Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Lesznek a nézőket érintő korlátozások az augusztus 29-én rajtoló Tour de Hongrie-n: a rajt- és célterületeken korlátozott létszámban, a szervezők által kijelölt távolságból, míg a szakaszokon az utak mentén maszk viselése mellett követhetik a szurkolók az országúti kerékpáros versenyt.

"A Tour de Hongrie szervezői is fontosnak tartják, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a nézők és a versenyzők, ezért a versenyünkön néhány korlátozás bevezetésére kerül majd sor. Azokon a helyeken, ahol viszonylag kis területen nagyobb tömeg gyűlne össze, létszámkorláthoz kötjük majd a belépést, ez elsősorban az egyes szakaszok célterületeit és a díjátadók előtti területet érinti" - idézte a viadal honlapjának keddi beszámolója Eisenkrammer Károly főszervezőt.
    A kormány koronavírus-járvány miatt hozott döntésére reagálva - amely alapján augusztus 15. után sem tarthatnak Magyarországon 500 főnél nagyobb rendezvényeket - megemlítette: nem szerveznek koncerteket vagy más színpadi rendezvényeket.


    "Nem lesz azonban korlátozás a verseny útvonalán, vagyis például a hegyi szakaszokon a verseny útvonala megközelíthető lesz a szurkolók számára. Elvárás azonban a szurkolók felé, hogy a mezőny elhaladásakor kellő távolságot tartsanak a sportolóktól, és minden szurkoló viseljen maszkot, amikor a mezőny közelében tartózkodik. A szakaszok előtt és után nem lesz lehetőség aláírások begyűjtésére a sportolóktól, és a közös fotók sem tudnak most elkészülni" - fejtette ki Eisenkrammer Károly. Kitért rá: a maszk viselése kötelező lesz minden szervező részére is, akik kapcsolatba kerülhetnek a versenyzőkkel, csapattagokkal.


    A 41. Tour de Hongrie-ra augusztus 29. és szeptember 2. között kerül sor, a nemzetközi szövetség (UCI) 2.1-es kategóriájú viadalán 20 csapat 120 versenyzője áll majd rajthoz. Ez lesz a viadal történetének legerősebb mezőnye, a világelitet jelentő World Tour-csapatok közül öt, míg a WT alatti besorolású, azaz prokontinentális istállók közül nyolc áll majd rajthoz az öt szakaszból álló, 826 kilométer össztávú magyar körversenyen.

    A Tour de Hongrie programja:
1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 171 km
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.