Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Fiatalok vázolták fel ötleteiket, hogyan lehetne Budaörsön, Terézvárosban és Zuglóban még környezettudatosabban élni a terézvárosi Eötvös 10-ben. A LIFE ASAP projekt keretében a WWF Magyarország „Fiatalokkal a zöld városért” kezdeményezése arról szól, hogy a fiatalok kifejthessék véleményüket és javaslatot tehessenek a klímaváltozás okozta helyzet megoldása témájában.

Csontos Csaba, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi programvezetője beszélt a négyéves projektről, melynek harmadik évében járunk. A diákok beszámolói koronázzák meg az eddigi folyamatokat. Ezután Györgyi-Ambró Gergő, a WWF Magyarország környezeti nevelési szervezője fejtette ki, hogy a képzéssorozatnak az volt a lényege, hogy a három településen és azon túl is megszólítsák a helyi fiatalokat, és képezzék is őket zöld városfejlesztés témában. Majd közösen összeállítsanak javaslatokat, melyek tartalmaznak zöld városfejlesztésről, közösségfejlesztésről, részvételiségről szóló elemeket. A fiatalok ezeket tárták a résztvevők elé a konferencián.

Ezt követően bemutatkozott a három település: Budaörs képviseletében Monostori-Kalovits Márk alpolgármester, Terézváros Önkormányzatától Kocsis-Cake Olivio alpolgármester, Zuglóból Ruskal-Klemm Csilla képviselő beszélt röviden a helyi klímastratégiáról, fejlesztésekről. Mindannyian kiemelték, hogy a jövő tervezésében fontos szerepük van a fiataloknak.

A budaörsi ifjúság képviselői számos érdekes ötlettel álltak elő, az egyik ilyen a buszmegállók és a nagyobb bevásárlóközpontok tetejére telepíthető zöld szigetek, vagy a zsebparkok létesítése, illetve az esőkertek kialakítása. Javaslatukban szó került hőszigethatásról, mely más megoldások mellett csökkenthető a vízáteresztő burkolat alkalmazásával a közterületeken, parkolókban.

Terézváros fiataljainak nem volt egyszerű dolguk, hiszen a kerületükben található a legtöbb aszfaltozott járda és út, valamint nagyon kevés a zöldfelület az utcákon. Többek között olyan gyalogosokat védő megoldásokon gondolkodtak, mint például a növényekkel körbeültetett parkolást gátló oszlopok, melyek a parkolást akadályozó pollereket vagy betonbólyákat válthatnák ki. A növények gondozását pedig a lakossággal közösen lehetne ellátni. Egyebek mellett kutyaitatók létrehozását is szorgalmazták, illetve a helyi újságban egy zöld rovatot is szívesen látnának.

A zuglói fiatalok közösségi komposztáló helyek létesítésére hívták fel a figyelmet, ők is kérték, hogy legyen zöld tájékoztató füzet, de a parkolókban a vízáteresztő burkolatot is fontosnak tartják, hiszen a betonról az esővíz rögtön a csatornába jut, pedig a talajba kellene elszivárognia, csak így jut el a fák és a növények gyökereihez az értékes esővíz. A természetes aljnövényzet védelmének fontosságára is felhívták a figyelmet, amit mérsékelt kaszálással meg is lehetne oldani. Felvetették még a használt ruhák vásárának ötletét, a fák speciális öntözését öntözőzsákokkal, a rovarhoteleket, iskolakertek létesítését, és a lámpával szabályozott bicikliutak fontosságát.

A városvezetők ezután átbeszélték a fiatalokkal az ötleteket, és a jó elgondolásokat – hogy azok mielőbb megvalósulhassanak – további megfontolásra az illetékesek elé viszik.

Még több hír Észak-Pestről

A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...
Új, digitális menetrendi táblákat telepít a BKK, amelyek a hagyományos papíralapú menetrendeknél jóval több és frissebb információt kínálnak majd az utazóknak. A napelemmel vagy akkumulátorral...
Minden eddiginél nagyobb, 36 ezer négyzetméteres új közpark létesül kerületünk egyik Duna-parti részén, a Népfürdő utcánál. A teljes területből 3 ingatlan önkormányzati tulajdonú építési telek,...
Útjára indul az Újpesti Egészségprogram, melynek keretében októberben és novemberben nyolc héten keresztül, szombatonként, ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt az újpestiek – jelentette...
Folytatódik a Lokálpatrióta Klub rendezvénysorozat, szeptember 16-án, szerdán 18 órakor a mindenki által ismert és elismert Mérő László előadását hallgathatják meg az újpestiek az UP...
A nyár utolsó napjától meghosszabbodott a 81-es trolibusz útvonala. Ennek köszönhetően augusztus 31-től már átszállás nélkül tudunk közlekedni az Örs vezér tere és a Dózsa György úti metrómegálló...
Két év alatt, 1,577 milliárd forintból teljesen felújította és korszerűsítette önkormányzatunk a Minimanó Bölcsődét és az Ákombákom Tagóvodát, amelyek egy épületben, a Visegrádi köz 4-ben működnek.
Városi sétákat szervez Újpesten az Idősügyi Kabinet, amelyekre elsősorban a szépkorúakat várják, de korosztálytól függetlenül minden érdeklődő csatlakozhat. A szakmai vezetéssel kísért programok...
Újpest Önkormányzata idén is tanévkezdő csomaggal köszönti az első osztályba lépő kisdiákokat – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. Az Újpest jelképével ellátott tornazsákokba...
Idén akár 40-50 ezer forintba is kerülhet az alaptanszercsomag az elsősöknek, és ebben még nincs benne a tornafelszerelés, a hátizsák. A nagyobbakra még többet kell ilyenkor költeni. Az önkormányzat...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.