Három évvel a teljeskörű állapotvizsgálatot követően, s bő négy hónappal a javítási munkálatok elindítása után, célegyenesbe érkezett a Csúszdapark rekonstrukciója. A napokban megkezdődött a közkedvelt játszótér főbb elemeinek műszaki átadása, az eredményekről Bardóczi Sándor főtájépítész számolt be.

Bő három év viszontagságai után, a napokban végre megkezdődött a közkedvelt csúszdás játszótér főbb elemek műszaki átadása – közölte a jó hírt Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a Facebook-oldalán. Ezelőtt 3 és fél évvel derült ki, a Főkert rendszeres műszaki ellenőrzéseinek egyikén, hogy a játszótér egyes elemei veszélyesek, nem is akármennyire: „az egész deszkázott platform, amire a játszótér épült elkezdett szétrohadni, a korábbi alapozás nem volt megfelelő, a fa burkolatok pedig balesetveszélyessé váltak“. Előbb részlegesen, majd teljesen lezárták a játszóteret.
Hiába voltak időtálló anyagokból tervezett, masszív svéd szerkezetek a játszótér csúszdás elemei, ha az alapozás volt problémás. Mert így a szakemberek egy ránézésre is több százmilliós problémával álltak szemben. „Az Óbudai-sziget stratégiát követve itt egy csomó egyéb problémát akartunk kezelni (árnyékolás, öntözés, vécéhiány, rossz burkolatok, feltáró utak, inkluzivitás – azaz a mozgássérült és egyéb mentális állapotokkal küzdő gyerekek bevonódását elősegítő játszószerekben gondolkodtunk), miközben a fővárosnak a Covid és a kormányzati elvonások, illetve az energiaárrobbanás hatásaival kellett szembenéznie” – részletezi Bardóczi.
Lesz wc-blokk a játszótér közelében
Időtakarékossági és szakmai érvek miatt, a főváros a Főkertet bízta meg a játszótér állapotfelmérésével, a koncepciótervek kidolgozásával. Az első – még a környező zöldet is bevonó – becslések 3-600 milliós költséget vetítettek előre, „amely kezelhetetlen volt forrásoldalon“. A szakember tájékoztatásából az is kiderül, hogy a költségek lefaragását illetően „sok mindennel próbálkoztunk, a Sziget felajánlott némi forrást, illetve a szponzoraival is összehozott minket, ebből végül egy játszótér közeli wc blokk projekt lett, ami most az engedélyező hatóságok asztalán dekkol”. Itt azonban még várhatóak egyeztetések: a hatóságok amellett érveltek, hogy az árvízveszély miatt indokolt volna egy dombra építtetni a wc-t, ami viszont nem kedvezne az akadálymentes megközelíthetőségnek. „Ehhez annyit, hogy az idei, mértékadót megközelítő árvíz nem öntötte el, csak átnedvesítette a parkot, simán le tudnánk a wc-t zárni árvíz idején, hisz az egész szigetet le szoktuk. Szóval itt csapataink harcban állnak” – jegyezte meg Bardóczi.
Plusz mászófal, új elemek a csúszdán
A koncepció jelentős leredukálásával kezdődhetett meg az engedélyezési majd a kiviteli tervek kidolgozása. Költségtakarékossági okokból a csúszdaelemeket át akarták menteni, itt azonban probléma volt, hogy a szerkezet „nagyon lejtett, túl gyors volt, már nem felelt meg a szigorodó játszótéri szabványoknak, ami a gyerekeink testi épségét hivatott védeni”. Kanyarokat kellett beiktatni, amihez az eredeti gyártótól plusz egyedi elemeket rendeltek. A tervezőknek pedig eszébe jutott, hogy a lejtő lehetne egyben mászófal is, vagyis ezzel a mozgásformával is több lesz a játszótéren. „Tudom sokan fenntartásokkal kezelik a gumiburkolatot (én is), mert vannak olyan típusai, amelyben az újrahasznosított autógumiból kiszabaduló vegyi anyagok kérdőjelesek. Külön figyelmet fordítottunk ezért rá, hogy ez a burkolat ne ilyen legyen és ezzel ne mérgezzük az új generációt”.
A főtájépítész írt arról is, hogy a lejtős játszófelszínre jelenleg nem tudnak optimálisabb megoldást az öntött guminál, ez a tartós és fenntartható. De ezt a burkolatot a játszótér közeli fás, cserjés, évelős közeg sűrítésével kompenzálták, hogy a biológiai aktivitás is szinten maradjon.
A hibajavítások után megnyithat
Sokan kérdik, miért fém a csúszda, az égetni fog. A főtájépítész szerint nem jobban, mint a műanyag és a fém sokkal tartósabb. Másrészt a csúszdák zöme zártszelvény, a felületi hő az így beárnyékolt csúszdán nem tud égető lenni, mert a csúszdafelület árnyékban van – továbbá, a játszótér indulótornyait és az érkező felületeket is födémmel és napvitorlákkal beárnyékolták, így a „a gyerekek árnyékból indulnak és árnyékba érkeznek majd“.
A csökkentett költségvetés végül 200 millió forintra rúgott, amit ha nehezen is, de kifizetett a főváros. A kivitelező olcsóbb díjazása pedig esélyt adott arra, hogy a mászóvárak állagmegóvása is megtörténhessen: ez az eljárás még folyamatban van. A játszótér ettől függetlenül már „használatba adható, megnyílhat a hibajavítások után”. Szeretnék a jövőben a Sziget öntözését megoldani talajkutakból, amihez a főváros partnereket, főként felelős cégeket keres, akik a klímaváltozás miatt invesztálnának a közös zöldfelületi jövőnkbe, jelesül abba, hogy fenntarthatóbb módon lehessen az aszályos periódust kezelni a szigeten. A Zöld Budapest Alapítványunk alá várják azokat a cégeket, akik a faültetésen túl, de a klímakihíváson innen támogatnák ezt a törekvést.

 

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák kedvezményes vásárát hirdeti meg Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Kiváló...
Az ikonikus épület átalakítása valóban tervben van, falai között lakásokat terveznek.
Idősbarát Önkormányzatként különösen elkötelezettek vagyunk Óbuda-Békásmegyer idős polgárainak támogatásában, a lehető legszélesebb körű megsegítésében, gondozásában.
Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzat (ÓBIÖK) idén is megrendezni a Hangolódj rá! ifjúsági zenei rendezvényét. Minden óbuda-békásmegyeri középiskolából szeretettel várnak diákokat, zenekarokat,...
A II. Kerületi Önkormányzat zenei versenyt hirdet tehetséges, fiatal muzsikusok számára.
Europe For Citizens - Közös szolidaritás címmel 2018. augusztus 10 és 12-e között partnervárosi találkozót rendeztek Zentán. Az eseményen dr. Nagy Gábor Tamás, Budavàr polgármestere és a kerületi...
Folytatódik a magyar- és a világtörténelem rejtélyeiről szóló Rejtélyes történelem című művelődéstörténeti előadássorozat a Várkert Bazárban, ahol január végéig minden hónap utolsó csütörtökén...
2021. március 31. napján lejár a 2020. évre kiadott engedélyek érvényessége.
A háztartásában összegyűlt nagydarabos hulladékot (lomokat) 2021. február 27-én, szombaton 18 óra után helyezze ki a lakóháza előtti, járműveinkkel jól megközelíthető közterületre. A lomok...
Nyitva vagyunk, de amennyiben betegség gyanúja merül fel, maradjanak otthon gyermekükkel!
Szeretnénk jelezni, hogy a 2021. március 17-én elrendelt rendkívüli szünet alatti ügyeleti ellátás a tegnapi napon meghosszabbításra került.
Átlátható lakáspiac, élhető Budavár: elindul a Budavári Lakásügynökség
Elkészült a Budavári Palota első felújított épületrésze, rekonstrukció során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát.
A Budavári Önkormányzat határozatlan időre felfüggeszti a Mészáros utcai buszparkolóval kapcsolatos előkészítési munkákat - közölte az I. kerület polgármestere szerdán a Facebook-oldalán.
Tájékoztatjuk Önöket a Helyi Választási Bizottság határozatáról, amely értelmében dr. Jeney Jánosné önkormányzati képviselő lemondása miatt megüresedett mandátumot a jelölő szervezet (FIDESZ-KDNP)...
Mi történik most, hogy megszűnik az ingyenes parkolás és hogyan segít a Budavári Önkormányzat?
2021-ben több alkalommal is újra megszervezik a tavaly nagy sikert arató, izgalmas programot, amely a Budai Várnegyed három különleges helyszínét mutatja be egy tematikus séta során.
A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat tulajdonában álló 6 db. üres lakás szociális alapon történő bérbevételére kiírt pályázati kiírásra több, mint 200 pályázat érkezett. Valamennyi pályázat...

A címlapról

Az elmúlt időszakban a fogyasztói árak jelentős emelkedése komoly...
Magyarország – a Hungary Helps programon keresztül – több mint...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Nagyszabású közterület-felújításokat végeznek Budapest belvárosában...
Átadták Budapest legújabb, két uszályon kialakított strandját, amely...
Tetten érték a Terézvárosi Közterület-felügyelet vezetőjét, amikor...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.