Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a csapatok kérését figyelembe véve dönt a bajnokságok folytatásáról, amíg a hatósági szabályok - bár szigorú korlátozás mellett, de - engedik az edzések és mérkőzések megtartását.

Az MLSZ kedden késő este jelezte honlapján, hogy "továbbra is kivétel nélkül elfogadja és betartja a hatósági korlátozásokat, ugyanakkor minden lehetőséget megragad, amely felelős körülmények között a futball folytatását segíti".
    Utalt a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatra, amely a koronavírus-járvány visszaszorítására vonatkozó, szerdán életbe lépett intézkedéseket részletezi.
    Ebben az áll, hogy általánosan a gyülekezés és a csoportos sportolás, így a szabadidős foci is tilos, a hivatalos rendelet ugyanakkor lehetőséget biztosít a versenyszerű sporttevékenység - nézők kizárásával történő - folytatására. Az MLSZ így - amint a tájékoztatásban olvasható - a legrövidebb időn belül tájékoztatja az egyesületeket a bajnokságok folytatásának feltételeiről.
    Csányi Sándor, az MLSZ elnöke Orbán Viktor miniszterelnök korlátozásokra vonatkozó hétfői bejelentése után az M4 Sportnak azt mondta: a férfi NB I és NB II, valamint a női NB I folytatódik, a férfi NB III és a megyei bajnokságok, illetve a női NB II, valamint az utánpótlás-sorozatok viszont "nem kerülnek lebonyolításra". A kormányhatározat alapján azonban a többi bajnokság is folytatódhat.
    A szövetség szerdai közleménye kiemeli: "mint arról a szervezet elnöke, dr. Csányi Sándor is nyilatkozott, a Magyar Labdarúgó Szövetség a járványügyi hatóságok minden előírását a kormány által meghatározott módon érvényesíti és végrehajtja saját területén a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítása érdekében".
    A kihirdetett szabályozás értelmében - írja az MLSZ - a következő időszakban kizárólag zárt kapuk mögött rendezhető labdarúgó-mérkőzés. Ez vonatkozik a soron következő válogatott mérkőzésekre is, a megvásárolt jegyek árát az MLSZ visszatéríti.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.