Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Bikram-jóga

Az érkező mínuszok elől nagyon jó lesz bemenekülni a jól befűtött jógastúdióba, a bikram jógát egyre több helyen emelik be a kínálatukba. Nem is meglepő, hisz egyre népszerűbb a lazítani vágyók körében, sokan hot-jógaként emlegetik. Különlegessége, hogy a gyakorlatokat 38-40°C-ra felfűtött teremben végzik, melyben a páratartalom 40% körüli. A meleg csökkenti a sérülés kockázatát, növeli a szövetek nyújthatóságát, hatására fokozódik a keringés, nő a pulzus, ezzel növelve a gyakorlatok intenzitását. A melegre a zsírszövetek is reagálnak, jóval több zsírt égetnek a gyakorlatok, mintha a fűtetlen teremben végeznénk őket.

Fokozottabb az izzadás, ezáltal a méreganyagok kiválasztása is jóval hatékonyabb, de pont emiatt fokozottan kell figyelni a helyes folyadékpótlásra. Az órák 90 percesek, a hő kezdetben arra szolgál, hogy nagyobb biztonsággal végezhessük a nyújtásokat és a csavarásokat, és elkerüljük a sérüléseket, majd azért jó, mert megtanuljuk a tudatosságot a hajlékonyság növelésében és a légzésben.

Az infrabringa

A biciklizést hatékonyabbá tehetjük, ha a klasszikus kétkerekű helyett az infrasugarakkal felszereltet választjuk. Az infrabringás edzés harminc percet vesz igénybe alkalmanként, és egy edzőcipőn, törölközőn és némi folyadékon kívül nincs is szükségünk másra. Amellett, hogy a biciklizés fejleszti az izmokat, az infrasugaraknak köszönhetően hatékonyabb lesz a méregtelenítés, felgyorsul az anyagcsere, feszesebbé válik a test, és pár alkalom után már centikben mérhető a különbség a korábbi méreteinkhez képest.

Az infravörös sugárzás jelentősen elősegíti a fogyást, mivel rendkívüli módon képes csökkenteni a testzsírt. A sugarak áthatolnak a legfelső bőrrétegen anélkül, hogy felmelegítenék azt, és az alatta lévő zsírszövetben eljutnak a véredényekhez. Ezek felmelegednek és kitágulnak, ennek következtében a zsírszövet vérellátása javul, és a zsírsavak könnyebben mozognak. Egy friss kutatás szerint a kísérleti személyek közel 50%-ánál volt tapasztalható hat és tíz kiló közötti súlycsökkenés négy héten belül, ehhez pedig elegendő volt heti két-három infrabringás edzés.

A Beautyrobic

A különleges aerobic óra 28-32 fokos teremben, kisebb csoportokban zajlik, általában valami pörgős, latinos zenére. A forró levegő intenzívebbe teszi a zsírégetést és a méreganyagok távozását a szervezetből, így nem csak hatékony fogyasztó, de szépíti is a bőrt.  Csakúgy, mint a másik két bemutatott edzésnél, itt is segít elkerülni a sérüléseket a meleg, miközben csak úgy olvadnak a zsírpárnák. A beautyrobic edzések elsősorban a csípő, a derék, a has, a hát és a fenék területére koncentrálnak, ezek formálása az óra alapja.

Hogy rásegítsenek a meleg hatására, az edzések előtt speciális zsírégető olajjal kenik be a problémás testrészeket, hogy még jobban reagáljanak a zsírszövetek a mozgásra. A 30 fok körüli teremben csak lassabb mozgásokat végeznek, nincsenek a klasszikus aerobic órán tanult ugrások, szökdelések. A hőségre már napközben érdemes készülni, ajánlott napközben jóval több vizet inni, mint egyébként, és a beautyrobic előtt két órával már ne együnk semmit.

 

Forrás: purecom, Geoway

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.