Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Élete megtiszteltetésének tartja, de nem vállalja a köztársasági elnöki tisztséget Polgár Judit.

„Nagyra tartom a miniszterelnök gesztusát, hogy pártjának meghatározó parlamenti súlya ellenére is független, pártok felett álló jelöltet kért fel köztársasági elnöknek” – írta Polgár Judit közösségi oldalán július 20-án, hétfőn. Azzal folytatta, ugyanakkor nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy magára vállalja „egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét”, ezért nem tud eleget tenni a felkérésnek. Azzal zárta sorait, egy új, független és elismert köztársasági elnököt ő is támogatni fog.

Új államfő választása azért vált szükségessé, mert Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatása hétfőn éjfélkor megszűnt az Alaptörvény 17. módosításának aláírását követően, az államfői feladatokat átmenetileg Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke vette át.

Polgár Judit neve, mint lehetséges köztársasági elnök, vasárnap merült fel. A tudományos, kulturális és sportélet tizenhat ismert szereplője – Nagy Tímea, Antall György, Baán László, Barabási Albert László, Kapu Tibor, Kelemen Barnabás, Kepes András, Kokas Katalin, Kulka János, Lovász László, Mácsai Pál, Parti Nagy Lajos, Peták István, Rubik Ernő, Tóth Krisztina és Závada Pál írták alá – nyílt levélben fordult Forsthoffer Ágnes házelnökhöz azzal a javaslattal, hogy a sakknagymestert kérjék fel a tisztségre.

Javaslatukat azzal indokolták, szerintük Polgár Judit személye és életútja mindazt megtestesíti, amire Magyarországnak jelenleg szüksége van, mivel hazai és nemzetközi megbecsültsége pártok felett áll, feddhetetlensége és morális tartása pedig megkérdőjelezhetetlen. A levél aláírói kiemelték, hogy Polgár Judit diplomáciai és kulturális elismertsége hozzájárulhat Magyarország külföldi megítélésének javításához.

Magyar Péter még július 19-én, vasárnap este jelezte a Facebook-oldalán, hogy találkozni fog másnap Polgár Judittal, hogy személyesen kérdezze meg tőle, vállalná-e a köztársasági elnöki tisztséget. Azt is írta akkor, ő szívesen venné, ha Polgár Judit elfogadná a felkérést.

A bejelentése némileg elhamarkodottnak hathatott, hiszen épp csak az egy nappal korábban megosztott posztjában hívta arra az embereket, javasoljanak a számukra méltónak ítélt személyt a tisztségre. Azt mondta: „Döntsünk együtt! Nem szivarszobákban szeretnénk a legmegfelelőbb jelöltet megtalálni. Javasoljanak a pártok, a közélet szereplői, civilek és magánemberek! Mondják el, kit és milyen értékek alapján tartanak méltónak arra, hogy a magyar embereket képviselje!”

Magyar Péter Polgár Judit bejelentése után azt írta Facebook-oldalán, sajnálja, de tisztelettel tudomásul veszi a döntését. Egyúttal megköszönte, hogy komolyan megfontolta a felkérést, és hogy méltósággal kezelte a kialakult helyzetet. A miniszterelnök ugyanakkor elismerte, az államfőjelölés folyamata nem mindenben úgy zajlott, ahogyan azt sokan helyesnek vagy ideálisnak tartották volna. „Sajnálom, ha az örömömből és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez. A felelősség kizárólag engem terhel.” Ám azt is elmondta, szerinte olyan kiválasztási folyamat, amelyet mindenki tökéletesnek tart és mindenki támogat, nem lesz. Mindenesetre azt ígérte, hogy a hibákból és a tapasztalatokból tanulni fog a kormány.

Magyar Péter szerint Polgár Juditban megvannak azok a tulajdonságok, amelyekből mind tanulhatunk – a felelősség, a józanság, az emberség és a hazaszeretet –, amelyek kivételes államfővé tehették volna.

Az Europion felmérése szerint, amelyben 1800 embert kérdeztek meg, a 16 év felettiek 35 százaléka ellenezte, 26 százaléka pedig támogatta Polgár Judit államfői megbízatását. A válaszadók 16 százaléka semleges maradt, 23 százalékuk pedig nem tudott vagy nem akart állást foglalni, adta hírül az MTI a közvélemény-kutató intézet hétfő esti közleménye alapján. Abban azt írták, a magyarok relatív többsége azzal a kritikával értett inkább egyet, hogy Polgár Juditnak „semmilyen politikailag releváns tudása, tapasztalata nincs, és ez mégiscsak egy politikai pozíció”.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.