egészségügy
-
Maradjanak itthon az egészségügyben dolgozók!
Az operatív törzs, miután értékelte az Európában és Közép-Európában zajló fertőzések egyre növekvő számát, felhívással fordul a kórházak vezetőihez – olvasható a koronavírusról szóló kormányzati oldalon.
-
Mától világelső Magyarország a koronavírus okozta halálozásban
Népességarányos halálozás tekintetében megelőztük Csehországot, így most már a világon nálunk a leghalálosabb a járvány. A szomorú listán elfoglalt világelső pozíciónk több tényezőnek is köszönhető.
-
Még mindig magas a kórházban kezeltek száma
Sajnos még mindig magas és továbbra is enyhén emelkedik a koronavírus-fertőzéssel kórházban kezeltek száma - emelte ki az országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
-
Még többen használhatják ingyenesen a közösségi közlekedést
Az egészségügyi dolgozók mellett már a védekezésben részt vevő szociális dolgozók, rendőrök, katonák és a közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
-
Megelőző intézkedések a bíróságokon
Megelőző intézkedéseket rendelt el a hazai bíróságokon az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az új koronavírus okozta légúti fertőzés megelőzése és a betegség terjedésének megakadályozása érdekében - közölte az OBH csütörtökön az MTI-vel.
-
Megérkezett a Wizz Air századik repülőgépe, amely Kína és Magyarország között szállított egészségügyi eszközöket
Megérkezett pénteken a Wizz Air századik repülőgépe, amely Kína és Magyarország között szállított egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket Budapestre - közölte a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán.
-
Meggyorsíthatja a betegségek diagnosztizálását az új magyar fejlesztés
A környezetkímélő hematológiai eszközökkel hamarabb kezdődhetnek meg a kezelések Budapest, 2020. május 19. – A NORMA Instruments Zrt. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásán 456,14 millió forint állami támogatást nyert.
-
Meghalt 104 beteg, 2853-mal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 104, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2853 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
-
Meghalt 117 beteg, 3929-cel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 117, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3929 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
-
Meghalt 195 beteg, 3456-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 195, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3456 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 1 397 342 embert oltottak be Magyarországon, közülük 406 746-an már a második dózist is megkapták.
-
Meghalt az első magyar koronavírusos beteg
Vasárnap sajnos életét vesztette egy 75 éves férfi, akit koronavírus-fertőzés gyanújával és tüdőgyulladással szállítottak a Dél-Pesti Centrumkórházba - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-vel, hozzátéve: a beteg a szállítást követően hunyt el.
Meghalt egy beteg, 341-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Elhunyt egy idős, krónikus beteg, és újabb 341 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
Meghalt három beteg, harmincöttel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt három krónikus beteg és harmincöttel, 4731-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.
Meghalt két beteg, 476-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Elhunyt két idős, krónikus beteg, és újabb 476 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
Meghalt két idős beteg, huszonnéggyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Elhunyt két idős, krónikus beteg, és huszonnéggyel, 4621-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
Meghosszabbították az időpontfoglalás határidejét
Szerda estig meghosszabbították az oltási időpontfoglalás eredetileg kedden lejáró határidejét azért, hogy minél többen megkaphassák a védőoltást - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
Megjelent az egészségügyi szakdolgozók bértámogatásáról szóló rendelet
A fekvő- vagy járóbeteg-szakellátáson kívül a mentésben, a betegszállításban, vérellátásban dolgozókra, illetve védőnőkre terjed ki az egészségügyi szakdolgozók bérét érintő, novembertől hatályos bértámogatás – az erről szóló rendelet a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg, írja a Napi.hu.
Megkerülhetetlen a honvédség szerepe a védekezésben
Ahogy a koronavírus-járvány első szakaszában rendkívül fontos szerep hárult a Magyar Honvédségre, a második szakaszban is megkerülhetetlen a szerepe a védekezésben - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára kedden Debrecenben.
Megkezdődött a szociális dolgozók tesztelése
Pénteken megkezdődött a szociális intézmények dolgozóinak tesztelése, a jövő héten iskolákban, óvodákban, bölcsődékben és az egészségügyi intézményekben indul a szűrés - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
Megmagyarázhatatlan adatok érkeztek a magyar kórházakból
Július végéről augusztus végére csaknem 20 milliárd forinttal csökkent a magyar állami kórházak adóssága a Magyar Államkincstár friss adatai szerint.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

