Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Február 20-án mutatja be a Nemzeti Színház Fábri Zoltán legendás filmjének színpadi változatát, a Körhintát.

Az 1955-ben készült Körhinta a magyar film újjászületését jelezte - jegyzi meg Hirsch Tibor a Magyar Film oldalán olvasható tanulmányában. A film meleg fogadtatásban részesült az 1956-os cannes-i filmfesztiválon, ahol Arany Pálma díjra jelölték.

image

Törőcsik Mari és Soós Imre a Körhintában 

A történet az '50-es évek Magyarországán játszódik, ahol a közös földművelői sorsot "felkaroló" termelőszövetkezetek jelentik az új társadalmi rendet. De nem mindenkinek. A szövetkezetből ki akar lépni Pataki István, és a lányát - földegyesítés okán - egy egyéni termelőhöz kívánja feleségül adni. A lány, Mari azonban mást szeret, Mátét, aki viszont a szövetkezetben keresi és találja meg a boldogulását. Mari szembeszáll az apjával.

Az irodalmi alapot Sarkadi Imre 1954-ben megjelent A kútban című novellája szolgáltatta. A lélektanilag valószerű, hús-vér embereket kínáló mű két fiatal ember már-már nemzedékinek ábrázolt lázadása, jegyezi meg Hirsch, hozzátéve: "a kamaszos dactól a legnemesebb eltökéltségig minden »lázadási regiszterben« kiváló alakítást nyújtó Törőcsik Mari-Soós Imre páros mellett az apa [Barsy Béla alakította - a szerk.] alakja is fontos, aki az új korszak lélektani hitelesség-követelményeihez igazítva, már sem nem a séma szerint formálandó »akadály-ember«, sem nem az a régi gazda, akit a történet átnevelhetne."

De miért válhatott a Körhinta a magyar filmtörténet klasszikusává?

A film egyik nagy felfedezése: Törőcsik Mari. "Nemcsak egy nagy tehetségű ifjú színésznő mutatkozik be a Körhintában, hanem egyenesen más realizmus-mércét állít föl a hazai filmszínésznők számára, és nem mellékesen szétrombolja azokat a kliséket, melyeket a magyar film - hiába minden fejlődés, változás - a »parasztlány« megformálásához még az ötvenes években is kötelezőnek tekintett" - foglalja össze a tanulmány.

A Körhinta egy lényeges változást is jelez a magyar film életében: a verbalitással szemben fontossá válik a kép. "Fábri mesterművének gyönyörű körhinta-pörgésével félelmetes tánc-jelenetével megnyílik az az út, mely a magyar filmet másfél évtized múlva Európa leginkább képben gondolkodó, látvány-centrikus filmművészetévé változtatja, tökéletesen hátat fordítva az irodalmisági sokáig egyeduralkodó hagyományának" - írja Hirsch.

Jelenet a filmből:

A Nemzeti Színház grandiózus nagyszínpadi előadását február 20-án mutatják be. A Vidnyánszky Attila rendezésében, Zsuráfszky Zoltán társrendezésében és koreográfiájával készülő produkció főszerepeiben a Nemzeti Színházban másodszor játszó Cserhalmi György mellett ifj. Vidnyánszky Attila, Kiss Andrea, Szűcs Nelli és Farkas Dénes látható. Az előadásban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes negyven táncosa valamint egy hattagú élőzenekar is szerepel.

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.