Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A vízi világot és természetet idézi a Szerencsejáték Zrt. által épített legújabb befogadó játszótér, amelyet most először építettek örökségvédelmi területre, egészen pontosan Tatán, a jól ismert Öreg-tó mellé. „A játék összeköt!” játszótérépítési program keretében az elmúlt 8 évben a Szerencsejáték Zrt. országszerte már közel 40 inkluzív közösségi tér építéséhez járult hozzá.

Az Öreg-tó természeti értékeinek figyelembevételével, az örökségvédelmi területek szabályozását betartva épült meg Tatán „A játék összeköt!” program keretében létesített 38. inkluzív közösségi tér. A tervezők – a helyszínhez igazodva – a vízi világot választották a játszótér fő tematikájának. A visszafogott színvilágú, a természeti környezetbe illeszkedő tér játékelemein megjelennek vízi és vízparti élőlények, köztük talán a leglátványosabb a szitakötőt formázó háromállású extra hintaállvány, a horgász házikó, illetve a természetet idéző panellabirintus.

Brenkus Krisztián, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója elmondta: „büszkék vagyunk, arra, hogy a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjának ügyét ezeken a befogadó játszótereken keresztül egyre többen ismerik meg, és bízom benne, hogy ezáltal egyre többen lesznek azok, akik befogadó szemléletűek. Az igazgató hozzátette: „a befogadó játszóterek számának növekedése egyre több gyerek és szüleik számára jelent lehetőséget az akadályok nélküli felhőtlen, közös játékélmény átélésére. Itt nincs olyan, hogy ők, meg mi, itt gyermekek vannak.”

A Szerencsejáték Zrt. 2017 óta épít befogadó játszótereket, melynek célja, hogy már gyerekkorban segítse a befogadó szemlélet kialakulását, és lebontsa a láthatatlan társadalmi korlátokat. Az ép- és fogyatékossággal élő gyermek közös élményeket tudnak szerezni, ezek pedig az elfogadásra taníthatják őket.

Komárom-Esztergom megyében a tatai a második befogadó játszótér, 4 évvel ezelőtt az esztergomiak örülhettek hasonlónak. A térség országgyűlési képviselője Bencsik János elmondta: „Tata egy igazi befogadó város, mely egyaránt fontosnak tartja a természeti és épített örökség megőrzését, továbbá az eltérő élethelyzetben – köztük a fogyatékossággal – élők elfogadását és a róluk történő gondoskodást. Ez a közösségi háló most egy újabb elemmel bővülhet a Szerencsejáték Zrt. felajánlásának köszönhetően.”

A tatai Öreg-tó ideális helyszín a játszótérnek, nemcsak a helyiek, hanem az idelátogató családok körében is rendkívül kedvelt, számos gyerekeknek szóló programot szerveznek a város ezen részén.

Tata polgármestere elmondta: „2008-ban jött létre a Gyermekbarát Programunk, melyben olyan irányvonalat határoztunk meg, ami támogatja a fiatalokat mindennapjaikban, az ismeretszerzésben és a tehetséggondozásban. Több, mint 20 éve működik a tatai diákönkormányzat, mely évente közel 100 programot szervez, emellett külön figyelmet fordítunk a gyermekek korai fejlesztésére, a sajátos nevelési igényű gyerekekre, biztosítjuk az akadálymentesítést a fogyatékkal élő fiatalok és felnőttek számára. Michl József hozzátette: „az új befogadó játszótér tovább bővíti a lehetőségeinket, és a tataiak nevében is hálásan köszönöm, ezt a szép beruházást.”

A „Játék összeköt!” kezdeményezés töretlen támogatója Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok, olimpikon vízilabdázó, aki érintett szülőként segíti a fogyatékossággal élők minél szélesebb körű integrációját. A programhoz kapcsolódó további információkról a https://rolunk.szerencsejatek.hu/hu/a-jatek-osszekot weboldalon tájékozódhatnak.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.