Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az oktatás szellemisége formálja a közösséget, megalapozza a nemzet jövőjét - hangoztatta Baka András köztársasági elnök a Somogy megyei Nagybajomban kedden.

Az államfő a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén azt mondta, vallja, hogy a pedagógusok munkája stratégiai fontosságú az egész nemzet számára. A pedagógus egyszerre odafigyel és fejleszt, pszichológiai módszereket alkalmaz, példát mutat és belső tartást ad, esetenként szociális munkát végez - tette hozzá.

Úgy fogalmazott, nem véletlen, hogy a régi időkben a pedagógusi hivatást a legmagasabb fokú elismerés övezte, és ő hiszi, hogy ma is ezt érdemli.

Baka András elmondta, azért látogatott el a nagybajomi iskolába, hogy kifejezze a magyar nép megbecsülését minden tanárnak, pedagógusnak, diáknak, mindazoknak, akik vidéken nehezebb körülmények között dolgoznak és tanulnak. Mindenkinek, aki esélyt teremt a kisebb településeken élő gyerekeknek fejlődni, felemelkedni, teljes életet élni - fűzte hozzá.

Utalt rá, hogy az édesanyja tanár volt, és az ünnepségre őt elkísérő felesége, Katalin is ezt a hivatást választotta, ezért van rálátása arra, mennyi munka, türelem és figyelem van egy tanóra mögött.

A pedagógus munkája messze nem ér véget a tudás átadásánál: egy jó tanár figyel és bátorít, példát mutat és irányt ad, észreveszi a tehetséget, olykor még azelőtt, hogy a gyermek maga felismerné azt - hívta fel a figyelmet, megjegyezve, a pedagógus segít túllépni egy kudarcon, és néha egyetlen mozdulattal vagy gesztussal olyan önbizalmat ad, amely hosszú évekre elkíséri a diákját.

A köztársasági elnök szavai szerint a diákok idővel bizonyára sok mindent elfelejtenek abból, ami az iskolában történt, de arra sokáig emlékezhetnek, ki hitt bennük, ki biztatta őket, ki látta meg bennük a tehetséget.

A Csokonai iskolát méltatva úgy fogalmazott: az intézmény többet ad egy átlagos iskolánál. Nemcsak tanít, hanem esélyt is teremt, segíti a felzárkózást, kollégiumával közösséget és biztonságot nyújt, a sporttal, a zenével, a kirándulásokkal és a közös élményekkel gazdagabbá teszi a gyerekek életét - sorolta.

Baka András hangsúlyozta, hiszi, egy gyermek lehetőségeit nem határozhatja meg az, hogy az ország melyik részén, nagyvárosban vagy kisebb településen nő fel. Minden gyereknek jár a lehetőség, hogy tanuljon, fejlődjön, megtalálja, amiben tehetséges, és maga dönthessen, merre szeretne továbbindulni - fejtette ki.

A pedagógusoknak azt mondta, amikor ezért dolgoznak nap mint nap, valami nagyon fontosat mondanak ki, azt, hogy minden gyermek érték, mindenkiben van lehetőség, és senkiről nem mondunk le. Ezért a munkáért köszönet és megbecsülés illeti önöket - tette hozzá.

Az államfő a diákokhoz szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy az iskola többről szól, mint a tudás gyarapítása, a természet felfedezése és a gondolatok megfogalmazása.

A gyerekek itt tanulják meg azt is, hogyan lehet együtt dolgozni másokkal, hogyan kell segítséget kérni és segítséget adni, hogyan lehet elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák, hogyan kell újrakezdeni, ha valami nem sikerült, és hogyan lehet kiállni valaki mellett, akinek éppen szüksége van ránk - mondta.

Baka András arra kérte a diákokat, legyenek kíváncsiak, merjenek kérdezni akkor is, ha nem biztosak benne, hogy jó kérdést tesznek fel, merjenek jelentkezni akkor is, ha nem tudják egész biztosan a választ. "Egy rosszul sikerült dolgozat, egy elrontott feladat vagy egy rossz válasz soha nem végleges, a fontos az, hogy kijavítjátok-e, megpróbáljátok-e újra" - mutatott rá.

Az államfő arra is kérte a gyerekeket, figyeljenek egymásra, becsüljék azokat, akik különböznek tőlük, merjenek bátrabbak lenni olyan dolgok kipróbálására, például egy könyv elolvasására, amelyről úgy gondolták, nem nekik való, és merjenek segítséget kérni, kiállni valakiért, akinek szüksége van rá.

"Mert az iskola egyik legfontosabb feladata, hogy segítsen megtalálni, mi minden lehet belőletek" - hangoztatta, hozzátéve: "Magyarországnak szüksége van rátok: a tudásotokra, a kíváncsiságotokra, a tisztességetekre és a bátorságotokra".

Az eseményhez kapcsolódó háttéranyagban szerepel, hogy az 1948 óta működő Csokonai iskola az előző tanévben több mint 300 tanuló nevelését-oktatását látta el. A diákok között 27 százalékos az állami gondoskodásban élők aránya, ezért az iskola kiemelt feladata az esélyteremtés, az egyéni támogatás, a szociális kompetenciák fejlesztése és az érzelmi biztonság megteremtése - írták.

A pedagógiai munkában fontos szerepet kap a Sakkpalota és a SakkTesi program, az intézmény ösztönzi a tanulók rendszeres mozgását és az egészségtudatos életmód kialakítását amellett, hogy tehetséggondozó foglalkozásokkal, valamint versenyzési lehetőségekkel is támogatják a diákok fejlődését.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.