Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A gyárból akár egyenesen a trieszti kikötőbe küldhetjük az árut, Miskolcot bekapcsoljuk a világkereskedelem vérkeringésébe – hangsúlyozta Hollósy András miskolci országgyűlési képkiselőjelölt, aki a város tulajdonába kerülő egykori acélművekkel kapcsolatos tervekről beszélt a hirado.hu-nak.


A gyárból akár egyenesen a trieszti kikötőbe küldhetjük az árut, Miskolcot bekapcsoljuk a világkereskedelem vérkeringésébe – hangsúlyozta Hollósy András miskolci országgyűlési képkiselőjelölt, aki a város tulajdonába kerülő egykori acélművekkel kapcsolatos tervekről beszélt a hirado.hu-nak.

A hirado.hu nemrég arról számolt be, hogy Miskolc többségi tulajdonába került a Diósgyőri Acélművek (DAM) egykori területe. A borsodi vármegyeszékhely szívében fekvő rozsdaövezet, nem pusztán megoldásért kiáltó tájseb, hanem ipari, kulturális, és turisztikai szempontból is értékes övezet lehet.

„Most már a kormányzat és a város bevonásával sokkal rendezettebb körülmények fognak uralkodni ezen a területen” – hangsúlyozta a hirado.hu érdeklődésére Hollósy András, alpolgármester, aki Miskolc és térsége területi kohéziójának erősítéséért felelős miniszteri biztosként is dolgozik és a Fidesz–KDNP képviselőjelöltjeként méreti meg magát a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es választókerületben a közelgő országgyűlési választásokon.

A kormánypárti politikus elmondta, hogy rengeteg szemetet készülnek elszállítani a vasgyári övezetből és a terület őrzéséről is gondoskodni fognak.

„Most is működnek sok embert foglalkoztató kereskedelemmel vagy gyártással foglalkozó vállalatok az egykori DAM területén, amelyek tavaly összességében több mint 25 milliárd forintos forgalmat generáltak” – részletezte Hollósy András, aki személyes sikerének is érzi, hogy

sok évtizedes huzavona után végre Miskolc dönthet a korábban több, mint száz magánbefektetőhöz tartozó hatalmas városrész sorsáról.

„Sikerült elérnünk, hogy a kormányzati támogatással az önkormányzat végre többségi tulajdont szerezzen az egykori Diósgyőri Acél Művek területén. Első körben az 550 millió forintos állami támogatásból csaknem 40 hektárt szereztünk meg, most pedig 6 milliárd forintos kormányzati forrást kaptunk a komoly ipari hagyományokat idéző terület megszerzésére és rendezésére. Újabb 33,6 hektárnyi rész került a városhoz, így már több mint 70 hektárnyi részt birtoklunk a 130 hektáros területből” – fejtette ki Hollósy András.

A politikus kiemelte, hogy a szóban forgó terület többek között 20 ezer négyzetméternyi üzemcsarnokot, 5100 négyzetméternyi irodaépületet és 6 ezer négyzetméternyi műhely- és raktárterületet, illetve

6,5 kilométernyi vasúti iparvágányt is magába foglal.

„Sínek, komplett vasútállomás, ipari létesítmények, hűtőtornyok, kémények is szerepelnek ebben a tételben” – részletezte.

A képviselőjelölt hangsúlyozta, hogy a tájseb begyógyítása előtt online konzultáció keretében megkérdezik a miskolciakat arról, hogy szeretnék hasznosítani a monumentális városrészt.

„Mindannyiunkat érintő kérdésről van szó, aligha akad olyan miskolci, akinek a családjában, a felmenői között vagy az ismeretségi körében ne lett volna olyan ember, aki az egykori Lenin Kohászati Művekben (LKM) vagy később a diósgyőri vasgyártásban dolgozott.

Erkölcsi kötelességünk kikérni a helyiek véleményét”

– magyarázta Hollósy András.

Emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor január 17-én a DVTK arénában mondott beszédében a miskolci fejlesztésekkel kapcsolatban leszögezte, a kormány támogatni fogja a helyiek elképzeléseit.

A vasgyári rozsdaövezet, nem egyszerű tájseb, hanem a kilátástalanságot megtestesítő, fájdalmas mementó, amely folyton emlékeztet Miskolc tragédiájára.

A rendszerváltás után összeomlott a szocialista nagyipar és több tízezer ember került utcára,

ekkor kezdtek kialakulni szegregátumok a város peremén, a korábban idilli víkendházas övezet pedig nyomorteleppé változott Lyukó-völgyében.

„Soha többet nem érheti ilyen sorscsapás Miskolcot,

többpólusú ipari zónában gondolkodunk, jövőbe mutató innovatív és IT megoldásokkal.

Szijjártó Péter miniszter úr támogatja, hogy a modernkor kihívásainak megfelelő cégek települjenek a DAM területére” – mondta a Fidesz–KDNP képviselőjelöltje, aki úgy véli, az egykori vasgyár értékes infrastruktúrájával, szerteágazó, erős út-és vasúthálózatával komoly kitörési pontja lehet ismét a Bükk ölelésében fekvő településnek, amely néhány évtizede az acélgyártás és a rockzene fellegváraként

Magyarország második legnagyobb városa volt.

„Nagyon jó állapotú és minőségű háromméteres talapzattal rendelkező utak vannak bent, amelyekre csak egy kopóréteget kell tenni. Csökkenthetjük a forgalmat, ha

az úthálózat egy részét beintegráljuk a város szövetébe.

A villamosenergia hálózat is páratlan, 240 megawattnyi energiát tudunk biztosítani, ez kiemelkedő” – részletezte a képviselőjelölt.

Példaként említette, hogy a járműipari alkatrészeket gyártó Halms üzem csupán 24 megawattnyi energiafelhasználással bír, ennek a kapacitásnak a tízszerese adott a Vasgyár területén.

„A térség aranytartaléka lehet az egykori DAM, a borsodi vármegyeszékhely nem lepratelep vagy pöcegödör, ahogy a Tisza Párt vezetője minősítette Miskolcot, hanem páratlan adottságokkal bíró csiszolatlan gyémánt” – emelte ki Hollósy András, aki szerint a Vasgyár egyedülálló infrastruktúrájának köszönhetően

Miskolc bekapcsolódhat majd a világkereskedelembe.

„A vasgyári iparvágány – a Hidegsoron található vasúti átjárót is érintve – befut a Tiszai pályaudvarra, ez hatalmas lehetőség – mondta a miniszteri biztos, aki felidézte, hogy  a trianoni békediktátum miatt

Magyarországnak több mint egy évszázadig nem volt tengeri kikötője.

„A térség aranytartaléka lehet az egykori DAM, a borsodi vármegyeszékhely nem lepratelep vagy pöcegödör, ahogy a Tisza Párt vezetője minősítette Miskolcot, hanem páratlan adottságokkal bíró csiszolatlan gyémánt” – emelte ki Hollósy András, aki szerint a Vasgyár egyedülálló infrastruktúrájának köszönhetően

Miskolc bekapcsolódhat majd a világkereskedelembe.

„A vasgyári iparvágány – a Hidegsoron található vasúti átjárót is érintve – befut a Tiszai pályaudvarra, ez hatalmas lehetőség – mondta a miniszteri biztos, aki felidézte, hogy  a trianoni békediktátum miatt

Magyarországnak több mint egy évszázadig nem volt tengeri kikötője.

Az óriási ipari zóna a város fejlődését szolgáló ötletek egész sorának adhat teret.

A csarnokokban hangversenyeket, komoly és könnyűzenei eseményeket, színházi előadásokat is rendezhetnek, de diszkó is működhet majd a Vasgyár területén,

ahol különböző sporteseményeket és fesztiválokat is szervezhetnek. Nyugat-Európa német nyelvterületein számos példát találunk arra, hogyan alakították kulturális kuriózummá a nehézipari örökséget. A Fidesz–KDNP képviselőjelöltje rámutatott, hogy itt a keleti blokkban is akadnak élenjáró példák az egykori ipartelepek hasznosítására, Miskolc testvérvárosai közül a csehországi Ostrava vagy a lengyelországi Katowice is ügyesen integrálta vissza a város életébe egykori gyárait.

„A fiatalok körében népszerű szórakozóhelyeket is lehet indítani indusztriális területeken” – magyarázta a képviselőjelölt, utalva arra, hogy korábban a miskolci Vasgyárban is rendeztek már Punk- és rockfesztivált, de az extrém sport szerelmeseit is vonzza a kultikus helyszín.

„Acélvárosból a Bükk városává kell átavanzsálnunk.

Ezen dolgozunk, hosszú távú, jövőbe mutató programmal, amelynek kiemelkedően fontos eleme a Diósgyőri Acélművek területének rekultivációja, de legalább ennyire fontos a turizmus fellendítése is, a Miskolctapolca Barlangfürdő és a diósgyőri vár rekonstrukciójának mielőbbi befejezése – hangsúlyozta.„Parlamenti képviselőként is azért fogok dolgozni és lobbizni, hogy kulturális és turisztikai tekintetben is gazdag, dinamikusan fejlődő, korszerű iparral rendelkező, vonzó zöld településsé váljon az a páratlan adottságokkal és sokrétű hagyománnyal bíró nagyváros, de ehhez elengedhetetlen a béke. Nem mindegy, hogy a helyiek április 12-én a térséget szerető és felvirágoztatni készülő politikai közösség vagy a Miskolcot lenéző, idegen érdekeket képviselő, háborúpárti formáció jelöltjeit küldik-e az Országgyűlésbe” – érvelt Hollósy András.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.