Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Hatszáznál is több vitorlást várnak a szervezők a csütörtök reggel 9 órakor rajtoló 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra - mondta a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke szerdán Balatonfüreden, a verseny sajtótájékoztatóján.

Kollár Lajos szerint nagy a vitorlázókedv, mivel tavasszal nem tudtak versenyeket tartani, a hajósok pedig megméretnék magukat. Reményei szerint rekordot is dönthet a nevezők száma - 2018-ban 682 vitorlás indult. Hozzátette, a meteorológusok idén is a tavalyihoz hasonló gyenge szelet várnak.     Holczhauser András, az MVSZ főtitkára kiemelte: a hagyományos Balaton-kerülő viadalon fokozott figyelmet fordítanak a járványügyi előírásokra. A nevezéshez kézfertőtlenítés után, szájmaszkban lehet csak belépni és testhőmérsékletet is mérnek a versenyzőknél.     A főtitkár elmondta: az elmúlt két hétben 90 új hajót regisztráltak a rendszerben, és szerda délelőtt 350 körül járt az indulók száma. Közölte, a balatonkenesei bóján nem módosítottak, azonban három helyen - köztük a tihanyi csőben is - a süllőágyak miatt sárga kivilágított bójával jelzik a veszélyes szakaszokat.
    Holczhauser András tájékoztatása szerint a tizenharmadszor megrendezett ifjúsági versenyen, a Kékpántlikán 51 hajó indult szerda délelőtt.
    Hári Lenke, Balatonfüred alpolgármestere hangsúlyozta, Balatonfüred életében fontos szerepet tölt be a sport, azon belül is a vitorlázás.
    A Kékszalag nemcsak egy tókerülő verseny, hanem a vitorlázás ünnepnapja is Balatonfüreden, a tókerülő verseny bekerült a város értéktárába is - monda az alpolgármester.
    A címvédő Petrányi Zoltán, a Racing Django kormányosa egy "szeszélyes nőhöz" hasonlította a Kékszalagot, mert nehéz megszerezni és még nehezebb megtartani. Úgy érzi, körülbelül tíz csapat esélyes a győzelemre.


    A tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas izgalmas versenyt vár. Azt mondta, tavaly is hasonlóan erős volt a mezőny, mindenkire nagyon oda kell figyelni. Csapatukba két 19 éves fiatalt építettek be, Zentai Benedeket és az egyik legtehetségesebb hazai vitorlázónak tartott Dejonghe Arthurt.
    Kelemen Tamás, az időrekordot tartó Raiffeisen Fifty-Fifty taktikusa elmondta, a várható kis szél nem kedvez a hajójuknak. Taktikájukat az határozza meg, hogy a szélcsendes időben ne maradjanak le az élmezőnytől, és ha feltámad a szél, abból előnyt tudjanak kovácsolni.
    Detre Szabolcs, aki testvérével, Zsolttal a magyar vitorlássport egyetlen olimpiai érmese (1980, Moszkva, bronz), a Lillafüred 75-ös cirkáló taktikusa a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a vitorlázás alapját a klasszikus hajók adják, ezért ezekre is érdemes odafigyelni.
    A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy teljesítsék a mintegy 155 kilométeres távot.
    A Kékszalagot tavaly a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django nyerte, a rendkívül szélcsendes versenyben 15 óra 37 perc alatt megkerülve a Balatont. A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.