Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Hatszázmillió forint értékben újabb kilenc futókör épül idén az Aktív Magyarország Programban.

    A projekt keretében többek között a lakókörnyezetben szeretnék bővíteni a rendszeres testmozgás lehetőségét, ezért az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztosi iroda ötven százalékos önrész mellett idén 314 millió forint támogatást nyújt futókörök építésére - áll a szervezet hétfői hírlevelében. Ennek köszönhetően 2022 tavaszáig további kilenc rekortán borítású futópálya épül az országban, ebből hét legalább egy kilométer, kettő pedig több mint 800 méter hosszúságú lesz.
    Az új rekortán borítású pályák Egerben, Gyömrőn, Kaposváron, Kazincbarcikán, Kiskőrösön, Miskolcon, Székesfehérváron, Veresegyházán és Veszprémben épülnek meg. Az ötven százalékos vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően így több mint 600 millió forint értékben létesülnek futókörök.
    Az Aktív Magyarország Program keretében a kormány a futókörök mellett bringaparkok, vasalt utak, mászótermek és sziklamászó iskolák építésével bővíti a lakosság sportolási lehetőségeit. A program indulása óta több mint 1,3 milliárd forint támogatást osztottak szét a jelentkezők között, az elmúlt két évben 14 futópálya, kilenc görpark, 23 bringapark, hat vasalt út, 17 sziklamászó útvonal, valamint 15 mászóterem kapott támogatást.
    Az eddig átadott futókörökön az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztosi iroda és a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) versenyt fog hirdetni, amelyen május végén a városok vetélkedhetnek majd egymással. A verseny elsődleges célkitűzése, hogy a résztvevők az adott napon minél több kilométert fussanak, gyalogoljanak a település új futópályáján. Az esemény különlegessége, hogy valamennyi helyszín egyben Ötpróba-pontszerző állomás is. A legtöbb kilométert összegyűjtő város 250 000 forint, a második 150 000 forint, a harmadik 100 000 forint értékű díjazásban részesül, melyet a futópálya fejlesztésére vagy azon tartandó rendezvény lebonyolítására használhatnak fel. A verseny helyszínei várhatóan Budapesten a kőbányai Sportligetben és Békásmegyeren, vidéken pedig Gödöllőn, Kaposváron, Hajdúböszörményben, Pápán, Szegeden, illetve Székesfehérváron lesznek.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.