Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Négy sürgető világválság és stratégiai megoldásuk

Talán még sosem volt ilyen nagy szükség arra, hogy újragondoljuk útirányunkat – és talán ennyire sürgős sem – állítják a szerzők. A világ egyik legkiválóbb tanácsadóinak tollából született kötet célja, hogy segítsen azonosítani, miben áll számunkra a válság lényege és javaslatokkal álljon elő, hogy mit tehetünk ellenük, mindezt pedig szokatlanul olvasmányos formában tárják az olvasók elé. A kötetben történetek, érvek és bizonyítékok elegyét olvashatjuk. Legfontosabb részeit azok az esetek képezik, amelyek feltárják számunkra az eddigi gondolkodásmódból fakadó következményeket, majd azon megoldásokat, amelyekkel aktívan befolyásolhatjuk a saját magunk és szűkebb közösségeink, illetve vállalataink jövőjét.

A koronavírus világjárványa egyértelműen egy vízválasztó jelenség az emberiség számára. A kérdés az, hogy sikerül-e a kihívásra adott válaszaink legjobbját az e könyvben is feltárt válságok tanulsága mentén alkalmazni és megalapozni egy hosszabb távon is fenntartható jövőt. A szerzők pedig bizton állítják: ha a kibontakozó együttműködésre, a közösségi szinten is előremutató intézkedésekre és az élet valóban fontos dolgaira összpontosítunk, a hajnal a vártnál is hamarabb eljöhet.

A kötet egyik alapkonklúziója, hogy sürgősen át kell értékelnünk, merre tartunk, és ebben minden egyes lépés, amit egyénként megteszünk, értékes. Mindenkinek tennie kell valamit, senki sem kivétel. „Kérem az olvasót, döntse el, milyen szerepre vállalkozik, és vágjon bele!” – mozgósít a PwC globális stratégiai vezetője.

Blair H. Sheppard a PricewaterhouseCoopers (PwC) stratégiáért és vezetésért felelős világszintű vezetője. A szerzői csapat öt tagja – Susannah Anfield, Ceri-Ann Droog, Alexis Jenkin, Thomas Minet, Daria Zarubina ­– az ő stábjába tartozik a PwC-nél, valamennyien a globális stratégiáért és vezetésért felelős igazgatók. Jeffrey Rothfeder pedig üzleti és technológiai tárgyú cikkeket ír a New Yorker, a New York Times, a Business Week és a Strategy + Business című lapoknak, továbbá nyolc könyv szerzője.

 

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.