Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A 21. század kihívásaira a nőknek frappáns válaszai vannak: maradj egészséges, inspirálódj, hogy ösztönözhess másokat, szánj időt magadra és mutass példát! A női sokszínűséghez igazítottuk a távokat is, mindenki megtalálta kedvének és a kondíciójának megfelelőt.

Május 27-én új helyszín, a Népliget volt a díszlete az ország legszebb futóeseményének, a 23. Aldi Női futógálának.

A délelőtt a 2,5 km-es táv uralta, 3 különböző futammal. Az egyéni indulók mellett az iskolások évről évre növekvő számban neveznek. A harmadik futam a gyaloglóké volt, és köztük volt a nap legidősebb nevezője, a 80 éves Fodor Albinné.

Az eseményt idén sem hagyta ki Béres Alexandra, hiszen a bemelegítés kiemelten fontos része a futásnak, felkészíti a testet és a lelket a futásra.

A déli harangszó előtt Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes asszony sütötte el az 5 km-es futam rajtdudáját és elmondta: „Nagyon örülök, hogy Budapesten van ez a nőknek szóló hangulatos sportesemény, bízom benne, hogy ez kedvet csinál sok hölgynek a mozgásra”. Perjés Fanni, a Beac atlétája szakította át a célszalagot, 18:51 perces idővel nyerte a futamot.

Filó Edit klarinét- és fuvolaművész, előző éjszaka még Debrecenben lépett fel, de fáradtsága ellenére sem tudta kihagyni a mai futást. "Életem első versenye egy női futógála volt, és ott éreztem meg, hogy nemcsak futni szeretek, hanem gyorsan futni". Heti 5-6 alkalommal húz futócipőt és a mai futamban a 6. helyen végzett.

Hogy a férfiak se maradjanak ki a jóból, hirdettünk olyan versenyszámokat, melyen ők is elindulhattak. A 3*2 km-es váltóban nevezhettek, így nem csak a pálya széléről segíthették szurkolásukkal a hölgyeket.

A női színházi világ 4 csapattal is megmutatta, hogy a színpadi munkához a tehetség mellett komoly kondíció szükséges. A Madách Színház, a Vidám Színpad, a Duna művészegyüttes és a Budapesti Operettszínház művésznői példamutatóan helyt álltak a futópályán is, a rögtönzött „színházi” bajnokságot a Budapesti Operettszínház boldog triója nyerte.

Az apróságok ebéd utáni pihenőidejét megvárta a 600 méteres Családi Futam rajtja, melyet Novák Katalin államtitkár asszony indított. Ő nem csak a rajt ellövőjeként vett részt az eseményen, hanem Illés Boglárka helyettes államtitkár asszonnyal párban neveztek a 10 km-es távra.

A Női Futógála klasszikus futószáma, a „Női Tízes” 2018-ben is a legnépszerűbb táv volt, a mezőny közel 5 percen át rajtolt. Bakonyi Fruzsina fantasztikus tempóban futott végig és 37:06-as idővel nyert.

A Női Futógála remek alkalmat adott arra, hogy rendkívüli kutatást indítson a BSI és a 21Nő az egészségügyért alapítvány a nők és a futás témában!

Bármilyen életterület által támasztott kihívásról is legyen szó, az utóbbi 10 évben – kortól függetlenül - egyre több magyar nő választ a feltöltődésre, kikapcsolódásra, illetve inspirálódásra egyszerű, egészséges és sportos megoldást: a futást. A félmaratonon való részvételük 2008-2017 között megötszöröződött, míg ugyanezen időszakban a maratoni futásokon való indulásuk háromszoros növekedést mutat. Ez rendkívüli eredmény: éppen ezért a BSI és a21 Nő az egészségügyért alapítvány közösen elkészíti az első kutatást a nők és a futás témában.

 „Szeretnénk felmérni, hogy ki miért-milyen okból és hány éve fut; milyen lehetőséget jelent számára a futás, milyen helyzetekben nyújtott számára pozitív megoldást egy hosszabb-rövidebb táv teljesítése. A válaszadók hozzájárulnak ahhoz, hogy minél átfogóbb képet kapjunk arról, hogy ki miért dönt a futás mellett”- fogalmazott Kertész Éva, a 21 Nő az egészségügyért alapítvány ügyvezetője. 

A BSI örömmel felkarolta, támogatja az alapítvány kezdeményezését. „Nagyon örülünk, hogy a BSI egyik legszebb eseményén, a 23. ALDI Női Futógálán ilyen exkluzív kutatás indul útjára, kíváncsian várjuk az eredményeket. Mi is látjuk, hogy az utóbbi 10 évben egyre több nő áll rajthoz, egyre magabiztosabban teljesítenek, és büszkék vagyunk, hogy egyre több női futó nagykövetünk is van, általuk ugyanis a futás, mint pozitív példa és közös hobbi jelenik meg a nők hétköznapjaiban.” – mondta Kocsis Árpád, ügyvezető versenyigazgató a BSI részéről.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.