Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Vadvilágnapot rendeznek a Fővárosi Állat- és Növénykertben kedden.

Fontos, hogy évente egy kiemelt napon felhívjuk a figyelmet az élővilág sokszínűségére, sérülékenységére, az állatkertek természetvédelmi szerepvállalására - mondta az agrártárca természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a vadvilág napja alkalmából kedden, a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
    Balczó Bertalan elmondta: mintegy egymillió fajt veszélyeztet kihalás, a vadon élő növény- és állatfajok, az ezekből készült termékek nemzetközi kereskedelmének világpiaci forgalma meghaladja a 160 milliárd dollárt, az érintett egyedek száma pedig a százmilliót.


A vadvilág napját 2013 óta ünneplik március 3-án világszerte az ENSZ Közgyűlés döntése alapján. Az Állatkertben kedden számos program várja ebből az alkalomból az érdeklődőket.
A vadvilág napja idei kiemelt témája a biodiverzitás, az azt fenyegető különféle veszélyek, illetve az, hogy mit tehet az emberiség a biológiai sokféleség megőrzése érdekében. A vadvilág napja azért lett március 3., mert 1973-ban ezen a napon írták alá a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezményt, a CITES-t.
    "A természet számára komoly kihívást jelent az élőhelyek eltűnése és feldarabolódása, az inváziós fajok elterjedése, a környezetszennyezés és a klímaváltozás" - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.


    Balczó Bertalan megemlítette, hogy az illegális állatkereskedelem visszaszorításában Magyarországnak is fontos szerepe van, hiszen nemzetközi csempészútvonalak haladnak át rajta, másrészt egyes magyarországi énekesmadarak is veszélyben vannak.
    Októberben lesz a biológiai sokféleség egyezményben részes 196 ország konferenciája, és az Európai Bizottság is hamarosan megjelenteti a biológiai sokféleségre vonatkozó stratégiáját. "Ezek figyelembevételével kell elkészítenünk a 2030-ig terjedő magyar nemzeti biodiverzitási stratégiát" - mondta.
    Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója kiemelte, hogy több évtizede együttműködnek a hatóságokkal a természetvédelem ügyében.


    Az állatkert területén két mentőközpont működik. Az egyik karanténként funkciónál, illetve oda kerülnek a CITES-egyezmény értelmében lefoglalt állatok. A másik mentett védett állatokat fogad be.


    Tavaly 2201 sérült egyed került be a központokba, köztük sünök, mókusok, madarak. Fontos a zárt téri tenyészprogram, amelyben 2007-2008-ban a világon elsőként Magyarországon születtek szélesszájú orrszarvúk mesterséges megtermékenyítés eredményeként - mondta az igazgató.
    Az állatkertben kedden állatbemutatókat, látványetetéseket, filmvetítéseket, kreatív alkotóműhelyt, állomáspontos játékokat tartanak az érdeklődők, iskolai csoportok számára.

(forrás: MTI)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.