Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Január 27-től, a holokauszt nemzetközi emléknapjától látható országszerte a mozikban az Anne Frank – Párhuzamos történetek című rendhagyó dokumentumfilm, amely az Oscar-díjas Helen Mirren közreműködésével több síkon idézi meg az emberiség történelmének legsötétebb időszakát, és a vészkorszakban elhurcolt gyermekek tragikus sorsát.

Anneliese Marie „Anne" Frank 1929-ben született és tragikusan fiatalon elhunyt zsidó származású német lány, aki a második világháború alatt családjával két éven át rejtőzött a nácik által megszállt Amszterdamban, majd egy máig ismeretlen személy feljelentése után elfogták őket és a fiatal lányt a bergen-belseni koncentrációs táborba szállították. Itt halt meg tífuszban 15 éves korában, mindössze néhány héttel azelőtt, hogy az angol csapatok felszabadították a tábort. Apja, ki túlélte a háború borzalmait, megtalálta és kiadta Anne naplóját, amelyet azóta 65 nyelvre lefordítottak, milliók olvasták, színdarabot, filmet, operát írtak belőle. Anne Frank a holokauszt során meggyilkolt gyermekek szimbólumává vált. Sabina Fedeli olasz rendezőnő rendhagyó dokumentumfilmjében az ő történetén keresztül rajzolódik ki a második világháborúban elhurcolt gyermekek tragikus sorsa.

A baseli Anne Frank Alapítvány közreműködésével készült mozifilm egyik síkján az Oscar-díjas Helen Mirren a naplója oldalain keresztül idézi fel a fiatal lány életének főbb mozzanatait, egykori titkos amszterdami szobájának teljes körűen rekonstruált másában. Anne naplójának bejegyzéseire reflektálva öt holokauszt-túlélő osztja meg emlékeit a vészkorszakról, öt nő, akiket gyerekként vagy serdülőkorban szintén gettóba, majd koncentrációs táborokba deportáltak, és csodával határos módon megmenekültek. A bensőséges hangvételű beszélgetéseken feltárul a magyar származású olasz írónő, Arianna Szörenyi, a lengyel származású, Franciaországban élő Sarah Lichtsztejn-Montard, a Prágából fiatal lányként a terezíni gettóba, majd Auschwitzba deportált, emlékeit szintén naplóba lejegyző Helga Weiss, valamint a legfiatalabb holokauszt-túlélők közt számon tartott, 4 és 6 éves kisgyerekként deportált Andra és Tatiana Bucci személyes története. A filmben a túlélőkön kívül több neves szakértő is felszólal, köztük Michael Berenbaum amerikai egyetemi professzor, rabbi, író és filmrendező, aki a holokauszt tanulmányozására szakosodott.

A film másik, a rejteklakás díszletein kívül játszódó történetszálán egy fiatal tinilány, Katerina vezeti végig sajátos módon a nézőket Anne rövid életének állomásain, és a hozzájuk kötődő, naplójába lejegyzett érzésein. Katerina a mai fiataloknál megszokott módon képekben és bejegyzésekben, a közösségi média eszköztárával mutatja be diáktársainak, hogy miket tapasztalt Anne Frank síremlékénél az egykori bergen-belseni koncertrációs táborban, a párizsi Holokauszt Emlékmúzeumban, vagy a titkos amszterdami rejtekhelyen tett látogatásakor.r-díj

A film előzetese: https://www.youtube.com/watch?v=K8JXe-munrc

„Úgy érzem, Anne Frank naplója csodálatos lehetőség arra, hogy a múlt emberi tapasztalatait valóban megérthessük, azokat átvihessük a jelenünkbe, és a jövőnkbe. Ezt rendkívül fontosnak tartom. Ezért akartam megcsinálni ezt a filmet" – Mondta Helen Mirren egy interjúban.

Az Anne Frank – Párhuzamos történetek című rendhagyó dokumentumfilm január 27-tól, a holokauszt nemzetközi emléknapjától látható országszerte a mozikban, eredeti nyelven, magyar felirattal. Budapesten a Cinema MOM, a Toldi, Puskin, Tabán moziban, az Art+ Cinemában és az Uránia Nemzeti Filmszínházban látható, emellett országszerte számos további helyszínen, többek között Szegen, Pécsett, Szolnokon, Szombathelyen, Miskolcon, Kecskeméten, Egerben, Zalaegerszegen, Mosonmagyaróváron és Cegléden is bemutatják, a Pannonia Entertainment forgalmazásában.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.