Elindult a BKV ünnepi fényflottája hétfő délután, a fényvillamosokat Karácsony Gergely főpolgármester indította útjára a Hungária Kocsiszínből, amely elé sok érdeklődő, köztük számos kisgyerekes...
Pár éven belül megújulhat a Nagykörút. A koronavírus-járvány alatti lezárások alatt kialakult forgalmi rend megmarad, a kerékpársávok viszont védetté válnak. A villamospályához...
Épp 80 évvel ezelőtt, 1944. november 29-én – Vajna Gábor belügyminiszteri rendelete alapján – a budapesti zsidóságot gettóba kényszerítették.
Az adventi időszakban, az ünnepek közeledtével mindig nagyobb tömegekre lehet számítani a bevásárló- és üzletközpontokban, a pályaudvarok környékén, valamint a karácsonyi...
Állománygyűlést tartottak december 2-án az ÓBKF Mozaik utcai központjában. Burján Ferenc általános alpolgármester ezen az eseményen mutatta be új kollégáinak a szervezet frissen...
A digitális eszközök révén ma már egyszerűen megköthető a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás az online KGFB kalkulátorral. Az online kalkulátorok előnye, hogy néhány alapadat...
A Virágos Magyarország 2024-es versenyén komoly sikert ért el Józsefváros, amikor a Déri Miksa utca átfogó zöldítési projektje elnyerte az „Év zöld innovációja” díjat. A projekt,...

hirdetés
gastrobot

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

Állománygyűlést tartottak december 2-án az ÓBKF Mozaik utcai központjában. Burján Ferenc általános alpolgármester ezen az...
A Para Boccia Országos Bajnokság döntőjén a legjobb paraboccia-játékosok mérték össze tudásukat. A versenynek a Klebelsberg Kuno...
A Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testülete 2024. december 12-én 17 órakor KÖZMEGHALLGATÁST tart...
Múlt héten befejeződött a Bikás parki petanque-pálya felújítása. A kivitelezők a közösségi költségvetésre érkezett szavazatoknak...

...és Pestről

Pár éven belül megújulhat a Nagykörút. A koronavírus-járvány alatti lezárások alatt kialakult forgalmi rend megmarad, a...
Épp 80 évvel ezelőtt, 1944. november 29-én – Vajna Gábor belügyminiszteri rendelete alapján – a budapesti zsidóságot gettóba...
Az adventi időszakban, az ünnepek közeledtével mindig nagyobb tömegekre lehet számítani a bevásárló- és üzletközpontokban, a...
A Virágos Magyarország 2024-es versenyén komoly sikert ért el Józsefváros, amikor a Déri Miksa utca átfogó zöldítési projektje...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Az adózás történelmileg az államhatalom fenntartásának egyik legfontosabb eszköze, ugyanakkor mindig is viták tárgya volt, hogy mi számít elfogadható mértékű adóterhelésnek.
Miért nem olcsóbb az autópálya matrica, ha nem kapunk teljes értékű szolgáltatást, mert hosszú kilométereken keresztül sebességkorlátozások, sávlezárások és azokból fakadó torlódások vannak?
A másnaposság kellemetlen tüneteit sajnos nem lehet azonnal teljesen megszüntetni, de néhány tipp segíthet enyhíteni a szenvedést és felgyorsítani a regenerálódást.
A vezeték nélküli fülhallgatók piaca rohamosan bővül, így egyre nehezebb eligazodni a számos modell között. Hogy megkönnyítsük a választást, tekintsük át a legfontosabb szempontokat!

könyvajánló

  • Susan Schneider: A mesterséges ember

    A gondolat, hogy az emberek összeolvadnak a mesterséges intelligenciával (MI) napjainkban nagyon is a levegőben van.

  • Szervezzük újra!

    Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa, Constantinos C. Markides: Szervezzük újra! - Vállalatok az állandósult diszrupció korában című könyve.

  • TEK-esektől rettegett a szerző, miközben a könyvét írta

    Amikor egy zenész könyvet ír, akkor mindenre fel kell készülni, akár még arra is, hogy egy szép nap becsenget a Terrorelhárítási Központ.

  • Tíz év múlva itt az éjfél

    Négy sürgető világválság és stratégiai megoldásuk

  • Új könyv segíti a cégek online kommunikációját

    Végérvényesen lemarad, aki nem reagál a szélsebesen változó környezetre

  • Új magyar könyvkiadó segít megbirkózni a 21. század kihívásaival

    kiegettanyak.jpg  noimellvegleges.jpg omd.jpg

    Hogyan kerüljük el szülőként a kiégést, vagy épp hogyan változtathatjuk meg a világot napi egy étkezéssel? Ehhez hasonló, mindennapos és egyre többeket foglalkoztató kérdésekben segítenek a Hórusz kiadó frissen megjelent könyvei. Az új kiadó legfőbb törekvése, hogy a ma embereit szólítsa meg: azokat, akik szeretnének válaszokat találni és új megoldásmodelleket kapni századunk válságaira, legyenek azok személyes vagy globális krízishelyzetek.

    Hogyan legyél mintaanyából boldog anyuka?

    Anyaként fáradnak, túlterheltnek érzed magad, és közben elhalasztod mindazt, amit saját magadért kéne megtenned? Úgy érzed, önmagadra már nem is fordítasz időt, és túlságosan is „anyuka” lettél? Akkor a háromgyermekes pszichológus és családterapeuta, Dr. Sheryl Ziegler könyve épp neked íródott.

    A Kiégett anyák kézikönyve – Hogyan szerezd vissza az életedet és nevelj boldogabb gyerekeket?című könyv korunk egyik jellemző alakját szólítja meg: a túlhajszolt, munkában is maximumon pörgő, de közben családanyaszerepet is ellátó nőt, aki sokszor úgy érzi, szinte összeroppan a terhelés alatt. Ehhez hozzáadódnak még a gyerekekkel szembeni elvárások, legyen szó az iskolai teljesítményről, vagy akár csak arról, hogy a legjobb arcunkat mutathassuk be a Facebookon. Nem csoda, ha szinte belezavarodunk!

    Dr. Ziegler többszörösen díjazott könyve épp ezekbe a tökéletességet hajszoló édesanyákba szeretne lelket önteni pozitív, hasznosítható gyakorlati tanácsokat nyújtó könyvvel, amely mentesíthet a „tökéletes anya” sokszor gyengítő gondolatától. Tele van az elmúlt húsz év terápiás tapasztalatából merített, vicces és nagyon valós történetekkel. Mély empátiával ad útmutatót, ami megóvhatja a kiégés okozta károktól akár az édesanyát, akár a mindezt legalább annyira elszenvedő férjet és gyerekeket.

    Egy könyv, ami segít leszámolni a nők legnagyobb gyilkosával

    Más jellegű, de nem kevésbé fontos női témát jár körül Dr. Kristi Funk műve, Az egészséges női mell kézikönyve – A mellrák prevenciója és túlélése hasznos gyakorlati tanácsokkal minden nő számára. A legtöbb nő hallani sem akar a mellrákról, pedig már az egészen fiatal, 25 és 59 év közötti nők körében is ölhet. És azt tudtad, hogy mellrákos esetek 90 százaléka kivédhető lehetne?

    A mindennapi döntéseid segíthetnek elkerülni a betegséget. Vagy épp fordítva: egyre közelebb kerülsz a rák megjelenéséhez! Arról, hogy pontosan melyek ezek tényezők, és hogyan kerülhetnénk el őket, rengeteg tévhit kering a nők körében. Hogyan is lehetne kideríteni, egész pontosan mi az igazság? Dr. Kristi Funk műve ezt is segít egyszer és mindenkorra tisztázni.

    „Az olyan mindennapi választások, mint az ételek, italok, testmozgás,
    testsúly, mérgező anyagok és a gondolatok hozzák létre a mellek
    sejtjeiben lévő környezetet, ami lehet egészséges, de akár rosszindulatú
    is”- foglalja össze a szerző, aki az Amerikai Egyesült Államok egyik leghíresebb mellrák specialistája.

    Több ezer nőnek segített már, ő végezte Angelina Jolie és Sheryl Crow masztektómiáját is. Ebben a könyvben precízen összefoglalja, pontosan mivel és hogyan javíthatod a melleid egészségét, hogyan teheted a rákos megbetegedés kockázatát minimálissá, és milyen orvosi döntések és eljárások segíthetnek. Ez a könyv hatalmas segítség minden nő számára, hogy megelőzze vagy túlélje a mellrákot, vagy épp szeretteinek tudjon segítséget nyújtani, ha ezzel a kihívással találják szembe magukat.

    Napi egy étkezés, amivel sokat tehetsz a bolygóért

    Másról sem szólt az elmúlt év, mint a klímavédelem égetően sürgős ügyéről. A krízist már aligha lehetséges elleplezni: elég, ha a világszerte tomboló erdőtüzekre, árvizekre vagy földrengésekre gondolunk. Egyre többünkben fogalmazódik meg, hogy ez így nem mehet tovább. Hogy mindannyiunk felelőssége cselekedni, ha egy élhető, vagy egyáltalán lakható világot szeretnénk az utódainkra hagyni!

    Ilyenkor mindig a következő kérdés, ami felmerül, hogy mit is tehetnénk meg a magunk szintjén? Hiszen kicsit vagyunk ahhoz, hogy befolyásoljunk egy globális folyamatot. Mégsem megoldás a tétlenség, és bőven van min változtatnunk – üzeni nekünk Suzy Amis Cameron környezetvédelmi szakértő könyve, az OMD - Változtasd meg a világot napi 1 étkezéssel.

    Ez a könyv mozgalom és felhívás is egyszerre, mégsem beszél rá semmilyen nagy kihívást igénylő erőfeszítésre. A benne ajánlott egyszerű, növényi alapú étkezési programmal nem csak a Föld helyzetén segíthetsz, de az egészségedre, sőt a derékbőségedre is ügyelsz általa. Ha ugyanis napi egy hús- vagy tejalapú étkezést növényi alapúra cserélsz le, azzal máris negyedével csökkented az étkezésed víz- és ökológiai lábnyomát. Ha teljesen növényi étkezésre állsz át, akkor pedig akár 60 százalékkal is! Ezzel az egyszerű, de jelentős módosítással csökkenthetjük a szívbetegség, rák és cukorbetegség kockázatát, lefogyhatunk, sőt, még a nemi életünket is javíthatjuk.

    A mesterséf és étterem-tulajdonos, Jamie Oliver így vélekedik a könyvről:
    „Nagyon lázba hoz az OMD-koncepció! Mindennek óriási ereje van, ami
    képes úgy ösztönözni a változások irányába, hogy egyszerre csak
    egy dolgot – egy étkezést – kell megváltoztatnunk. Az élelem
    mindennel kapcsolatban áll, ami létezik a bolygón: az egészségünkkel, a gazdasággal, a környezettel. Az apró változások óriási jelentőséggel bírhatnak – nem csak a mi, de a jövő generációk egészsége szempontjából is.”

  • Vagány szokások

    Vajon mire van szükség az új szokások kialakításához?

  • Valódi értékteremtés a változó világban

    Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! 

  • Várandóság kismamaszemmel

    500 anyuka tapasztalatait gyűjti össze egy különleges könyv a terhességről

  • Végre egy könyv, ami megszeretteti a kötelező irodalmat

    Ördögh Ottó a VIP - Világirodalmi paródiák című kötete után ezúttal a magyar irodalom gyöngyszemeit parodizálja a tőle megszokott finom humorral és komolysággal a Sortalanság című műben.