Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Oktatóanyagokkal, pályázatokkal és versenyekkel szólítják meg a fiatalokat

A Magyar Breaktánc Szövetség (MBRSZ) tehetséggondozó programjával szeretnék elérni, hogy ne vesszenek el azok a táncosok, akik a megélhetés miatt hagynák ott a sportágat. A sportág hazai kiválóságai, úttörői, világ- és Európa-bajnokai fiatal tehetségeket is keresnek, hogy a lehető legjobb magyar csapatokat neveljék ki a 2024-től olimpiai versenyszámnak számító breaktáncban.

Az ötkarikás játékokon egyéni párbajok lesznek, valamint kétfős vegyes csapatok mérik majd össze tudásukat. A Magyar Breaktánc Szövetség az olimpiai szereplést is kihasználva szeretné feléleszteni a sportág hazai kultúráját, ennek egyik első lépéseként augusztusban fesztivált szervez a Lupa-tóhoz. 
A szervezet pénteki sajtóeseményén - melyet az idén negyven éves magyar breaktánckultúra ünneplésére szerveztek - a sportág hazai történetének bemutatását követően Tóth Zoltán, az MBRSZ elnöke azt mondta, a legfontosabb, hogy a magyar kiválóságok tudását átadják a fiataloknak. Ennek érdekében igyekeznek minden lehetséges fórumon népszerűsíteni a breaktáncot.

Tóth Zoltán elmondta: szeretnék a régi magyarországi versenyeket feléleszteni és visszahozni a köztudatba, illetve itthon később világválogató döntőt rendezni.
Várhegyi Attila - sportági nevén b-boy Atyakilla -, világbajnok, az MBRSZ alelnöke kiemelte, az ő szakmai vezetésével a XVII. kerületben ma is van lehetőség breaktáncot tanulni. A szervezet egyik legfontosabb feladatának a breakkultúra összetartását nevezte meg. Az olimpia kapcsán megjegyezte, szeretnének legalább 500 fiatalt toborozni, majd őket szakmailag fejleszteni, mert így lehet visszaépíteni az itthon most hiányzó sportági alapokat.
 

A jövőben az MBRSZ számos programot (például Utcáról az Olimpiára és BreakinSKoolTour) létrehozva szeretné emelni a breaktánc ismertségét, mint breaktánc színház, amit a kétezres évek elején Kovács Gergely Csanáddal elindítottak a Nemzeti Táncszínházban. Emellett hazai kis és nagy versenyek, nemzetközi versenyeztetés, oktató és népszerűsítő filmek, breakzenék létrehozása, ösztöndíjak, országosan nyíló tánciskolák, akadémia, mozgássérültek oktatása, elkallódás megelőzés is a terveik között szerepel.

(cseppek.hu)

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.