Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója megnyitotta a BKK újabb két ügyfélközpontját Kőbánya-Kispest M és a Ferenciek tere M metróállomáson.  A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Mindkét új ügyfélközpontunk a fővárosi utasaink kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú: a Kőbánya-Kispesten található a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt, míg a Ferenciek terén lévőt a belvárosi látványosságok és a Váci utca közelsége teszi turisztikailag kiemelt fontosságúvá.

A Kőbánya-Kispest M metróvégállomáson megnyílt ügyfélközpontban három pultnál várjuk ügyfeleinket reggel 5:30 és este 10 óra között a korábban pénztárként is üzemelő, a metrókijáratnál lévő felüljárón létrehozott új központunkban.

A Fővárosi Önkormányzat és Belváros-Lipótváros V. Kerület Önkormányzatának együttműködésével a Ferenciek terén idén megújult az aluljáró, ahol lehetőség nyílt új BKK Ügyfélközpont kialakítására. A Ferenciek terén két munkatársunk szolgálja ki ügyfeleinket reggel 5:30 és este 10 óra között.

Az új ügyfélközpontokkal megoldhatók az eddigi nehézkes, időnként hosszú sorban állással együtt járó jegyvásárlási és ügyintézési problémák. Az ideérkezőket ügyfélhívó segítségével sorszám szerint szolgálják ki, az új rendszer ezért jóval gördülékenyebb és hatékonyabb. Az ügyfélközpontok a turistáknak is nagy segítséget jelentenek: információval látják el őket a főváros közlekedési hálózatáról, az ideérkezők ezért könnyebben tudnak tájékozódni Budapesten. A fővárosban az évtizedek óta megszokott jegyárusító ablakok helyett a jelenleg  sorra nyíló ügyfélközpontjaink munkatársai színvonalas és kényelmes környezetben várják ügyfeleinket a közösségi közlekedéssel kapcsolatos ügyek intézésére. A személyes, szóbeli tájékoztatáson kívül már angol, német, francia, spanyol, román, szlovák, kínai, orosz nyelven is elérhetők és nagyon népszerűek a turisztikai tájékoztató kiadványaink is.

Eddig megnyitott BKK Ügyfélközpontok:

BKK központi ügyfélszolgálat a Király utca–Rumbach Sebestyén utca sarkánLiszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A terminálLiszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálKelenföld vasútállomás MKeleti pályaudvar MDeák Ferenc tér MMóricz Zsigmond körtér MFerenciek tere MKőbánya-Kispest M

Terveink szerint 2016-ig a város fontosabb tömegközlekedési csomópontjain 8-12 további ilyen létesítményt alakítunk ki.

Vitézy Dávid az átadáson elmondta, hogy az új típusú ügyfélközpontok megnyitása többek között a hatékonyabb értékesítést segítette elő, így – a BKK elmúlt években meghozott egyéb intézkedéseivel együtt – jelentősen növekedett a budapesti közösségi közlekedésből származó menetdíjbevétel. A 2010-ben elért 49,5 milliárd Ft-hoz képest idén várhatóan 59,5 milliárd Ft rekordbevételt könyvelhet el a BKK. Az idei adatok 5,4%-kal jobbak a tavalyi év azonos időszakáéhoz képest, vagyis 2,5 milliárd Ft-tal több jut közlekedésfejlesztésre Budapesten.

Az új értékesítési és tájékoztatási pontok szorosan kapcsolódnak az elektronikus jegyrendszer kialakításához, hiszen mindenben támogatják és kiszolgálják az e-jegyrendszer igényeit. Az új jegy- és bérletkiadó automatákból már több mint 220 megtalálható a fővárosban és agglomerációjában, de számuk hamarosan 300-ra nő. A jegy- és bérletvásárlás tehát a nyitvatartási időn túl sem okozhat gondot, hiszen automatáink a legtöbb helyen a nap 24 órájában rendelkezésre állnak.

Budapest, 2014. december 1.

Budapesti Közlekedési Központ

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió munkatársai a hétvégi forgalmi terheléshez is igazodva
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.