Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Nagyobb helyszínen, a Millenáris Park B csarnokában rendezik meg szombaton és vasárnap a 10. KávéBár Bazárt, amely kóstolókkal, barista versenyekkel, bemutatókkal és kávékészítő robotokkal várja a közönséget.

A magyarországi kávé- és bárvilág meghatározó eseményén több mint negyven kiállító termékeit - kávékat, teákat, borokat, söröket, párlatokat és egyéb italkülönlegességeket - kóstolhatják a látogatók a belépőjegy megvásárlásával - közölték az MTI-vel a szervezők.

A rendezvény során három országos bajnokság zajlik: a baristák a Magyar Cup Tasters Bajnokságon mérhetik össze tudásukat két napon át, hogy a nyertes képviselhesse Magyarországot a berlini világdöntőn. Néhány éve magyar világbajnoka lett a kávékóstolók versenyének, és idén is erősnek ígérkezik a magyar mezőny - emlékeztettek a szervezők.

Szombaton várja az érdeklődőket a civil kávésok országos versenye, az Amatőr Magyar Barista Bajnokság, ám ez a megmérettetés is a professzionális verseny szabályai szerint zajlik. Vasárnap lesz a Magyar Bártender Szövetség szervezésében a Hidegháború - Cold Brew Cocktail verseny, melyet bárkonferencia követ estig.

A KávéBár Bazár programjában nemcsak versenyek, hanem előadások, bemutatók, vezetett kóstolók is szerepelnek: szombaton nyerskávé kurzus a Kilimanjaro Specialty Coffee szervezésében, indonéz kávékóstoló az Indonéz Kereskedelemfejlesztési Központ támogatásával, home barista workshop, kávés kerekasztal, majd pezsgő-mesterkurzus.

Vasárnap a versenyek mellett egy rendhagyó bemutatóval indul a délután, az Enjoy Budapest Café robotjai látogatnak ki az eseményre, hogy a kávézó üzemeltetői bemutassák, milyen az élet a robotkollégákkal.

A The Pink Project-előadáson egy új kávé-variáns kerül szóba, majd a hivatásos kávékóstolók munkájába lehet bepillantani. Workshop keretében is bemutatkozik a Berlinből érkező 19grams pörkölő, késő délután pedig egy különleges teaelőadás zajlik, kreatív teakoktélokkal kísérve.

A standokon is számos kísérőesemény várható, lesz kávékoktél-kóstoló, saját kávékészítés különböző lágyságú vizekkel, cava- és proseccokóstolók és egyéb limitált kóstolóprogramok, mind a belépő árában. A specialty kávék mellett az olasz espresso rajongói is találnak kedvükre valót, de teából, sőt teakoktélból sem lesz hiány - ígérik a szervezők, akik bővített gasztroválasztékkal is készülnek: sushik, tapasok, levesek és desszertkülönlegességek is megtalálhatók majd a standokon.

A rendezvény részletes programja a www.kavebar.hu honlapon érhető el.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.