Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Csoportjában a harmadik helyen végzett, így nem jutott elődöntőbe a magyar női párbajtőrcsapat a tokiói paralimpián.

    A mezőnyt nyolc csapat alkotta, mindegyikben két A sérültségi kategóriájú és egy B besorolású, komolyabban sérült vívó szerepelt. A magyar együttesben az egyéniben győztes Veres Amarilla, valamint Krajnyák Zsuzsanna és Dani Gyöngyi vívott pénteken. A küzdelmek két csoportban kezdődtek el, és az első két-két helyezett jutott az elődöntőbe.
    Kovács Iván, Veres Amarilla edzője az előző napi egyéni győzelem után azt mondta, hogy a kínaiak papíron erősebbek, az amerikaiakat kötelező legyőzni, így az ukránok elleni mérkőzésen dől majd el a továbbjutás.
    A magyarok sokáig szoros ütközetben - a hatodik pár után még két tussal, 30-28-ra vezettek - 45-37-re kikaptak a kínaiaktól, majd simán, 45-13-ra verték az amerikaiakat. Csakhogy közben az amerikaiakat ugyancsak legyőző ukránok egy tussal jobbnak bizonyultak a kínaiaknál, igaz, némileg furcsa körülmények között. Az utolsó asszó előtt még 40-32-re vezettek a kínaiak, de aztán Jevhenija Breusz 13-4-re verte a mezőny egyik legjobbját, Zsung Csinget. Ez alapvetően változtatta meg a helyzetet, mert így már az ukránok ellen egy szimpla győzelem sem lett volna elég a továbbjutáshoz, a körbeverésnél a találatarányt is figyelni kellett volna.
    A plusz teher nem tett jót a magyar csapatnak, az ütközet végéhez közeledve látszott, hogy nagy különbségű győzelem semmiképpen sem jön össze, így némileg alább is hagyott a lendület és az ukránok 45-38-ra győztek.
    A magyar csapat, amely öt éve, Rio de Janeiróban harmadik volt, ezúttal ötödik lett.
    "Az, hogy az ukránok legyőzték a kínaiakat, megváltoztatta a helyzetet, de mi ettől függetlenül arra készültünk, hogy az ukrán csapatot meg kell vernünk" - mondta az MTI-nek Krajnyák Zsuzsanna. - "Azt gondolom, hogy nagyon egyben volt a csapat, és nagyon készültünk erre. Már reggel, a kínaiak elleni mérkőzésen is lehetett látni a tüzet, mindenki jól teljesített, de azzal tényleg nem számoltunk, hogy az ukránok megverik a kínaiakat. Ez fölborította a papírformát, mert itt egy körbeverés is lett volna, ha mi nyerünk. Számolgattuk, hogy nekünk milyen tusaránnyal kellene nyerni, és az nem nagyon állt nekünk jól, nem lett volna elég 45-43-ra nyerni, hanem negyven alatt kellett volna őket tartani. Lehet, hogy ez se tett jót, de ma ez így alakult."
    Elmondta, hogy az ukránok ellen általában ki-ki mérkőzésen "szorosban szoktak nyerni", illetve, hogy a kerekesszékes vívásnak majdnem két éve nem volt versenye, és ő úgy látja, hogy ez sokaknak hiányzik, hiányzott, nehezen rázódnak vissza a versenyzésbe.
    Arra a kérdésre, hogy mennyire volt furcsa a kínaiak ukránok elleni mérkőzése, Veres Amarilla válaszolt: szerinte, ha valaki visszanézi az utolsó asszót, láthatja, hogy mennyire küzdött Zsung.
    Eredmények:
    női párbajtőr, csoportmérkőzések:
Kína-Magyarország 45-37
Magyarország-Egyesült Államok 45-13
Ukrajna-Magyarország 45-38

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.