Budapest, te drága!
- Részletek
- Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
- Budapest, te drága!
- Civil szervezetek, egyesületek, alapítványok
Magyarországunkat „3 millió depressziós országaként” jellemezte dr. Molnár Károly, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke, miközben sok orvos egyáltalán nem ért egyet a depresszió diagnózisával. A színfalak mögött új törvények elfogadtatásával szorgalmazza betegellátó rendszere „reformját” a pszichiátria. Ám valójában milyen is az a jövő, amelyet a materialista pszichiátria a magyar embernek szán? Hamar megértheti, aki megtekinti azt a nemrég nyílt kiállítást Budapesten, amely a pszichiátria brutális gyakorlatát leplezi le.
Törvényt elfogadtatni a „közösségi pszichiátria” megalapozásához készülnek – annak ellenére, hogy a nyugati államokban már kudarcot vallott e modell, amely „kiviszi a társadalomba” a pácienseket. Hazánkban azonban kapóra jön, mivel kiváltja a sok-sok költséges kórház építését s fenntartását – hiszen hogyan is lehetne 3 milliónyi magyart kórházban ápolni? Mindössze annyi lenne az elvárás a kezelt pácienstől, hogy a tudatmódosító pszichiátriai szeréért ambuláns rendelésen jelenjen meg és azt bevegye. S ha nem teszi meg? Akkor hatóságilag előállítható.
Pszichiátriai szereivel a nyugati országoktól átvenni szánt rendszer mennyi „időzített bombát” gyárt? Hány iskolai lövöldöző, hány templomi lövöldöző, hány moziban-lövöldöző – amikor tömeggyilkosságait elkövette – állt éppen a hatása alatt a súlyos mellékhatású, megmagyarázhatatlanul brutális cselekedetekre indító pszichiátriai szereknek (vagy mutatott éppen elvonási tüneteket)?
Annak ellenére, hogy „időzített bombái” sorozatgyártását – sajnálatosan – a pszichiátria Magyarországon is megkezdte, pszichiátert alig vontak még felelősségre: a mellékhatásokra fittyet hányva írnak föl pszichiátriai szereket pácienseiknek, akikből azután „megmagyarázhatatlan módon” kombínós gyilkos leszt, „titokzatos módon” szamurájkarddal vagy baltával vagy kötéllel egész családjukat kivégző gyilkosokká lesznek, „váratlanul” fojtogatóvá vagy gyújtogatóvá válnak.
Ha káoszt látunk ma a világban, és keressük, honnan ered, érdemes visszaidézni G. Brock Chisholm kanadai csúcspszichiáter, a Mentálhigiénés Világszövetség társalapítójának szavait, aki egy washingtoni pszichiátriai konferencián a második világháborút követő Új Világrendet így hirdeti meg 1945 októberében:
„Ha az emberiséget meg akarjuk szabadítani a jó és a rossz nyomasztó terhétől, akkor ez a pszichiáterek alapvető felelősségvállalása kell, hogy legyen!”
Aki tehát a pszichiátria múltját és jelenét föltáró „Pszichiátria – Halálesetek és károkozás” kiállítást megtekinti, nemcsak a magyar embernek szánt pszichiátriai jövőt láthatja meg, hanem lehet, hogy a világban jelenleg tapasztalható káosz vonatkozásában is adatokat kaphat, hiszen a kiállítás bemutatja: az emberi elmében a zűrzavart – ahelyett, hogy orvosolná – brutális eszközeivel éppen a pszichiátria teremti.
(A kiállítás 2015. szeptember 30-ig minden nap 10 és 20 óra között ingyen megtekinthető a Lurdy Házban.)
* Művét a hadvezér–költő végvárvédő dédunoka Zrínyi Miklós, az „Az török áfium ellen való orvosság”-ot 1663-ban írta; nyomtatásban írásműve először 1705-ben jelent meg: „Ne bántsd a magyart!” címmel.
További információ:
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
Telefon: (1) 342-6355
Mobil: (70) 330-5384
E-mail:
- Részletek
- MTI
- Budapest, te drága!
- Pénz
Pesszimizmus jellemzi a magyar munkaerőpiacot: 2013 utolsó negyedévében a munkaadók 11 százaléka tervez elbocsátást, míg 8 százalék számol munkaerő-felvétellel, 69 százalék pedig nem tervez létszámváltoztatást - derül ki egy munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb, reprezentatív felméréséből, amelyet 750 magyarországi munkaadó megkérdezésével készítettek.
A Táncpedagógusok Országos Szövetsége immáron 25 éve rendezi meg országos táncművészeti fesztiváljait. Ezeket a rendezvényeinket évek óta a XVI. kerületi Erzsébetligeti Színházban tartjuk.
- Részletek
- Eduline
- Budapest, te drága!
- Pénz
Nyelvvizsgára, érettségire, egyetemi-főiskolai vizsgára vagy KRESZ-vizsgára készültök? Ma olyan online kurzusokat és teszteket ajánlunk nektek, amelyekért egy fillért sem kell fizetnetek.
- Részletek
- Eduline
- Budapest, te drága!
- Pénz
A kormány az egyházi iskolarendszer számára továbbra is biztosítani kívánja az állami fenntartású intézményekkel...
Ingyenes tanácsadás
Lejárt- Részletek
- Kovács László
- Budapest, te drága!
- Civil szervezetek, egyesületek, alapítványok
A Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület Budapesten és az agglomerációban előzetes időpont egyeztetéssel díjmentes tanácsadást biztosít magánszemélyeknek és bajba jutott cégeknek egyaránt.
- Részletek
- index.hu
- Budapest, te drága!
- Pénz
Úgy csökken a húsáfa, hogy a bevétel még több is lesz, egy halom pénz megy stadionokra, felturbózzák a közmunkaprogramot, a devizaadósok megmentésével viszont egyelőre nem nagyon számolnak a 2014-es költségvetésben. Az evásokat leépítenék, nőnének a jóléti kiadások. Minél több energiacége van az államnak, annál kevesebb adót várnak innen, emelkedik a nyugdíjkorhatár.
Szabadidős kosárlabda Érden
LejártEgy érdi szabadidős programot szeretnék a kerületük lakosainak is a figyelmébe ajánlani.
- Részletek
- NFH
- Budapest, te drága!
- Pénz
Egy pusztamonostori fogyasztó fordult a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez, miután több mint kétmilliós villanyszámlát kapott.
Ha jó hangod van, szereted a zenét és szeretsz énekelni, köztünk a helyed!
- Részletek
- NFH
- Budapest, te drága!
- Pénz

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ellenőrzést tartott a száraztészták körében, melynek során 48-féle száraztészta laboratóriumi vizsgálatára is sor került a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat kiszűrése céljából. A Magyar Élelmiszerkönyv 2-85 számú irányelve tartalmaz szabályozást a száraztésztákra vonatkozóan, többek között azok savfokának, nedvesség tartalmának és tojás tartalmának tekintetében.
- Engedélyezték az első PC-alapú pénztárgépet
- BB Évi – megszűnt számára a külvilág?
- A népirtás pszichiátriai gyökere és öröksége
- Behajthatóak lesznek a külföldi közlekedési bírságok
- Csecsemőhalál a pszichiátrián
- Az Európai Bíróság elkaszálta a NAV-ot
- A „Mindennapi Bajnokaink” kampány eredménye
- Tízezrek ajánlják fel ingatlanukat
- Ne a striciket védje az Amnesty!
- 13 milliárd forint támogatás jut a kkv-knak
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.



