Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Százmilliárdos forintos segítséget ad a kormány a hazai éttermeknek – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Az 5+1 elemből álló akcióterv részeként adócsökkentésekkel, bérkedvezményekkel és kedvezményes hitelekkel javítanák a vendéglátóhelyek túlélési esélyeit.

Százmilliárdos forintos segítséget ad a kormány a hazai éttermeknek – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Az 5+1 elemből álló akcióterv részeként adócsökkentésekkel, bérkedvezményekkel és kedvezményes hitelekkel javítanák a vendéglátóhelyek túlélési esélyeit.

A vendéglátás azt követően került a kormány fókuszába, hogy kiderült:

hiába pörög a turizmus, az éttermek egyre nehezebben tudnak fennmaradni a jelenlegi gazdasági környezetben.

A kormány a múlt héten górcső alá vette a turizmus ügyét, kiértékelték a tavalyi számokat és az idei kilátásokat, majd arra jutottak, hogy a szektoron belül a vendéglátásnál, különösen az éttermeknél beavatkozásra van szükség – írta az Index.

Nagy Márton ezt követően jelentette be egy keddi Facebook-videóban, hogy

összesen 100 milliárd forintos programmal készül a kormány, kifejezetten a hazai éttermek és vendéglátóhelyek megsegítésére – szerdán pedig már a Nemzetgazdasági Minisztériumban mutatták be a részleteket egy háttérbeszélgetésenen.

Az Index szerint a beszélgetésen elhangzott, hogy a turisztikai ágazaton belül nagyjából 9600 olyan egység működik, amely szigorúan az éttermek kategóriájába tartozik – ebbe nem számítanak bele sem a cukrászdák, sem a kávézók. Nagy Márton szerint ezeknél az egységeknél hiába teljesít jól összességében a turizmus, a mindennapi megélhetés nehézkesen jön össze. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi gazdasági és makrogazdasági környezetben „nehezen jött ki a matek” amiatt, hogy az éttermeknél jelentősen emelkedtek a költségek.

Erre válaszul hozták létre az 5+1 pontos akciótervet, amely az alábbiakból áll:

  • 1. Reprezentációs adó részleges kivezetése. Az éttermi fogyasztáshoz köthető reprezentációs adót árbevétel-arányosan, 1 százalékig, de legfeljebb évi 100 millió forintig kivezetik. Tehát, ha egy vállalat étteremben költ, változik a reprezentáció adója. A költségvetési hatás a bevezetés évében 30–40 milliárd forint, hosszabb távon évente 20–25 milliárd forint lehet. Az intézkedést visszamenőleg, 2026. január 1-jétől már alkalmazhatják a cégek.
  • 2. Turizmusfejlesztési hozzájárulás csökkentése. Az éttermek vendéglátáshoz kapcsolódó szolgáltatásainál a hozzájárulás mértéke 4 százalékról 2 százalékra csökken. Az új szabály 2026. február 1-jén lép életbe, a költségvetési hatás 30–35 milliárd forint.
  • 3. A felszolgálási díj adózási kiterjesztése. A szervizdíj jelenleg legfeljebb 15 százalék lehet, és ha bérre fordítják, kedvezményes adózás alá esik. Most ez a logika kiterjed, az éttermek árbevételük 20 százalékát fordíthatják bérkifizetésre ugyanilyen adókedvezménnyel. A minimálbér és a garantált bérminimum feletti részre nem kell SZJA-t és szochót fizetni, ha azt bérre költik. Az intézkedés költségvetési hatása 35–55 milliárd forint, és februártól lehet először alkalmazni.
  • 4. Kedvezményes hitel a Kisfaludy-programon keresztül. Az éttermek kedvezményes forgóeszközhitelhez jutnak a Kisfaludy Turisztikai Hitelközponttól. Teljesen új konstrukció indul: 10 millió forintig vehetnek fel hitelt, amelynek egy része – meghatározott feltételek teljesítése esetén – vissza nem térítendővé válhat.
  • 5. Vendéglátó Kisokos. A kormány egy gyakorlati útmutatót is készít a szektornak, amely az adminisztrációtól a mindennapi működésig segíti az éttermeket eligazodni a szabályok között.
  • +1: papírmentesítés. A csomag utolsó eleme a vendéglátó szektor papírmentessé tétele, az adminisztratív terhek további csökkentése érdekében. 2027-re papírmentessé szeretnék tenni a szektort.

Nagy Márton hozzátetette: ha az éttermek mozgástere nő, több forgalom jelenik meg a rendszerben, ami végül részben vagy akár nagyrészt visszahozhatja a költségvetési kiesést.

 A háttérbeszélgetésen Nagy Márton az MTVA kérdésére az ellenzéki kritikákra is reagált.

Reagált többek közt a Tisza Párt gazdasági szakértőjének, Kapitány Istvánnak arra az állítására is, hogy Magyarországnak le kellene-e válni az orosz energiahordozókról. A miniszter ezzel kapcsolatban még egyértelmű volt: „Engem nem érdekel, honnan jön az energia, az a lényeg, hogy olcsó legyen” – mondta. Majd hozzátette: ezért van jelenleg szükség az orosz forrásokra, és ha ugyanilyen olcsó és stabil energiát találnak máshonnan, akkor „hajrá”.

„A kormány számítása szerint Januárban éves alapon 43 százalékkal nőtt a lakossági gázfelhasználás, ami komoly problémákat vet fel” – mondta még a miniszter, aki szerint egyrészt vannak olyan háztartások, amelyek átlépték a rezsivédelmi határt, így jelentősen megugrott a számlájuk. Másrészt olyanok is akadnak, akik nem lépték át ezt a küszöböt, mégis többet fogyasztottak, és emiatt így is magasabb lett a fizetnivalójuk. A minisztérium szerint ez a kettős hatás indokolja, hogy a kormány a közeljövőben döntést hozzon az ügyben. A kérdés már napirenden van (mint arra Orbán Viktor is utalt szerda reggel), és – ahogy elhangzott – a kabinet tárgyalja az esetleges beavatkozás lehetőségeit.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.