Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Forma-1-es világbajnokság irányítóinak keddi bejelentése szerint 17 futamot rendeznek a koronavírus-járvány miatt újraszervezett versenynaptár alapján az idén, a helyszínekhez Törökország, Bahrein és Abu-Dzabi csatlakozik.

A 2020-as program eddig 13 futamból állt, Bahrein viszont vállalta, hogy november végén és december elején is rendez versenyhétvégét. Törökországba november közepén látogat el a mezőny, a szezon pedig december 13-án zárul az Egyesült Arab Emírségekben.
    A keddi közleményben az is szerepel, hogy Kínában az idén biztosan nem utazik el az F1, de a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media reményét fejezte ki, hogy jövőre ismét szerepel majd a naptárban Sanghaj.
    Az F1 irányítói azt is megerősítették, hogy néhány futamon korlátozott számban ugyan, de jelen lehetnek majd nézők, ennek a részletein azonban még dolgoznak.
    "Az idei esztendő soha nem látott kihívás elé állította a Forma-1-et és az egész világot, mi pedig köszönettel tartozunk mindenkinek, aki az F1-ben dolgozik, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetségnek, a csapatoknak és a partnereinknek is azért, hogy ki tudtuk alakítani ezt a 17 futamos naptárt" - idézte a közlemény Chase Carey-t, a Forma-1 első emberét.
    Az F1-ben legutóbb 2009-ben rendeztek 17 versenyt egy idényben, ennél kevesebb futamra, 16-ra utoljára a 2003-as szezonban került sor.
    A mostani idény a hétvégén Belgiumban folytatódik.

    A hátralévő Forma-1-es versenyek:
    --------------------------------
augusztus 28-30.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
szeptember 4-6.: Olasz Nagydíj, Monza
szeptember 11-13.: Toszkán Nagydíj, Mugello
szeptember 25-27.: Orosz Nagydíj, Szocsi
október 9-11.: Eifel Nagydíj, Nürburgring
október 23-25.: Portugál Nagydíj, Portimao
október 30.-november 1.: Emilia Romagna Nagydíja, Imola
november 13-15.: Török Nagydíj, Isztambul
november 27-29.: Bahreini Nagydíj, Szahír
december 4-6.: Szahír Nagydíj, Szahír
december 11-13.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.