Budapest, te drága!

- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
A kormány a beruházások támogatásával hozza helyzetbe a hazai vállalatokat, hogy az új világgazdasági korszakban a lehető legjobb startpozícióból vehessék fel a versenyt - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Mindössze 8 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4102 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, ezzel 572 főre emelkedett az elhunytak száma, 2590-en pedig már meggyógyultak.
Ne féljünk az oltástól!
Lejárt- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: A körúton beszélik
Tavaly 26 influenzával összefüggő haláleset vált ismertté Magyarországon. Az áldozatok többsége érdekes módon a 25-35 éves korosztályból került ki. Idén nagyon felkészült az egészségügy, és az ATV Fő az egészség című műsorából az is kiderül, hogy aki fél a tűszúrástól, annak sem kell ódzkodnia az influenza elleni oltástól!

- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Folyamatosan növekszik a koronavírus-fertőzésből gyógyultak száma, az országban jelenleg 1051 embert tartanak nyilván aktív fertőzöttként - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
Julio Iglesias az arénában
Lejárt- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: A körúton beszélik
Julio Iglesias 2012. június 27-én a Budapest Aréna színpadán énekli el legnagyobb slágereit és ad káprázatos koncertet.

- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Világszerte 8 929 394 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 467 676, a gyógyultaké pedig 4 419 735 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint.

- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Nyomozást rendelt el a rendőrség pénteken, miután ismeretlenek az országos tisztifőorvos, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ nevében elektronikus leveleket küldtek elsősorban egészségügyi, állami intézményekbe és cégekhez - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
A lakosságnak döntő szerepe lesz a koronavírus-járvány második hullámának megelőzésében Magyarországon - mondta Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.
Budapestre ért Sting turnéja
Lejárt- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: A körúton beszélik
Sting vadonatúj turnéja Budapestet is érinti, az énekes 2012. június 26-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
14 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4053 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg. Ezzel 555 főre emelkedett az elhunytak száma, 2447-en pedig már meggyógyultak.
Még jó, hogy időben szóltak!
Lejárt- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: A körúton beszélik
{nomultithumb}
Mókás dolog a hírek világa. Jó példa erre az Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) mai bejegyzése.
- Az NKM fokozatosan visszaáll a normál működési rendre
- Budapest top 10 látnivalója
- Fellendülésben bíznak a gazdasági élet szereplő
- A versenyképesség-növelő támogatásokkal 377 milliárd forintnyi beruházás jön létre
- A járvány idején helytálló nőket díjazza a Nők Magyarországért Klub
- 4069 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 3 idős, krónikus beteg
- Ismerős orvosban vagy külföldi kezelésben bíznak a magyarok
- Hamarosan elkezdődik a Műegyetemen kifejlesztett lélegeztetőgép klinikai tesztelése
- 5 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy 100 éves, krónikus beteg
- Külföldiek Budapestről - „A lépcsőház nem mi vagyunk!”
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.