Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Két, kedvező kamatozású hiteltermék lesz elérhető a turisztikai ágazat szolgáltatóinak szerdától. Már az első héten több száz hiteligénylés elbírálására készül a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH). Az igazgatója közölte a hitellel kapcsolatos részleteket és fontos tudnivalókat.

A Magyar Turisztikai Ügynökség az idei év elején dolgozta ki a turizmus új finanszírozási stratégiáját, amelynek részeként úgy határozott, hogy a szolgáltatók fejlődését kedvezményes hitelekkel és egyedi feltételekkel támogatja – emlékeztetett az Index.

„Ezt a 3 százalékos hitelt a szektorban szinte ingyenhitelnek is nevezhetjük”

– mondta korábban a programot bemutató júliusi eseményen az egyik szakértő.

A KTH közleménye szerint az ágazat cégei 5 egyszerű lépésben, maximum 15 napos ügyintézési határidővel juthatnak kedvező kamatozású hitelhez, a hónap végén meg is történhetnek az első folyósítások. Az előminősítések már zajlanak. Az első konstrukciók a KTH Start Forgóeszköz Hitel és a KTH Start Beruházási Hitel lesznek.

Láving Gusztáv, a hitelközpont vezérigazgatója a közleményben kiemelte: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) adatszolgáltatásra kötelezettek már szeptemberben megkapták a lehetőséget, hogy előminősítsék magukat, így ők október közepén azonnal felkészültebben, kiszámíthatóbban adhatják be a kérelmüket.

A forgóeszköz hitel a működési költségek – például bérek, szállítói számlák – finanszírozására szolgál, maximum 3 éves futamidővel lehet majd igényelni, minimum 1 millió, maximum 10 millió forint hitelösszeggel.
Láving Gusztáv hangsúlyozta a program különlegességét: az ágazatban dolgozó egyéni vállalkozók és az adószámos magánszemélyek is hitelképesnek minősülnek.

Ez azért fontos újdonság, mert az adószámos magánszemélyek a bankoknál csak lakossági hitelt vehetnek fel: jelzáloghitelt vagy nagyon drága személyi kölcsönt. Most viszont – állami kamattámogatással – fix 3 százalékos kamatszint mellett igényelhetnek hitelt.

A jövő év elején indul a KTH Midi nevű termék, amellyel már huszonötmillió forintig lehet forráshoz jutni, az év második felében pedig a százmilliós hitelek is elérhetőek lesznek a tervek szerint.
Az utóbbi a Plusz nevet kapja, a legnagyobb értékű, egyedi ügyleteket pedig KTH Komplex néven fogják kezelni. A teljes kínálat tehát négy termékből áll majd: Start, Midi, Plusz és Komplex. A másik elérhető termék, a beruházási hitel felhasználható szolgáltatások fejlesztésére (ilyen lehet akár egy jacuzzi, szauna beszerzése), kapacitásbővítésre és hatékonyságnövelésre, beleértve az energiahatékonyság és a fenntarthatóság erősítését is.

Ez maximum 5 éves futamidejű, minimum 1 millió, maximum 10 millió forint hitelösszeggel, szintén éves fix 3 százalékos kamattal – tájékoztattak.

A közlemény szerint ezek a hitelek az állami garanciavállalás következtében fedezet nélkül igényelhetőek – ezáltal például azoknak a szolgáltatóknak is elérhetők, amelyek bérelt ingatlanban működnek.
A törlesztés a turisztikai szezonhoz igazított (akár évi 2 vagy 4 részletben, akár a nyári hónapokra koncentrálva is teljesíthető), és a tőke-visszafizetésre akár egy éves türelmi idő is kérhető (ebben az esetben az első évben csak kamatfizetés történik), az előtörlesztésre pedig bármikor, díjmentesen van lehetőség.

Több ezer igénylést várnak
A KTH kedvezményes hiteleit azok a vállalkozások és természetes személyek vehetik igénybe, amelyek szálláshely-szolgáltatással, vagy vendéglátó üzlet üzemeltetéssel, vagy turisztikai attrakció üzemeltetéssel foglalkoznak. Az igénylés digitálisan, pár lépésben, ügyfélbarát módon intézhető az NTAK-on vagy a KTH honlapján (kth.hu) keresztül.

A vezérigazgató az Indexnek elmondta: több ezer igénylést várnak az első évben.
Ezt támasztja alá, hogy az NTAK-ban kiküldött tájékoztató levél után eddig több mint 2700-an jelezték érdeklődésüket. „Persze ez nem jelenti azt, hogy mind a 2700-an fel is veszik majd a hitelt, de mindenképp nagy érdeklődésről tanúskodik” – tette hozzá az Indexnek adott interjújában.

Kiemelte, hogy a rekordok ellenére, melyek sorra dőlnek meg a hazai turizmusban, szükség van arra, hogy az ágazatot hitelekkel is támogassák. „Éppen az ágazat teljesítményének folyamatos bővülése teszi szükségessé a fenntartható finanszírozás biztosítását is. Ha ugyanis arányaiban csökken a turisztikai vállalkozások hitelállománya, az hosszabb távon gátat szabhat a növekedésnek” – válaszolta, majd hozzáfűzte, hogy a turizmus jelenleg a magyar GDP több mint 13 százalékát adja, amit a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030-ban 16 százalékra szeretne emelni.

Arra a kérdésre, mi lesz, ha valaki nem tudja fizetni a hitelt, a következőt válaszolta: Részletesen kifejtette, hogy olyan értékelési rendszert alakítottak ki, amely egyrészt a szokásos pénzügyi mutatókat – eredményesség, tőkehelyzet, eladósodottság – vizsgálja, másrészt figyelembe veszi a turisztikai adatokat. Megnézik az elmúlt évek forgalmát, a környéken működő hasonló helyek teljesítményét, és azt is elemzik, milyen lehetőségek vannak a térségben. Ilyen alapos előszűrés mellett kevés esélyt lát arra, hogy a jól működő szolgáltatóknak problémát jelentsen a visszafizetés.

Ami pedig a kamatokat illeti, amelyekkel a hiteligénylőknek számolniuk kell: mind a Start, mind pedig a Midi program fix háromszázalékos kamattal működik a futamidő végéig, ami állami kamattámogatással valósul meg – hasonlóan az Otthon Starthoz. A KTH a forrást piaci árakon szerzi be, a különbséget a magyar állam fedezi.

„Nincs szerződéskötési díj, kezelési költség, folyósítási díj vagy bármilyen egyéb járulékos költség”
– hangsúlyozta Láving Gusztáv, majd hozzátette, hogy az előtörlesztés szintén ingyenes.

A tájékozódást online a KTH honlapja (www.kth.hu), telefonon a díjmentesen hívható ügyfélszolgálat (+36 1 550 1832), valamint az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. segíti. A konstrukciók megismertetésében, népszerűsítésében, a személyes ügyféltájékoztatásban az országos lefedettséggel rendelkező Tourinform hálózat is közreműködik.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.