, megújult a Kispesti Egészségügyi Intézet szemészete, valamint a Madách utcai gyermekfogászat. Minden gyermekintézményünkben továbbra is biztosítjuk az EpiPen Junior életmentő gyógyszert. A környezetvédelem területén is voltak kisebb-nagyobb beruházásaink: folytattuk a komposztáló programunkat és elindítottuk az esővízgyűjtő edények osztását is. Továbbra is ingyenes füzetcsomaggal segítjük az iskolásokat, a Kispesti Iskolatámogatási Alapban pedig szabadfelhasználású 1-1 millió forintot biztosítunk az intézményeknek.

Az elmúlt években a covid okozta elvonások miatt kellett takarékoskodnunk, most pedig az energiaárak drasztikus emelkedése miatt – tájékoztatta a meghívottakat Gajda Péter. A polgármester elmondta azt is, hogy az energiaválságnak milyen következményei lesznek a kerületben. Többek között októbertől zárvatart a Kispesti Vigadó, a Kispesti Kaszinó. Döntés született arról, hogy novembertől péntekenként otthonról dolgoznak a Polgármesteri Hivatal munkatársai. A jövő heti testületi ülésen döntenek a képviselők a Kispesti Uszoda átmeneti zárvatartásáról is. Ez fájó és kellemetlen lépés, de az elszabadult távhőárakat nem tudja kitermelni az uszoda – tette hozzá a polgármester.

A polgármester mellett a fórumon rész vett Varga Attila alpolgármester és válaszolt a felmerülő kérdésekre.

A folytatásban a BFKH XX. Kerületi Hivatal Népegészségügyi Osztály által működtetett CSVSZ-t (Családvédelmi Szolgálat) mutatta be Havasiné Ádámszki Emília. Nagy Zita HEP-referens a Helyi Esélyegyenlőségi Programról (HEP) beszélt az érdeklődőknek. Ferenczi István környezetvédelmi tanácsnok a helyes fatüzelésről tartott rövid előadást a megjelenteknek.

 

(uj.kispest.hu/hirek)

Még több hír Dél-Pestről

A Fővárosi Önkormányzat nyílt pályázatán elnyert támogatásból Önkormányzatunk két, egyenként 6 férőhelyes fedett, zárható kerékpár és e-bike tárolót telepít a Pöttyös utcai metróállomás és az Üllői...
A 10 millió Fa Alapítvány Magyarország első országos faültető civilszervezete. Több mint öt éve működik, és folyamatosan bővül mind állandó tagjainak, mind önkénteseinek létszáma. Tevékenységük...
Pesterzsébet Önkormányzatának Szociális Foglalkoztatója munkatársat keres segédmunkás munkakör betöltésére.
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata a képviselő-testület 136/2022. (VI. 16.) határozata alapján jelen hirdetmény útján vállalkozókat keres a kizárólagos tulajdonát képező, 176170...
A tervvel kapcsolatban javaslatokat, észrevételeket tenni, véleményt nyilvánítani
A Pesterzsébeti Önkormányzat tájékoztatása:
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Osztályára munkatársat keres közútkezelői-útügyi ügyintézői (műszaki ügyintéző) munkakör betöltésére.
Pedagógusnap alkalmából, jutalmakkal ismerte el Pesterzsébet Önkormányzata a kerületben dolgozó pedagógusok munkáját.
Budapest XX. kerület Gubacsi lakótelep területén forgalmirend-változás lép érvénybe 2022. június 1-től.
A pályázat benyújtására jogosultak azok a Budapest, XX. kerület közigazgatási területén legalább 12 hónapja bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező, nappali tagozaton tanuló...
2022. február 14-én nagyszabású mobilkészülékcsere-támogatási programot indított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal a 2022. évi népszámlálás lebonyolításához – október-novemberi, főállás mellet díjazásért végezhető munkavégzésre – számlálóbiztosokat keres.
Pesterzsébet Önkormányzatának Szociális Foglalkoztatója munkatársat keres kertész munkakör betöltésére.
A Cseresznyevirág Alapítvány szervezésében idén folytatódik a komposztáló program a kerületben. A projekt a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának, a Soroksári Önkormányzat, valamint a...
Az egész napos ingyenes Családi Bringás Napon MOST szombaton délután 6 órától Budapest Bár-koncert Pesterzsébeten!
A „TeSzedd!” – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési mozgalma, amely az idei évben 11. alkalommal kerül megrendezésre az Energiaügyi Minisztérium...
A Pesterzsébet Környezetvédelméért Közalapítvány a Duna-parti Közösségi Kert közösségével 2023-ban is pályázatot ír ki a Budapest XX. kerületi lakosság részére a közösségi kert szabad parcelláinak...

A címlapról

Az elmúlt időszakban a fogyasztói árak jelentős emelkedése komoly...
Magyarország – a Hungary Helps programon keresztül – több mint...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Nagyszabású közterület-felújításokat végeznek Budapest belvárosában...
Átadták Budapest legújabb, két uszályon kialakított strandját, amely...
Tetten érték a Terézvárosi Közterület-felügyelet vezetőjét, amikor...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.