Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Többek között 20 hangversennyel, 50 vetítéssel, 50 kulturális találkozóval és 8 kiállítással várja a látogatókat az Olasz Kultúrintézet a 2014/15-ös évadban.
 
    Gina Giannotti, az intézet igazgatója csütörtökön Budapesten elmondta: folytatják Olasz hangok tegnap és ma és I-TALents című zenei sorozataikat, a CineVideoClub olasz filmklubot, valamint ismét megrendezik Az olasz nyelv hetét és a MittelCinemaFest filmfesztivált.
 
    Különleges rendezvénysorozatokat szentelnek Olaszország 2014 második félévében esedékes EU-elnökségének, a 2015-ös Milánói Világkiállításnak (Expo Milano), az I. világháború kitörése centenáriumának és Dante születése 750. évfordulójának is - adott ízelítőt a programtervezetből.
 
    Az olasz EU-elnökség kezdetét különleges koncerttel ünnepli a kultúrintézet: Giovanni Sollima száz fiatal csellistával együtt ad koncertet július 5-én a Szent István téren. Ősszel a kultúrintézet Bródy Sándor utcai székházában lesz látható Paisiello Holdbéli világ című operája, a Traviata táncszínházi változata és az Acco Ensemble harmonikakvartett műsora. A féléves EU-elnökséget december 15-én reneszánsz táncok és zenék búcsúztatják.
 
    Energiával táplálni a bolygót az életért - szól a 2015-ös Expo Milano mottója, amelyhez kapcsolódva számos gasztronómiai témájú programmal készül az intézet. Az elképzelt étel című kiállítás szeptemberben az 1950-1970 közötti olasz élelmiszerreklámok világát idézi meg, de az intézet borismereti tanfolyamot és két fővárosi gimnáziummal együttműködésben gasztronómiai oktatási programot is szervez.
    Az I. világháború kitörésének centenáriuma alkalmából szeptember 29-én az Ensemble del Sud Sztravinszkij A katona története című darabját adja elő, október 27-én pedig Tiziana Scandaletti szoprán és Riccardo Piacentini zongoraművész ad koncertet.
 
November közepén Turning Point címmel a "nagy háborúra" emlékező képzőművészeti kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Galériában, ahol Olaszországot Paolo Ventura munkái képviselik, 2015-ben pedig dokumentum- és játékfilmek idézik meg az első világégést a kultúrintézetben.
 
    Dante születésének 750. évfordulója alkalmából az olasz intézet számos konferenciát hirdetett, de az Isteni színjáték szerzője előtt tisztelegnek 2015 tavaszán Enzo Babini, Madarassy István kiállításai és a Le Reverdie régizenei koncertje is.
 
    Az olasz nyelv hetéhez kapcsolódva többek között svájci napot tart az intézet október 15-én, majd Kaleidoszkóp Itália címmel október 17-19. között nyitott napokat számos olasz kiállítóval, kulturális, gasztronómiai, turisztikai és egyéb programokkal.
 
    A MittelCinemaFest olasz filmfesztivál a legfrissebb olasz filmtermésből nyújt ízelítőt november 6-15. között a Puskin moziban, a CineVideoClub filmklub rendszeres vetítésein pedig az intézet látogatói klasszikus és mai filmekkel egyaránt találkozhatnak.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.