Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, a balesetben egy ember elhunyt. Magyar Péter miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának. A keletkezett tüzet sikerült eloltani – közölte a katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szóvivője.

A miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán jelentette be, hogy

robbanás történt a Magyar Olaj- és Gázipari (Mol) Nyrt. tiszaújvárosi üzemében.

Magyar Péter tájékoztatása szerint a robbanás következtében egy ember életét vesztette, több ember súlyosan megsérült.

Kapitány István energetikáért felelős miniszter úton van a helyszínre Hernádi Zsolttal, a Mol elnök-vezérigazgatójával együtt

– közölte a kormányfő.

Magyar Péter a bejegyzéséhez írt hozzászólásában fejezte ki őszinte részvétét az elhunyt családjának. „Az elhunyt családjának őszinte részvétünket fejezzük ki, a sérülteknek mielőbbi jobbulást kívánunk” – fogalmazott Magyar Péter.

Magyar Péter: A megsérült csővezetéken jelenleg fáklyaszerű égés van

A miniszterelnök egy újabb bejegyzésben közölte: „7 fő súlyos égési sérülést szenvedett. A megsérült csővezetéken jelenleg fáklyaszerű égés van. ”

Az előzetes információk szerint pirogáz benzin vezeték robbanás történt

A Tiszaújvárosi Krónika Facebook-bejegyzésében a lakosságot arról tájékoztatta, hogy az előzetes információk szerint pirogáz benzin vezeték robbanás történt a Mol Petrolkémia Zrt. területén. A katasztrófavédelmi kirendeltség tájékoztatása szerint a lakosságot nem veszélyezteti a robbanás – olvasható a bejegyzésben. A poszthoz mellékelt fotókon sűrű fekete füst látható.

Dojcsák Dávid, a katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szóvivője az MTI-nek elmondta: a tűz oltása folyamatban van, a helyszínre elindult a mobil labor.

Mol: A telephelyen az Olefin 1 üzem újraindítása során történt robbanás

A Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén az Olefin 1 üzem újraindítása során történt a robbanás, a tüzet a tűzoltók lokalizálták, a beavatkozás jelenleg is folyamatban van – közölte a Mol Nyrt. A vállalatcsoport az elhunyt kollégát saját halottjának tekinti.

A baleset körülményeit a szakértők vizsgálják – közölte a Mol. A cég azt írta, a hatóságokkal teljeskörűen és szorosan együttműködnek. A Mol közössége nevében őszinte részvétünket fejezzük ki az elhunyt családjának és szeretteinek – fogalmazott az olajipari vállalat.

Polgármester: Egyelőre lakosságvédelmi intézkedésre nincsen szükség

Egyelőre nincs szükség lakosságvédelmi intézkedésre, miután robbanás történt a Mol tiszaújvárosi telephelyén – közölte a város polgármestere a Facebook-oldalán.

Fülöp György azt mondta a közösségi oldalán közzétett videójában, hogy a Mol Petrolkémia telephelyén pénteken egy súlyos baleset történt, a katasztrófavédelem vezetőivel és a Mol vezetőivel is folyamatosan kapcsolatban vannak. A szakemberek oltják a tüzet, zajlik a mentés – tette hozzá.

A katasztrófavédelem azt közölte, hogy az esethez a helyi létesítményi tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, a helyszínre riasztották a tiszaújvárosi és miskolci hivatásos tűzoltókat, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot és a mobil labort is. Az egységek több oldalról, vízágyúkkal és habsugarakkal oltják a tüzet, hűtik a rendszert – tették hozzá.

Mentők: Folyik a sérültek ellátása

Folyik a sérültek ellátása a Mol tiszaújvárosi telephelyén, ahol péntek délelőtt robbanás történt – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.

Győrfi Pál elmondta, a mentők a tömeges baleseti protokoll szerint vonultak ki a helyszínre, ahova három mentőhelikopter és számos mentőegység érkezett.

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a baleset áldozata családjának

Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke mély együttérzését fejezte ki a Mol tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának pénteki Facebook-bejegyzésében.

A házelnök emellett a baleset sérültjeinek mielőbbi gyógyulást kívánt. A miniszter megjegyezte, hogy már úton van a Mol tiszaújvárosi üzemébe, ahol a robbanás történt.

Katasztrófavédelmi szóvivő: Eloltották a tüzet

Sikerült eloltani a péntek délelőtti robbanás során keletkezett tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében – közölte a katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szóvivője az MTI megkeresésére.

Dojcsák Dávid elmondta, az utómunkálatok még zajlanak, az egységek biztosítják a helyszínt. A helyszínre érkezett katasztrófavédelmi mobil labor veszélyes anyagból határérték feletti koncentrációt nem mért – erősítette meg a szóvivő.

Kapitány István: Debrecenbe és Miskolcra szállították a sérülteket

A tiszaújvárosi Mol-üzemben történt robbanás sérültjeit Debrecenbe és Miskolcra szállították – közölte a gazdasági és energetikai miniszter, Kapitány István péntek délelőtt a Facebook-oldalán.

Kapitány István azt írta, hogy 8.47-kor érkezett a bejelentés, miszerint a tiszaújvárosi Mol Petrolkémia üzemében robbanás történt. Egy ember a helyszínen meghalt, egy ember súlyos-életveszélyes légúti égést szenvedett, őt helikopterrel a Debreceni Egyetemre szállították, heten pedig könnyű égési sérülést szenvedtek – tette hozzá.

A mentési kapacitás és kórházi fogadóképesség is elegendő, a betegutakat megszervezték, Debrecenbe és Miskolcra szállították a betegeket; a Honvédkórház készenlétben van

– közölte.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak, és megköszönte a mentők, az egészségügyi dolgozók, a katasztrófavédelem és minden beavatkozó gyors, szakszerű munkáját. A miniszter közölte a betegek kórházakba szállításának részleteit is. Azt írta, hogy a debreceni kórházba négy – köztük két súlyos – sérültet szállítottak, a miskolci kórházba pedig öt könnyű sérültet vittek.

Sulyok Tamás részvétét fejezte ki az elhunyt családjának

A köztársasági elnök részvétét fejezte ki a tiszaújvárosi Mol-üzemben történt robbanásban elhunyt családjának.

„Megrendüléssel értesültem a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanásról. Őszinte részvétem az elhunyt családjának, a sérülteknek mielőbbi felgyógyulást kívánok!” – fogalmazott Sulyok Tamás pénteken a Facebook-oldalán.

Orbán Viktor részvétét fejezte ki az elhunyt áldozat családjának

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök részvétét fejezte ki a tiszaújvárosi Mol-üzemben történt robbanásban elhunyt családjának.

„Őszinte részvétem a tiszaújvárosi robbanásban elhunyt áldozat családjának, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánok” – fogalmazott Orbán Viktor pénteken a Facebook-oldalán.

A KDNP részvétét fejezte ki az elhunyt áldozat családjának

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) részvétét fejezte ki a tiszaújvárosi Mol-üzemben történt robbanásban elhunyt családjának.

„Őszinte részvétünk a tiszaújvárosi robbanásban elhunyt áldozat családjának, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánunk” – fogalmazott a párt a Facebook-oldalán.

Öt könnyebb sérültet szállítottak a miskolci kórházba

Pénteken délelőtt öt könnyebb, első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett beteget szállítottak a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház traumatológiai ambulanciájára a tiszaújvárosi Mol-üzemben történt robbanás sérültjei közül – tájékoztatta a kórház sajtóreferense pénteken kora délután az MTI-t.

Farkas Ildikó közölte, a kórházba szállítottak ellátása folyamatos. Hozzátette, négy sérült kórházi ápolásra szorul, egy embert, megfigyelés után, várhatóan hazaengednek.

Négy súlyos égési sérültet ápolnak a debreceni egyetemi égési centrumban

Négy súlyos égési sérüléseket szenvedett beteget szállítottak a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DEKK) égési centrumába pénteken a tiszaújvárosi Mol-üzemben történt robbanás sérültjei közül – tájékoztatta az egyetem sajtóközpontja az MTI-t.

Közleményükben azt írták, a kiterjedt, súlyos, másodfokú égési sérüléseket szenvedett sérültek ellátása folyamatos.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.